Hogy melyik diákgeneráció nevezte el az internátus étkezdéjét? Nehéz rá feleletet találni, de az alagsori ebédlő, a Csúszda sok volt bentlakó és városi diák emlékezetében is számos, ma már szunnyadó, keserédes, olykor romantikus emléket ébreszt kezdve a reggeli köménylevestől, a potyázásokon át a várva várt diákbálokig (hivatalosan elvtársi összejövetel, röviden elvtársi), a „döcik”-kel, ahol boldogan táncolhattál a „nagy Ő”-vel, vagy éppen kétballábad miatt „leégtél” előtte.
Itt keveredett a déli ételszag az izzadságszaggal, itt táncolhattál a diákzenekar által játszott divatos slágerekre (A vén budai hársfák..., Párizsban szép a nyár…), vagy a folyosó végében bátorságodat igazolandó, rágyújthattál egy „bagóra”, és társaid által a tiltás miatt halkan énekelt Hej mambóra bemutathattad egyéni táncprodukciódat. Itt kezdődtek s esetenként az udvaron vagy a parkban folytatódtak a heves vérűek kakaskodásai szívük közös választottjáért, melyeknek néha népes szurkolótábora is akadt. Salamon Sándor (írói nevén Sombori), 1945 és 1956 között iskolánk magyar–francia szakos tanára írta meg 1955-ben a Csúszdát „reklámozó” konferansz szövegét.
Sombori Sándor: A Csúszda
Üdvözöljük kedves vendégeinket városunk legszebb pincéjében, s ha volna még valaki, aki nem tudja e katakomba nevét, íme ünnepélyesen közhírré teszem: CSÚSZDA a neve e fényes bálteremnek, hol a síkos parkettet modern beton helyettesíti, fényt és csillogást a köménymagleves zsírjától kap, mit diákjaink délben e célból szakértelemmel locsoltak végig a felületén Berde Zoltán napos tanár irányításával.
Egy külön brigád foglalkozott azzal, miképpen lehetne az elvtársakat virsli- és borfogyasztásra kapacitálni. E célból iskolánk vegyészei különféle ételszagokat preparáltak, így például tokányeszenciát, tömény hagymaszagot és palacsintaillatot készítettek, ezeket kis fiolákban tárolták a mai napig. A jelzett étvágycsináló brigád ma délután a fiolák tartalmával felkente a padlatot, bedörzsölték a falakat és egy flittelővel bepermetezték a mennyezetet úgy, hogy most már bizton reméljük, nem lesz e bárban egyetlen sarok, hol a fent jelzett hagymaszagot, tokányillatot kedves vendégeink ne érezhetnék az est bármely pillanatában. Sőt, szagosító brigádunk arról is gondoskodott, hogy ezen tömény illatok oly penetráns és permanens tulajdonságokat vegyenek fel, hogy a kedves vendégek kabátjukkal, kalapjukkal, prémes gallérjaikkal hazavihessék otthonaikba is, mint kedves emléket ezen összejövetelről. Akinek a kabátja és egyéb kötött-szövött avagy szőrmés holmija nem itatódnék át ezen nemes illatokkal, szívesen preparáljuk a konyhában. Nemcsak kabátokat, hanem bármely más tárgyat, kedves ruhadarabot a belépti jegy felmutatása ellenében, minden külön díjazás nélkül bepermetezünk speciális konyhaszagunkkal. Biztosíthatjuk az érdeklődőket, miszerint még holnapután is felidézhetik báltermünk hangulatát, ha kabátjaikba beleszagolnak.
Minden bálnak megvan az a kellemetlen velejárója, hogy az ember csuromvizesre izzad a hőségtől. Mi gondoskodtunk arról, hogy ilyen veszteség ne érhesse az elvtársakat. Egy erre a célra készített hűtőberendezéssel, melyet fizikatanáraink terveztek és állítottak elő selejtanyagból, már több hete hűtöttük a falakat úgy, hogy azok ma este kellemes hideget fognak magukból kisugározni. Aki tehát felmelegszik, menjen a falak közelébe, és pár perc alatt úgy lehűl, hogy a fogai jégtáncot járnak.
Adós maradtam még a csúszda szó elemzésével. Ha megvizsgáljuk a szó gyökét, feltűnhetik mindenkinek, hogy ott a csúszik igét találja. Elhagyva ezen ikes ige -ik ragját, marad a csúsz tő. Ehhez járul ezen helyhatározó szópár: ide-oda, vagyis csússz ide, csússz oda. Ebből összevonás útján keletkezett a „csúszda” kifejezés.
József Álmos
