Meghirdették a Szülőföldön magyarul programot

2020. március 6., péntek, Világfigyelő

A temesvári Bartók Béla Gimnáziumban tartott sajtótájékoztatón hirdette meg tegnap Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Szülőföldön magyarul külhoni támogatási program 2020-as kiírását.

A programban azok a szülők igényelhetnek nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást, akiknek a gyermekei Magyarország határain kívül magyar tannyelvű óvodában, iskolában tanulnak, vagy ahol ez nem létezik, választható tantárgyként tanulják a magyart. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett pályázat értelmében a magyarul tanuló gyermekek mindegyikét 22 400 forint értékű támogatás illeti meg, amelyet a szülők pályázat benyújtásával igényelhetnek.

Potápi Árpád János ugyanakkor bejelentette: idén külön programot hirdettek a jól tanuló és emellett jó sportteljesítményt is nyújtó külhoni magyar diákoknak. Értékes jutalmakat fognak közöttük kiosztani. Mint fogalmazott: az a cél, hogy ezeket a fiatalokat példaképként állítsák a többi fiatal elé.

Az államtitkár áttekintette azokat a programokat, amelyekkel a magyar állam a határon túli magyar oktatást támogatja. A 2002-ben indult Szülőföldön magyarul programra 5,8 milliárd forintot biztosítanak a magyar költségvetésből évente. A támogatásban mintegy 230 ezer gyermek részesül, 60 százalékuk erdélyi vagy moldvai csángó iskolás. A Kárpát-medencében 94 intézményt vagy szervezetet minősítettek kiemelt nemzeti jelentőségűvé, köztük 50 magyar iskola, szórványkollégium kap e rendszeren keresztül támogatást. Idén 14-szeres a túligénylés a Magyar Kultúráért és Oktatásért Pályázati Programban, amelyben kétmilliárd forintos keretet osztanak szét. Az óvodafejlesztési program többéves támogatási kerete meghaladja 47 milliárd forintot. Ebből a pénzből a történelmi magyar egyházak segítségével 700 óvodát és bölcsődét újítanak fel és 130-at építenek fel a Kárpát-medencében. Erdélyben 79 új óvoda, bölcsőde épül és 358 újul meg.

A 2015 óta támogatott határon túli szakképzési intézményeket a következő években megpróbálják bevonni a Paks 2 programba. Ezáltal próbálja Magyarország teljesíteni azt a vállalását, hogy 40 százalékban saját erőből építi meg a paksi atomerőmű új reaktorait. Hozzátette: nem akarják elszippantani a jól képzett fiatalokat, hanem lehetőséget szeretnének biztosítani számukra, hogy néhány évig magasabb fizetésért a paksi atomerőmű építőtelepén dolgozzanak. Szerinte ez a lehetőség a Nyugat-Európába távozott szakmunkások számára is vonzó lehet.

A 2011-ben elindított Határtalanul program által diákok százezrei látogattak el az országuk határain túli magyar közösségekhez. Csak az idei tanévben 101 ezer gyermek utaztatásához járulnak hozzá. Közülük 17 ezer külhoni, közel 10 ezer erdélyi.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2020-03-06: Világfigyelő - :

Budapesten emlékkiállítás nyílt Plugor Sándor műveiből

Születésének 80. évfordulóján, szerdán emlékkiállítás nyílt Plugor Sándor (1940. március 4. – 1999. február 20.) háromszéki festő- és grafikusművész alkotásaiból a Pesti Vigadóban. A tárlat április 19-ig látható.
2020-03-06: Világfigyelő - :

Együttműködési megállapodásokat írtak alá (Magyarország–Horvátország)

Magyarország és Horvátország együttműködése rendkívül fontos mindkét nemzet számára, ugyanakkor Budapest sokszor érzi úgy, hogy a horvát politikai vezetők részéről nem találkozik túl nagy lelkesedéssel, amikor a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről van szó – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Zágrábban.