Éjféltől tűzszünet lép életbe a szíriai Idlíb tartományban – jelentette be Recep Tayyip Erdoğan török elnök tegnap este, miután több mint hatórás tárgyalást folytatott Vlagyimir Putyin orosz államfővel Moszkvában.
Putyin a közös sajtótájékoztatón közölte, hogy a török partnerével elért megoldás reményei szerint elvezet a katonai tevékenység befejezéséhez, véget vet a civil lakosság szenvedésének és segít a humanitárius válság megfékezéséhez Idlíbben.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az idlíbi rendezésről 2018-ban Szocsiban elért memorandum kiegészítő jegyzőkönyveként megnevezett, csütörtökön elért megállapodást ismertetve közölte, hogy Törökország és Oroszország közösen fogja megsemmisíteni az ENSZ Biztonsági Tanácsa által terroristaként megjelölt szervezeteket.
Idlíb a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló felkelők utolsó bástyája, korábban ide szállították át családostul azokat a fegyvereseket, akik a Szíria más területein elszenvedett katonai vereség ellenére sem voltak hajlandóak tárgyalásokba bocsátkozni a damaszkuszi kormánnyal. A tartományt több dzsihadista szervezet, illetve török támogatást élvező, mérsékeltnek mondott lázadócsoportok tartják ellenőrzésük alatt.
A szíriai kormányerők tavaly áprilisban indítottak offenzívát az északnyugati országrész ellen orosz támogatással, előrenyomulásuk december közepén vett új lendületet. Februárban a szíriai kormánycsapatok közvetlenül a török hadsereggel is összecsaptak, a harcok többtucatnyi török katona életét követelték, ami még inkább kiélezte az Ankara és Damaszkusz közötti amúgy is ellenséges viszonyt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.