Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Moyses Márton élete és tűzhalálaHegedűs Imre János regénye: Az ötödik kerék 26.

2020. március 7., szombat, Irodalom

Terápia volt az erdő, a fadöntés, a hasogatás, a fejszenyél hűvös simasága, a fűrész hangja, zenéje.
Nem kellett gondolkodni! Őrizkedett attól, hogy sorsáról elmélkedjen.

  • Péter Alpár rajza
    Péter Alpár rajza

Az ő sorsa ott maradt valamelyik börtönben, rács mögé zárták, ott reszket sovány, kis teste, talán már nem is ember formájú, talán lábánál fogva a mennyezetről lefelé lógó denevér, nem, nem szabad jövőre, nőre, családra, gyerekre gondolni, nem szabad a matézis izgalmas kihívásaira válaszolni, őt pikkelyes páncélba zárták, amelyet nem vethet le magáról, akár az anakonda, igen, rosszabb a sorsom, mint az óriáskígyónak – mormogta –, azért vedlik évente a hüllő, hogy nőni tudjon, nekem nem szabad nőni. Meg nem született verseim, mint az anyaméh falából kikapart embriók, elpusztultak, hullaszag árad belőlük, egyikből sem lesz már gyújtó rapszódia, lányt cirógató vallomás, tavasz-ritmusú ditirambus, őszi fényeken borongó elégia.
Sokszor reggeltől estig fűrészeltek otthon, az udvaron, ennek a zenéjét hallgatta, a fűrészpor belepte a bakancsát, a posztónadrágja szárát, ilyenkor alig különbözött szülőfaluja legényeitől. Némán, beszéd nélkül dolgozott a két férfi, az évezredes mozdulatokhoz nem kellett beszéd. Az ősember a tűzgyújtást, a favágást tanulta meg legelőször.
Aztán lassan olvadozni kezdett a jég, változni kezdett körülötte a világ. Jöttek szállingózva az ismerősök, rokonok, megszokták már, hogy itthon van, megnyugodtak, nem fordul fel a világ, ha kezet fognak vele. Legjobban örült az egykori barátoknak, akik a gyermekkort hozták, fürkészve nézte az arcokat, kereste az egykori grimaszokat, a nótára, füttyre csücsörödő szájakat, huncut vigyorgásokat, a boldog mosolyokat…, jöttek sorra a régi cimborák: Bartha István, Kisgyörgy László, Fekete Sándor, Bartha Sándor, Szabó Árpád.
Úgy érezte minden barát látogatása után, hogy a történelem járt nála. Sötét éjszakák csöndjében alig tudta elhinni, hogy itt voltak, hogy emlékeznek rá. Hogy lehet ez? Őt smirglipapírral törülte ki a SZEKU a történelemből, az emberek emlékezetéből. Ő talán már nem is létezik.
De a gyermekkorig nem hatolt le a smirglipapír, a gyermekkor bazaltkőzetén kicsorbult. Eszébe jutott, milyen nagy mesterek voltak ők a játékkészítésben, minden fiúnak bicskája volt, vízimalmot, tilinkót, dorombot, bakszekeret, bodzafa puskát faragtak. Ide, a gyermekkorba kell visszatérni, ha meg akar gyógyulni.
Észrevette, hogy az ereszben álló létra egyik foga időtlen idők óta hiányzik, mindenki zsémbelve ment föl azon a hiúba, mert üresbe lépett, Marci szétszedte a létrát, új fogat rakott jó erős somfából. Egy kidobott karácsonyfa ágait is lecsonkolta, lehántotta a kérget, ráspollyal simára csiszolta, fogas lett abból. Madárriasztó kereplőt rendeltek meg nála a testvérei, mert a rigók, szajkók, seregélyek irgalmatlanul dézsmálták a cseresznyét.
A kopjafát és a parasztférfi-, parasztasszonyarcot megmintázó domborműveket már saját gyönyörűségére faragta; e barkácsolás volt az első, önmagát kereső, kurta lépés, észrevétlen moccanás egykori énje, Villám Marci irányába.
Amikor kierősödtek a karizmai, amikor a csuklóin begyógyultak a sebek, nagyobb munkát is vállalt a ház körül, szánkót, játék szekeret, kézi gyalut faragott. A kemencerakás bonyolult műveletét is megtanulta a szomszéd kőművestől, s fölépítette az udvaruk sarkában. Bolyai Farkas csempekályhákat rakott – villant az eszébe –, de aztán meg is ijedt a gondolattól, nem tanácsos ilyen veszedelmes mezőkre kalandozni, maradjon csak a véső, a fejsze, a kapa, a kasza nyele mellett, maradjon a merev mozdulatok világában, a Bolyaiak felborítják azt a gyenge egyensúlyt, amelyet megteremtett.
Úgy érezte, most már a mezei munkába is belevetheti magát, megbírják a karjai, már nem lóg úgy azokon a hús, mint a hadifoglyokén. Meg kellett élni valamiből, nem várhatta, hogy a lánytestvérei tartsák el, ezért jelentkezett a kollektív gazdaságban normázni.
Így mondták a faluban, normázni. Az új világ új szót hozott, mostanig az emberek szántottak, vetettek, boronáltak, ástak, kapáltak, most meg kellett tanulni normázni. Fehér brosúra határozta meg, mekkora területet kellett fölszántani, learatni, gyomlálni, hogy az kitegyen egy normát. A munka átment valamilyen elvont, abnormális szférába, ahonnan kísértetekhez hasonló figurák lesték, hogy mozog a kezükben a gereblye nyele, hogy csattogtatja a metszőollót, milyen mélyre nyomja le az ásót a normázó.
Szenvedtek az emberek ettől a távirányítástól. A földművest, a magvetőt nem irányította soha senki, elvégezte a munkáját úgy, ahogy az Úristen és az időjárás megengedte.
Ebben a szép, új világban egy normára mindenki kapott pár kiló terményt és néhány lejt. Mintha bérmunkások lettek volna valamelyik uráli szénbányában.
Marci megkérte a brigádost, mérjen neki külön területet, lehetőleg távol a ricsajtól, nem tudta elviselni a kalamajkát, a rendetlenséget, az összevisszaságot.
Ezt is megszokták. Egy bolyban zsibong gyermek, fiatal, öreg, civakodnak, veszekednek, felborult a falu méltóságos rendje, de a börtönből szabadult, bárányvérrel megjelölt Moyses Márton tőlük néhány kődobásnyira dolgozik egyedül, szorgosan, mereven, konokul, mindennap túlteljesíti a normát.
Ebédjét, uzsonnáját is különhúzódva fogyasztja el egy közeli vadvackorfa árnyékában, s ha befejezte a falatozást, száját a csecses korsó bimbójára szorítja, s hosszan, sokáig iszik, kiszikkadt az izzadástól. Este megvárja, amíg kiürül a határ, csak azután ballag haza a testvéreihez.
Évekig tartott ez. Önmagába zárkózott, abba a sötét, mély kútba, amelyik a lelke helyén keletkezett, a külső világot alig látta. A SZEKU ördögi eszköze volt a zöld hályog, azzal homályosította el a kiszabadultak szemét. Aláíratták Marcival a nyilatkozatot, hogy senkinek nem beszél arról, mi történt vele a börtönökben, de ez nem volt elég, a látás képességétől fosztották meg, neki azt sem volt szabad észrevenni, ami a börtönök falán kívül történik. Ez a zöld hályog!
Settenkedtek utána, megfigyelték, jelentéseket kértek róla az őrsparancsnoktól, és a besúgók poloskahada gondoskodott, még az álmai se legyenek nyugodtak.
Amikor a legjobb barát, Fekete Sándor televíziót vásárolt, Marci megkérte, hogy nézhesse a tudományos adásokat. Ez volt az első rés a világra. Arra, amelyik őt valóban érdekelte. Új felfedezések lángnyelvei lobbantak, ismertetést sugároztak a zseniális Feyman kvantum-elektrodinamikai kutatásairól, erről az Élet és Tudományban is olvasott egy cikket, aztán jöttek sorban a vegytan nagy tudósai, Nobel-díjasok, Manfred Eigen, Robert S. Mulliken…
Marcit két dolog izgatta nagyon: a növények szén-dioxid-felvételének folyamata és a globuláris fehérjék titka.
Mintha átlépte volna a titkok kapujának küszöbét! Mintha pattannának a zárak az elvarázsolt kastély ajtóin!
Hát nemcsak tehéntrágya, répaegyezés, kaszanyél, ökörhúgyos barázda van a világon?
Létezik a szellem ívfény-ragyogása is?
Úgy érezte, megvakul. Elszokott a látástól, mint a bányalovak. Most egy-két tudományos tévéműsor, néhány tudománynépszerűsítő cikk felborította viszonylagos egyensúlyát. A vékony jégréteg beroppant alatta. A zöld hályogon, amelyet a SZEKU rakott a szemére, apró lyukak keletkeztek.
Nem lehet belenyugodni abba, hogy most már soha többé ne hajoljon íróasztal vagy rajztábla fölé! Nem tilthatják meg neki, hogy mérőműszert, logarlécet, körzőt vegyen a kezébe! Ő erre született. Képességei ezt diktálják.
A Matematikai Lapok minden feladatát megoldotta egy-két nap alatt. De mi van azután? Légüres térbe zuhant.
Mi lesz vele? A teste végzi a napi robotot, de a szellem sorvad, mint a reves fa.
Pontosan akkor nyomorították fába szorult féreggé, amikor megmozdult a világ. Az évtized végén földrengés rázta meg a bolsevizmus befagyott tengerét, repedések keletkeztek a vörös Antarktisz jegén. Jöttek a hírek Prágából, rádióra szorították a fülüket Fekete Sándornál, hallgatták a Szabad Európa Rádió adásait. Alig akarták elhinni, hogy vannak még bátor fiatalok, akik tank elé vetik magukat, szembeszállnak a sárkánykígyóval. Moyses Márton őrültnek hitt cselekedeteit igazolta Prága, igazolta 1968.
– Megérett az idő – suttogta Marci. – Lehanyatlik a vörös csillag. Most már tudom, nem volt hiábavaló a szenvedésem. Az idő engem igazol.
De őt nem a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása rázta meg. Az a diktatúra torz, logikus lépése volt, a szörnyeteg tulajdonságai nem változnak meg soha. Moyses Mártont a két máglya fénye, füstje sokkolta. A Szabad Európa Rádió azonnal közölte a hírt, 1969. január 16-án Jan Pallach prágai egyetemista a Vencel téren felgyújtotta magát. Mártírhalálával tiltakozott a katonai invázió ellen.
S lobbant a második máglya lángja is, Budapesten a Nemzeti Múzeum kertjében Bauer Sándor 17 éves ipari tanuló 1969. január 20-án tekerte testére a nemzeti lobogót, locsolta le azt benzinnel, s gyújtotta fel magát. Hátrahagyott levelében írta, szeretne élni, de most a nemzetnek és a világnak szénné égett testére van szüksége.
Jobban megrázta ez a két hír Moyses Mártont, mint a hadművelet. Nem érzett diadalt, teste, idegrendszere tűzben égett, lelkében átélte a két mártír szenvedését.
– Igen, az idő érik, a diktatúrák sorsa a bukás – mormogta magában. – A sercegő hús szagában megfulladnak a Kreml urai. A sercegő hús szaga erősebb, mint a tankok ágyúcsöve, lánctalpa. A sercegő hús szaga a legvérengzőbb vadállatot is menekülésre készteti.
S mintha a tudomány is ezt az érést igazolta volna.
Vak véletlen az, hogy a két mártír halála után néhány hónappal Amerika embert juttat a Holdra?
Vak véletlen, hogy Kelet-Európában kigyúltak a mártírok máglyatüzei, s Amerika kitűzte zászlaját a Holdon?
Vak véletlen, hogy égő magyar zászló sült rá a mártír testére?
Vajon melyiknek sugárzóbb a fénye? Annak, amelynek nyelét Armstrong leszúrta a Hold kozmoszporába, vagy annak, amelyik beleégett Bauer Sándor húsába? Vajon melyik vitte előbbre a világot?
Marci a barátjánál, Fekete Sándornál lélegzet-visszafojtva nézte Neil Armstrong Istent kísértő mozgását a kráterek között.
1969. július 20-at írtak a kalendáriumok.
Úristen! Az első űrrepülés óráiban, 1961-ben még zubogott alattam a kanálislé, s csepegett a fejemre a víz a szamosújvári börtönben. Gagarin kerülte a Földet, és engem eltemettek a föld alá, mint egy vakondot, földigilisztát, hernyót. El lehet viselni ezt a kettősséget? Ezt a tudathasadásos állapotot?
(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye a koronavírus miatt elrendelt hatósági intézkedésekről?








eredmények
szavazatok száma 2330
szavazógép
2020-03-07: Kultúra - :

A nyelv mint eszköz (Nyelvelő)

„Az egészség nem ragályos, de ragályos a betegség.” Újból és újból eszembe jut a múlt század jeles nyelvművelőjének, Halász Gyulának ez a mondata, mert számos kórokozókat hordozó szó, kifejezés, intézménynév háttérbe szorítja egészséges társait szerte a magyar nyelvterületen, olykor-olykor még a magyarországi közszolgálati médiumokban is.
2020-03-07: Életutak - Csinta Samu:

Szerencsés, szerethető, szeretett (Beszélgetés Széles Anna színművésszel)

A romániai filmművészet legnagyobb magyar csillagaként tartják nyilván, akit szépsége mellett a Florin Piersic színművésszel kötött házassága emelt a kommunista korhoz képest felfoghatatlan népszerűségi csúcsokra. Beszélgetés a Budapesten élő Széles Annával a cserfes fruskától Kertész Ágnesig vezető útról, egy szerethető és szeretett emberről.