Mi, hol, mikor?

2020. március 7., szombat, Mi, hol, mikor?

A székely szabadság napja Sepsiszentgyörgyön
A Sepsiszéki Székely Tanács az idén is megszervezi március 10-én, kedden 10 órától Sepsiszentgyörgyön a turulszobornál a székely szabadság napját. Beszédet Pénzes Loránd történelemtanár, imát Dávid György római katolikus plébános mond. Fellép a Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdája. Karvezető: Jakab Árpád.

Előadás a Fábián Ernő Népfőiskolán
Kovásznán a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében március 9-én, hétfőn 18 órától Váry O. Péter újságíró, lapunk munkatársa Kőbe vésve, bronzba öntve címmel tart vetített képes elő­adást. Házigazda: Balogh Zoltán lelkipásztor.

Szónok- és szavalóverseny
Kézdivásárhelyen az Incze László Céhtörténeti Múzeumban március 9-én, hétfőn 17 órától tartják a Zúg március szónokversenyt az RMDSZ Kézdivásárhelyi Szervezete szervezésében. A Vigadó Művelődési Házban március 10-én, kedden 17 órától zajlik a március 15. alkalmából szervezett szavalóverseny.

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi társulat frissen bemutatott Kártyások című előadását (rendező: Zakariás Zalán) a kamarateremben vasárnap 19 órától játssza. Ma 19 órától a nagyteremben (színpadra épített nézőtér) Móricz Zsigmond Barbárok és Az utolsó betyár című novellái alapján készült Barbárok című előadás látható (rendező: Hegymegi Máté).
PÁKÉBAN a kultúrotthonban Molnár Ferenc A doktor úr című háromfelvonásos komédiáját mutatja be ma 20 órától a kovásznai Pokolsár Egyesület színjátszó csoportja.
NYUJTÓDON a művelődési házban ma 19 órától a Nóti Károly három bohózata alapján készült Szélhámosok című előadásával lép fel a Pódium Színjátszó Társulat. A belépés díjtalan.

Zene
KAMARAZENE. Március 9-én, hétfőn 18 órától kamarazene-koncertre várja a közönséget a marosvásárhelyi Tiberius vonósnégyes a sepsiszentgyörgyi Bástya-ház koncerttermébe (Olt utca 6. szám). A vonósnégyes tagjai: Molnár Tibor (I. hegedű), Lokodi Károly (II. hegedű), Molnár József (brácsa), Zágoni Előd (cselló). Meghívott művész: Borsos Edith operaénekes. Jegyek elővételben kaphatók 10 lejért a székhelyen naponta 9–15 óráig (telefon: 0267 373 651).
A LOKSI BLUES CAFÉ EGYESÜLET A kő marad! címmel akusztikus zenés-verses ünnepi koncertsorozattal ünnepli március 15-ét. A rendezvényen a Kormorán együttes néhány tagja, Fehér Nóra, Vadkerti Imre, Szűts István, a felvidéki Jónás Csaba mellett erdélyi előadók, énekesek, versmondók is fellépnek. Szászrégen, Olthévíz, Apáca és Ürmös után a turné Baróton és Sepsikőröspatakon zárul. * Baróton március 9-én, hétfőn 19 órától az unitárius templomban lépnek fel, támogatói szelvényeket a baróti unitárius egyházközség lelkészi hivatalánál lehet váltani (telefon: 0743 706 984). * Március 10-én, kedden 18 órától Sepsikőröspatakon az unitárius templomban tartják a turné utolsó koncertjét, támogatói szelvényeket az unitárius egyházközség lelkészi hivatalánál lehet igényelni (telefon: 0723 328 710).
ÜNNEPI HANGVERSENYT szerveznek március 15-én 19 órától a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcra való emlékezés alkalmából a Csíki és a Georgius kamarazenekar műsora örvendezteti meg a közönséget. Vezényel Werner Gábor, a MÁV Szimfonikus Zenekar tagja, a budapesti Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar karmestere. Az ünnepi hangverseny szólistái: Benedekffy Katalin (szoprán), Turpinszky Gippert Béla (tenor) valamint Filip Levente (brácsa). A magyar és az európai zene operaáriáiból és zenekari műveiből összeállított műsorban Niccolò Paganini, Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Lehár Ferenc és Kálmán Imre műveit hallhatjuk. * A teljes árú jegy 30 lejbe, a kedvezményes 15 lejbe kerül. A hangversenyévadra bérletek is válthatóak, a teljes árú bérlet 130 lej, a kedvezményes 70 lej.
LECKEHANGVERSENY. Március 20-án 10 és 12 órától ünnepi leckehangversenyre kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban. A Georgius és a Csíki Kamarazenekar Zene ébresztőórára, írógépre és egyéb hangszerekre című előadását játssza. A zenekar élén Veress Csaba koncertmester áll, Adorján Csaba narrátori szerepben lép színpadra. A belépő 6 lejbe kerül.

Ringató foglalkozások Kovásznán
Erőss Judit népdalénekes vezetésével Ringató foglalkozásokat tartanak Kovásznán minden hónap első szombatján 10.30 órától a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében. Várják az érdeklődőket, kisgyerekekkel, férjjel, nagymamával, jó nótás kedvvel. A Ringató foglalkozás  éneklő, játszó édesanyák, édesapák csoportja, ahová már néhány hónapos kisbabával is lehet érkezni, a felső korhatár az óvodáskor kezdete, kb. 3 éves kor.

Tánc
VENDÉGELŐADÁS. Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban vendégszerepel március 9-én, hétfőn 19 órától Fehér foltok című előadásával a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes. Az elő­adásban közreműködik a Tokos zenekar. Rendező-koreográfus: Farkas Tamás és Farkas Ágnes. Jegyek elővételben kaphatóak a központi kulturális szervezőirodában.

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma: 11 órától Dolittle – amerikai akció, kalandfilm, vígjáték, magyarul beszélő; 11.15-től Előre – amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, románul beszélő; 16.45-től A vadon hívó szava – amerikai kalandfilm, magyarul beszélő és 17 órától román felirattal; 18.45-től Colectiv – román dokumentumfilm, magyar felirattal; 19 órától A boldogságvirág – angol–osztrák–német sci-fi-dráma, román felirattal; 20.45-től Bad Boys – Mindörökké rossz fiúk – amerikai akcióthriller, vígjáték, magyarul beszélő, 21 órától Miami Bici – román vígjáték. Vasárnap: 11 órától Előre – amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, magyarul beszélő; 11.15-től Sonic, a sündisznó – japán–amerikai–kanadai animációs kalandfilm, románul beszélő és 16.30-tól magyarul beszélő; 16.15-től A vadon hívó szava – amerikai kalandfilm, román felirattal és 18.45-től magyarul beszélő; 18.30-től 10 nap anyu nélkül – francia vígjáték, román felirattal; 20.30-tól Drakulics elvtárs – magyar vígjáték, román felirattal; 20.45-től Úriemberek – amerikai bűnügyi akciófilm, magyarul beszélő. Telefon: 0787 526 102, honlap: arta.cityplex.ro.

Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön  csütörtökig 20–8 óra közt a Sport utcai Galenus (telefon: 0367 800 011, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), ma és vasárnap 8–12 és 16–20 óráig a Benedek Elek utcai Farmacom (0367 407 568); Kézdivásárhelyen vasárnapig a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974); hétfőtől a Nicolae Bălcescu utcai Salvator (0267 362 961); Kovásznán ma 8–12 óráig a Vipera (0267 935 431), 8–16 óráig és vasárnap 8–14 óráig a Farmacom (0267 310 110); Baróton ma 9–13 óráig a Kossuth Lajos utcai Hermann (0745 822 449) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön ma és vasárnap 10–12 óráig a Sport utca 3/1/l/1 alatti Oral Care fogászati rendelőben (telefon: 0267 708 465); ma 11–13 óráig a Mester-Nagy-rendelőben (a törvényszékkel szemben, telefon: 0745 791 109); ma és vasárnap 14–16 óráig a Lázár Mihály utca és a Grigore Bălan út kereszteződésénél levő Fazakas Dental Clinic rendelőben (telefon: 0744 857 743) fogadják a sürgősségi eseteket.

Röviden
TERMELŐI VÁSÁR lesz ma 9 órától vasárnap 18 óráig Sepsiszentgyörgyön a főtéren. Szervező a Tega Rt. partnerségben Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalával.
AZ ERDÉLYI KÁRPÁT-EGYESÜLET háromszéki osztálya nőnapi kirándulást szervez vasárnap Lisznyóban. Túra lesz a Csere-tetőre, utána finom meleg étel várja a résztvevőket. A nőknek meglepetéssel készülnek. Találkozás 9.30-kor a lisznyói református templom előtt. Érdeklődni és jelentkezni a 0725 310 744-es telefonon lehet Kovács Gábor szervezőnél.
NŐNAPI BÁL. A sepsiszentgyörgyi Aranyszívek Nyugdíjas Egyesület vasárnap 18 órától a Park vendéglőben tartja a nőnapi bált.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1534
szavazógép
2020-03-07: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2020-03-07: Közélet - Nagy B. Sándor:

A puttony határozza meg a döntéseinket (Zacher Gábor Sepsiszentgyörgyön)

Zsúfolásig telt ház várta dr. Zacher Gábor toxikológust kedd délben a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében, és a jelenlévők nyitott lélekkel itták szavait. A Droghelyzet 2020 című, két órát is meghaladó előadás elsősorban a diákoknak szólt, de a tanároknak is tartogatott tanulságos gondolatokat. A szakember este az unitárius templomban tartott előadást felnőtteknek Hétköznapi boldog(talan)ságaink címmel.