A koronavírus-járvány terjedése miatt az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) április 3-ig minden sportesemény megrendezését felfüggesztette.
„Minden sporttevékenységet minden szinten felfüggesztünk április 3-ig” – olvasható a CONI közleményében, amely egyúttal arra kérte az olasz kormányt, hogy ezt foglalja határozatba. A CONI azzal indokolta a döntést, hogy minden intézkedés és körülmény az egészség védelmét szolgálja.
A CONI emlékeztetett arra, hogy a klubok és a nemzeti válogatottak nemzetközi mérkőzései felett nem rendelkezhet, ezért ezeket nem érinti a mostani határozat. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Juventus jövő kedden az Olympique Lyont fogadja, míg az Európa-ligában csütörtökön a Getafe lesz az Internazionale vendége, egy héttel később pedig a Sevilla érkezik az AS Roma otthonába.
Az Olasz Olimpiai Bizottság közleményében végezetül azt kérte, hogy a sportágazatot mind profi, mind amatőr szinten vonják be a gazdasági támogatási tervbe, hogy ezzel enyhítsék a koronavírus-járvány terjedésének negatív hatásait. Olaszországban már eddig is komolyan befolyásolta a sporteseményeket a járvány. Számos futballmérkőzés elmaradt, de amelyeket megrendeztek, azokat is zárt kapuk mögött játszották le.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.