Könyvbemutató
DR. SZÉKELY ZSOLT egyetemi docens ma 19 órától a rétyi zeneteremben bemutatja a Felső-Háromszék településfejlődése az őskortól a 17. századig című tanulmánykötetét. A bemutató végén a szerző dedikál.
KISGYÖRGY ZOLTÁN Alsó-Háromszék című, a baróti Tortoma Könyvkiadó és a sepsiszentgyörgyi Kún Kocsárd Egyesület közös kiadásában megjelent útikönyvét március 17-én, kedden 18 órától a bodoki református imateremben bemutatja Mózes László, lapunk munkatársa. Március 19-én, csütörtökön 19 órától az uzoni Erdély Lajos Községi Könyvtárban tartanak találkozót, ahol a kötetet dr. Ráduly István polgármester, egyetemi tanár, turisztikai szakember mutatja be.
Adóügyek távolsági intézése
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Közpénzügyi Igazgatósága a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében az adóügyek távolsági intézését javasolja.
Az adóügyi nyilatkozatokat és dokumentumokat, illetve az elektronikus adatközlésre vonatkozó kérvényt kitöltés után a taxeimpozitelocale@sepsi.ro elektronikus postacímre lehet elküldeni, faxon a 0267 311 303-as számra, postán vagy futárszolgálattal a Közpénzügyi Igazgatóság székhelyére, az Olt utca 2. szám alá. A szükséges nyomtatványok a polgármesteri hivatal hivatalos honlapján az alábbi linken találhatóak: sepsiszentgyorgyinfo.ro/index.php?page=32#fragment-174
Az adók, illetékek kifizetésére a következő lehetőségek állnak rendelkezésre: * A természetes személyek, valamint az egyéni vállalkozók (PFA) a www.ghiseul.ro portálon keresztül fizethetik ki az adókat és illetékeket, ugyanitt a befizetendő adók értékével kapcsolatosan is lehet tájékozódni. * A jogi személyek banki átutalással fizethetnek, az IBAN számlaszámok adónemenként a polgármesteri hivatal honlapján ezen a linken találhatóak: sepsiszentgyorgyinfo.ro/index.php?page=32#fragment-148. * A lakók adóügyekkel kapcsolatos tájékoztatást e-mailen keresztül (taxeimpozitelocale@sepsi.ro) vagy a következő telefonszámok egyikén igényelhetnek: 0736 883 567 (adókivetési, megállapítási, ellenőrző részleg – természetes személyek); 0736 883 569 (adókivetési, megállapítási, ellenőrző részleg – jogi személyek); 0736 883 568 (Végrehajtási részleg).
Színház
A Tamási Áron Színház értesíti közönségét, hogy a Kulturális Minisztérium által kiadott rendelet értelmében a március 11–22. közötti időszakban a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása végett minden műsorra tűzött előadást elhalaszt. A megvásárolt jegyek március 27-ig visszaválthatók személyesen a központi jegyirodában. Az online kiváltott jegyek árát a Biletmaster jegyértékesítő rendszer automatikusan visszautalja a vásárlók bankszámlájára. A műsorváltozásból fakadó kellemetlenségekért a színház vezetősége az érintettek megértését kéri.
Hitvilág
BÖJTE CSABA SEPSISZENTGYÖRGYÖN. A Szent József-templomban március 14-én, pénteken a 18 órától kezdődő szentmisét Böjte Csaba ferences atya végzi. A szentmise után a jelen levő magyarországi megbízottal ismertetik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos tudnivalókat, az utazás lehetőségeit. Minden érdeklődőt várnak.
LELKI NAP. Mit dobjunk ki és mit ne az életünkből!? mottóval szerveznek lelki napot március 21-én, szombaton 9.30-tól a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánián. Meghívott előadó Kovács Zsolt plébános.
Kiállítás
ELMARAD A NYILVÁNOS MEGNYITÓ. A koronavírus terjedésének veszélye miatt elmarad Sipos László festőművész sepsiszentgyörgyi kiállításának március 13-án, pénteken 18 órára meghirdetett nyilvános megnyitója az Erdélyi Művészeti Központban.
Zene
ELMARAD a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében a március 15-én 19 órára meghirdetett ünnepi hangverseny, a március 20-ra szervezett Leckehangverseny és a március 21-én 19 órára meghirdetett Bojtorján-koncert. A megvásárolt jegyeket visszaváltják.
Kalendárium Baróton
Március 13-án, pénteken 19 órától a baróti Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében Ideje van a mozgásnak címmel Sibianu Andrea gyógytornásszal (Sepsiszentgyörgy) beszélgetnek az egészségmegőrző mozgás felettébb szükséges voltáról. Házigazda: Hoffmann Edit muzeológus.
Forradalmi fényrajzok
A koronavírus terjedésére való tekintettel a forradalmi rajzok vetítése elmarad. A forradalmi fényrajzok Sepsiszentgyörgy főterén felhívásra több mint 1100 rajz érkezett be, ezek kivetítését egy későbbi időpontra tervezik a szervezők. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc témájú rajzok összesen 17 óvodából és iskolából érkeztek. A legtöbb rajzot ezúttal is a Váradi József Általános Iskola diákjai készítették. A Plugor Sándor Művészeti Líceum rajz szakos diákjai, tanáraik kíséretében március 9-én délelőtt kiválasztották a díjazásra kerülő rajzokat, viszont akárcsak a szabadtéri épületvetítésre, a díjátadóra is későbbi időpontban kerül majd sor.
A tavaly decemberben szervezett téli fényrajzok díjátadóján született meg az a döntés, hogy a forradalmi fényrajzokat azok a rajz szakos művészetis diákok zsűrizzék, akik maguk már díjazásban részesültek a február 19-i díjátadón. Ezúton is köszönik Bartalis Brigitta, Kelemen Szilvia, Balázs Hunor, György Hajnalka, Szőcs Ingrid, György Apollónia és Bodó Katalin művészetis diákoknak, valamint Bartha Imola és Péter-Jakab Mária tanárnőnek a rajzok kiválasztását.
Röviden
ALÁÍRÁSGYŰJTÉS. A Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székházában (Konsza Samu utca 21. szám) munkanapokon 9–13 óráig lehet aláírni a nemzeti régiókért EU-s polgári kezdeményezést.
ERDÉLYI SZÁSZ TÖRZSASZTAL. Német nyelvű törzsasztal lesz ma 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Sugás étteremben. Részvételi díj nincs. Információk a www.stammtisch.ro honlapon.
TORNA. Az Ida Aerobic programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 17.30-tól az aerobik gyermekeknek elmarad, 19 órától kondistep; pénteken 8 órától alakformáló step. Telefon: 0722 243 234.
ELMARAD A BODVAJI MEGEMLÉKEZÉS. A március 14-én, szombaton 14 órára tervezett bodvaji közös megemlékező ünnepség a közösségeinket fenyegető járvány miatt elmarad.
A ZATHURECZKY BERTA KÖZPONTBAN Sepsiszentgyörgyön látogatási és eltávozási tilalom van érvényben.
A MULTITRANS RT. meghatározatlan időre felfüggeszti autóbuszjáratait Sugásfürdőre.
LOMTALANÍTÁS ÉS ÜVEGGYŰJTÉS. A Tega Rt. folytatja a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközök, használt bútorok, szelektív hulladékok és textíliák ingyenes gyűjtését a házaktól. 5 kg leadott üveg esetében 0,5 liter sört adnak (síküveget nem fogadnak el). Telefon: 0267 310 123. A jövő heti program: március 16-án, hétfőn Sepsibükszádon, 17-én Mikóújfaluban, 18-án Málnáson és Málnásfürdőn, 19-én Bodokon, 20-án Oltszemen és Zalánban gyűjtenek.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Sport utcai Galenus (telefon: 0367 800 011, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Nicolae Bălcescu utcai Salvator (0267 362 961) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.