Erdélyi Magyar SzövetségBalázs Attila a kézdivásárhelyi polgármesterjelölt

2020. március 12., csütörtök, Közélet

Tegnap délután a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben mutatták be az Erdélyi Magyar Szövetség polgármester-, illetve alpolgármester-jelöltjét Balázs Attila magánvállalkozó és Ilyés Botond tanár személyében. A sajtótájékoztatón Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség megyei koordináló testületének vezetője mellett a két magyar párt önkormányzati képviselőjelöltjei közül jelen volt dr. Szabó István, Rákosi János, Czipa Loránd, Johann Taierling, Gazda Lajos és Szőcs Emil.

  • Balázs Attila és Bálint József
    Balázs Attila és Bálint József

Elsőként Bálint József elmondta: az Erdélyi Magyar Szövetség folytatni akarja azt, amit 2008-ban a Magyar Polgári Párt elkezdett, biztosítani óhajtja az erdélyi magyar választók számára a választás szabadságát, ugyanakkor választ is akarnak adni a változás iránti igényre, ami a legtöbb településünket jellemzi. Kézdivásárhelyen a Magyar Polgári Párt eddig ismertebb személyiségei, akiket a választópolgárok felhatalmaztak képviseletükre, úgymond átpártoltak az RMDSZ-hez, de a Magyar Polgári Párt nem két személyből áll – hangsúlyozta Bálint József. Bejelentette, hogy a szövetség kézdivásárhelyi polgármesterjelöltje Balázs Attila vállalkozó, aki volt már helyi önkormányzati képviselő, és jelenleg a megyei önkormányzat tagja, aki eddig felhalmozott tudását és tapasztalatát csapatával együtt kamatoztatni kívánja a város lakóinak érdekében. Ezután Balázs Attila mutatkozott be.

Elmondása szerint a teljes neve Balázs József Attila és 51 éves, negyvenkét éve él a céhes városban, nős, lánya jogász egyetemi hallgató Kolozsvárott. Az építkezés terén vállalkozó, 2012 óta a Néppárt tagja, négy évig helyi önkormányzati képviselő volt, majd megyeitanács-tag lett. Kollégái felkérésére vállalta el, hogy a szövetség jelöltje legyen. Úgy érzi, hogy a lakosság egy része is támogatja, azok, akik elégedetlenek, elsősorban a vízszolgáltatással és a közszállítással. Azt is hangsúlyozta, hogy a kampányban részéről nem lesz sárdobálás és személyeskedés, de a problémákat kimondják és a megoldási lehetőségeket is ecsetelik. Ígérte, hogy a közeljövőben bemutatja választási programját, amelyet közvitára bocsát. Abban az esetben, ha többséget szereznek a majdani tanácsban, alpolgármester-jelöltjük Ilyés Botond, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum történelemtanára lesz, aki elmondta: mielőtt vállalta volna a jelölést, hosszas beszélgetéseket folytatott a csapat tagjaival. 36 éves, nős, van egy négyéves kislánya. 2008 óta tanár Kovásznán, 2012 óta a Néppárt tagjaként helyi önkormányzati képviselő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2020-03-12: Közélet - Nagy D. István:

Kezdődik a tavaszi lomtalanítás (Sepsiszentgyörgy)

Jövő hét elején indítja idei lomtalanítási akcióját a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat, a Tega Rt. Közlésük szerint üvegért cserébe ez alkalommal is sört adnak, a használhatatlanná vált elektromos eszközök tömegük alapján meghatározott ellenértékét leírják a hulladékelszállítási számlából, a bútorokat, gumiabroncsokat, illetve más nagy méretű tárgyakat előzetes egyeztetés után ingyenesen elviszi a vállalat.
2020-03-12: Közélet - :

Kinek állt a lámpa?

Közúti baleset történt tegnap reggel Sepsiszentgyörgyön a Grigore Bălan tábornok út és az Olt utca villanyrendőrös kereszteződésében: az Olt utcában a gyalogátjárónak a kerékpársávot átszelő részén egy biciklis elütött egy gyalogost.