Nézők nélkül rendezik meg ma a tokiói olimpia lánggyújtó ceremóniáját az ókori játékok helyszínén, Olümpiában. A Görög Olimpiai Bizottság hétfőn a koronavírus-járvány miatt hozta meg erre vonatkozó döntését. A ceremónia általában több ezer – görög és külföldi – nézőt vonz.
Mindössze száz meghívott és akkreditált vendég lehet jelen a ceremónián – közölték a szervezők. A Reuters brit hírügynökség úgy tudja, hogy Olümpia polgármestere levelet írt Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének, azt kérve, hogy halasszák el májusra a lánggyújtó ceremóniát. „Az, hogy mindössze néhányan lehetnek ott az ünnepségen, amelyet a félelem és az aggodalom leng körül, csökkenti az esemény nagyszerűségét és presztízsét” – írta Giorgosz Georgopulosz, aki arra kérte a német sportvezetőt, fontolja meg a halasztás lehetőségét. Az olimpiai lángot hétnapos görögországi utat követően jövő csütörtökön Athénban veszik át az idei házigazda japánok. A tokiói megnyitóünnepséget július 24-én rendezik.
Egy-két éves halasztásról is beszélnek
Amennyiben idén nyáron az új koronavírus járványa miatt nem lehetne megtartani a tokiói olimpiát, a játékok egy vagy két évvel való elhalasztása lenne a legreálisabb megoldás – jelentette ki a The Wall Street Journalnak Takahasi Harujuki, a mintegy 25 fős japán szervezőbizottság egyik tagja.
A tekintélyes amerikai lapban szerdán megjelenő interjújában Takahasi azt mondta, hogy a testület még nem vitatta meg, milyen hatással van a járvány a játékokra, mivel legutóbbi tanácskozásukat decemberben tartották, még a járvány kirobbanása előtt. Takahasi szerint a játékok nézők nélküli megrendezése túlságosan nagy pénzügyi károkat okozna, míg egy évnél rövidebb halasztás esetlén az olimpia ütközne más jelentős profi sportrendezvényekkel.
Szakértők szerint az egyéves halasztás a jövő év azonos időszakára jelentős logisztikai problémákat okozna, de a médiaközvetítések szempontjából megvalósítható lenne, mivel beilleszthető a közvetítési jogokkal rendelkező médiumok általában laza nyári műsorrendjébe.
Hasimoto Szejko, a kormány olimpiaügyi minisztere legutóbb múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Japán az eddigi terveknek megfelelően készül a nyári játékokra, és úgy fogalmazott, hogy az olimpia lemondása vagy elhalasztása „elfogadhatatlan” lenne a sportolók számára.