Bagota Béla első mozifilmjével, az erdélyi havasok között játszódó Valan – Az angyalok völgye című krimivel két díjat nyert a zsánerfilmek rangos nemzetközi filmfesztiválján Portóban.
Az alkotás a 40. Fantasporto nemzetközi filmfesztiválon a múlt hétvégén a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró díját is megkapta a szakmai zsűritől. Az elismeréseket a rendező, Bagota Béla személyesen vette át.
A film feszült és szívszorító lélektani krimi, amelynek fő helyszíne Valan, a hólepte erdélyi bányaváros. Péter (Krisztik Csaba) nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz. Életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát látja, akinek évekkel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felvetődik a gyanú, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesekben. A múltba vezető nyomozás útvesztőjében Péternek nemcsak a várost fojtogató bűnözéssel kell megküzdenie, hanem saját démonaival is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.