Bizonytalan az önkormányzati választások. A koronavírus-járvány a teljes választási évet felboríthatja Romániában: az Adevărul szerint Klaus Iohannis már az alkotmánybíróság tegnapi döntése előtt letett az előrehozott választásokról, sőt, az is lehetséges, hogy a júniusi önkormányzati választásokat is el kell halasztani.
Ludovic Orban ügyvivő kormányfő kedd este egyeztetett a pártokkal a lehetséges dátumokról (június 14., 21. vagy 28.), és a koronavírus-járványra hivatkozva többen azt javasolták, hogy csak ősszel rendezzék meg a helyhatósági választásokat is. Ennek azonban kétséges a jogi háttere. A polgármesterek négyéves megbízatása ugyanis június közepén lejár, és a parlamentnek pontosítania kellene azokat a törvényeket, amelyek tisztázzák, milyen rendkívüli helyzetekben és mennyi időre hosszabbítható meg az önkormányzati vezetők mandátuma. (MTI)
AZ NLP NEM HAZUDTOLJA MEG ÖNMAGÁT. Megtámadta az alkotmánybíróságon a Nemzeti Liberális Párt (NLP) képviselőházi csoportja a szenátus – mint döntő ház – által február 10-én elfogadott tanügyi törvénycsomagot, amely többek között a meleg ebéd és a délutáni foglalkozás bevezetését biztosította volna a közoktatásban, ám emellett számos, a kisebbségi oktatásnak kedvező intézkedést is tartalmazott az osztálylétszámok alsó határának csökkentésétől az anyanyelvű egyetemi felvételiig. Novák Csaba Zoltán, a törvény kidolgozásában oroszlánrészt vállaló RMDSZ-es szenátor szerint a kormány az NLP-vel „végeztette el a munkát”, ám a magyar érdekvédelmi szövetség akkor sem fog engedni a tanügyi törvényből, ha az alkotmánybíróság helyt ad a liberálisok keresetének. „Ha már egyszer sikerült többséget kialakítanunk a törvény támogatásához, megpróbáljuk ismét elfogadtatni azt” – mondta a Maros megyei politikus. Az alkotmánybíróság várhatóan áprilisban dönt a beadványról. (Maszol.ro)
BEZÁRTÁK A PADLÁSRA. A koronavírus olaszországi terjedése miatt az utóbbi hetekben több vendégmunkás is hazatért, akik nagy része házi karanténba került. Egy Máramaros megyei, nagykörtvélyesi fiatalembert a vírustól való félelmében a padlásra zárt be a családja, de miután több napot ott töltött, a múlt vasárnap megsokallta a dolgot. Felhajtott a garatra, aztán közölte a Facebookon, hogy véget vet az életének, mert nem bírja tovább a padláslétet. A barátok riasztották a rendőröket, akik kiszabadították a „foglyot”, és bevitték a nagybányai kórházba kivizsgálásra. Végül beutalták, de nem a fertőző, hanem a pszichiátriai osztályra. (Főtér)
NAGYBANI ADÓCSALÁS. 1,69 millió lejjel károsította meg az államot egy 36 éves Giurgiu megyei vállalkozó alig egy év alatt. Egy Adunaţii Copăceni nevű településen bejegyzett cégről van szó, amelynek tevékenysége villamos energiával kapcsolatos. Hogy ez konkrétan mit jelent, arra nem tér ki a rendőrség, de azt közölte, hogy a cégvezető 2011. november 9-től 2012. november 27-ig több olyan műveletet jelentett, amit nem végeztek el: így akarta mesterségesen növelni a kiadásokat. Jókorák lehettek, ha az adócsalás mértékét 1,69 millió lejben állapították meg. A vállalkozót 24 órára őrizetbe vették, a nyomozás folytatódik. (Agerpres)