Több tucatnyian állták körül tegnap délben a Gábor Áron-szobrot, melyet a városháza munkatársai a szokásos módon díszítettek fel, akárcsak a főteret, a villanyoszlopokra nagyméretű kokárdák kerültek. A kisszámú, spontán módon egybegyűlt ünneplő ellenére a csendőrség három kocsival is jelen volt a Gábor Áron téren, a szobor közelében lévő járművön pedig működött a számláló kamera.
Nem hangzottak el ünnepi beszédek, nem volt bemondó, a déli harangszó után csupán koszorúzásra került sor. Koszorút helyezett el az ágyúöntő hős szobránál a helyi és a megyei önkormányzat, Fejér László Ödön szenátor, a Történelmi Vitézi Rend, a Kézdiszéki és Kézdivásárhelyi Székely Tanács, az iskolák igazgatói, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet és a kézdiszentkereszti önkormányzat. Ezután magánszemélyek is elhelyezték a kegyelet virágait a szobor talapzatára. A Cantus kamarakórus Fórika Balázs karnagy vezényletével előadta Vörösmarty Mihály Szózatát, majd Gyergyai Barna karnagy vezényletével a jelenlevők elénekelték nemzeti himnuszainkat.
A Gábor Áron-szobron kívül virág került a Kossuth-, Bem-, Tuzson- és Turóczi-szobor, illetve a világháborús emlékmű talapzatára is, a Turóczi-mellszobrot a nevét viselő iskola és a Turóczi családok, a Petőfi Filmszínház előtti Tuzson János-szobrot pedig a kézdiszentkereszti önkormányzat és az RMDSZ községi szervezete koszorúzta meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.