A járványügyi helyzetre való tekintettel újabb megelőző intézkedéseket vezettek be a kézdivásárhelyi városi kórházban – tudtuk meg dr. Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvostól, az intézmény szóvivőjétől.
A kórház már a szükségállapot bevezetése előtt léptetett érvénybe szigorító intézkedéseket, ezeknek célja az, hogy minél kevesebb személy betegedjen meg. Fontos, hogy vigyázzunk egymásra, a bent fekvő betegekre, az egészségügyi személyzetre – hangsúlyozta a szóvivő, aki a város és Felső-Háromszék lakosságának megértését kérte, hangsúlyozva: ezek az intézkedések a lakosság, a közösség érdekét szolgálják. A kórházban eddig is látogatási tilalom volt érvényben, most azonban ezen is szigorítottak, a kapunál az őrséget megduplázták, és más kórházakhoz hasonlóan itt is egy szűrősátrat állítanak fel a katonaság segítségével, ahol az összes beérkező páciens a saját felelősségére nyilatkozik arról, hogy a koronavírus által érintett területekről érkezett-e, illetve megvizsgálják, hogy vannak-e a járványra utaló tünetei. Annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen a beteg, minden osztályon csak a sürgősségi eseteket fogadják. A szóvivő szerint a kézdivásárhelyi kórház támasza lesz a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháznak, ami azt jelenti, hogy szükség esetén, a járvány lefolyásától függően akár egy-két emeletet is fel tudnak szabadítani, hogy átköltöztethessék a megyei kórház nőgyógyászati osztályát, illetve a fertőző osztályról azokat a betegeket, akik nem az új típusú vírussal fertőzöttek. Ezeket az osztályokat a megyei kórház személyzete fogja ellátni.
Dr. Kelemen András azt is elmondta, az RMDSZ által létrehozott korona.rmdsz.ro honlapon naprakész információkat lehet találni a koronavírusról, illetve annak megelőzésével kapcsolatosan. Kézdivásárhelyen és Felső-Háromszéken még nem volt koronavírussal diagnosztizált személy, de házi karanténban már voltak külföldről hazatért személyek.
A kórház járóbeteg-rendelőiben kizárólag azokat a betegeket fogadják, akik krónikus betegségükre szakorvos által felírt, ártámogatott receptet igényelnek (pl. cukorbetegség, krónikus légzési elégtelenség stb.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.