Ha a körülmények indokolttá teszik, akkor érdemes a légzésvédelem érdekében fél vagy teljes álarcot alkalmazni a munka során. Ezeket az álarcokat úgy alakították ki, hogy viselés közben ne okozzanak kellemetlenséget a viselőnek, kényelmesek legyenek és illeszkedjenek a viselő arcához.
Jellemző, hogy az álarcokban olyan cserélhető szűrőbetétek vannak, amelyek bármelyik másik maszkban használhatóak. Álarcok és betétek esetében is szigorú szabványok írják elő a követelményeket és a paramétereket. Az álarcokba illeszthető szűrők többfélék lehetnek, általában a veszély és a körülmények határozzák meg, hogy melyiket érdemes, illetve kell használni.
A megfelelő légzésvédelmi eszköz kiválasztásának lépései
A megfelelő légzésvédőt négy egyszerű lépés betartásával ki lehet választani.
* Az első lépés a veszély meghatározása. A veszély lehet például por, ami szilárd anyagok zúzásának következtében keletkezik. A veszély lehet még a folyadékok elpárolgása után keletkező köd vagy gáz, esetleg gőz, illetve az égés során keletkező füst.
* A második lépés a mérgező anyag(ok) azonosítása.
* A harmadik lépés a koncentráció összehasonlítása az expozíciós határértékekkel, ami többféle lehet.
* A negyedik lépés pedig a védelem típusának a kiválasztása. A gáz- és gőzszűrőknek négy típusa van, mind a négy kategória eltérő színkóddal rendelkezik. A barna szűrők szerves gőzök és gázok ellen, a szürkék a szervetlen gőzök és gázok ellen, a sárgák kén-dioxid és más savas gázok és gőzök ellen, a zöldek pedig ammónia és szerves ammónia származékok, illetve gőzök és gázok ellen nyújtanak védelmet.
A por és aeroszol szűrőknek három típusa van, viszont ezek mindegyike fehér színkóddal van jelölve.
Amennyiben olyan körülmények között zajlik a munkavégzés, ami indokolttá teszi a légzésvédő biztosítását, akkor mindenképpen nézz körül a Legjobb Munkaruha Webshop kínálatában található termékek között.
Egyszer használatos maszkok
Az egyszer használatos maszkokat, ahogy a nevében is benne van, egyszer lehet csak használni. Viszont a használat alatt maximális védelmet biztosít a viselőjének. Ezeken a maszkokon egy ,,NR” (non-reusable) jelölés található, a többször is használható maszkokon pedig ,,R” (reusable) jelölés.
Az összes szabványnak megfelelő Biztex anyagból készülő maszkok védelmet nyújtanak folyékony vegyi anyagokkal, statikus elektromossággal, száraz részecskékkel és radioaktív szennyeződésekkel szemben is. Az egyszer használatos maszkokat legfeljebb egy műszak erejéig, azaz 8 óráig lehet használni. A többször használható maszkoknál a használat utáni légzési ellenállás határozza meg, hogy meddig lehet ismételten felhasználni. (X)