Ezt is megértük, hogy bár két szakember, Szebeni Zsuzsa színháztörténész és Lőrincz Ildikó művészettörténész is vállalta e rendkívüli művész, Sipos László festészeti kiállításának a megnyitását, a koronavírus-fertőzés veszélye miatt csupán ötödmagammal veszünk részt ezen az eseményen az Erdélyi Művészeti Központban – köszöntötte Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a központ vezetője a tárlat megnyitóját élőben követő nézőket szombat délután az EMŰK Facebook-oldalán.
Csak remélik, hogy a közönség ott van a számítógépek, mobiltelefonok előtt, és így próbál belesni ebbe a kiállításba, mint ahogy azt is remélik, hogy e szokatlan megnyitóval is sikerül felkelteni a nézők kíváncsiságát, hogy „ha majd elül a vész”, megnézzék a tárlatot, és odafigyeljenek erre a rendkívüli művészre – tette hozzá Vécsi Nagy Zoltán. Lőrincz Ildikó kijelentette: Sipos László immár ötven éve fontos része az erdélyi művészetnek, aki Csontváry, Kondor Béla, Vajda Lajos stílusában olyan sajátos alkotói világot dolgozott ki magának, mely különleges színekkel és kiérlelt szimbólumrendszerrel rendelkezik. Hangsúlyozta: sajnálatos, hogy ez a tárlat a járvány miatt nem látogatható, mert minden egyes képe egy külön világ, mely előtt érdemes lenne elidőzni a nézőknek. Nagy öröm, hogy Kolozsvár és Budapest után Sepsiszentgyörgyön is láthatóak Sipos László képei, melyek különleges kontextusba kerültek az EMŰK tágas tereiben – mondta Szebeni Zsuzsa, aki szerint a művész maga is örülne, ha láthatná ezt a kiállítást, melynek a válogatását, összeállítását dicséret illeti. Vécsi Nagy Zoltán megjegyezte, hogy a tárlat katalógusát már megkapta a művész, de mivel az ő korosztálya a legveszélyeztetettebb a vírus miatt, nem ragaszkodtak hozzá, hogy személyesen is jelen legyen a megnyitón.
Mivel a nézők ezúttal nem tudják körüljárni az alkotásokat, megpróbálják egy kicsit közelebbről is szemügyre venni azokat a kamera segítségével – mondta a központ vezetője, majd elkezdődött egy kötetlen beszélgetés az egyes munkákról, mely során olyan izgalmas műelemzéseket hallhattunk, amilyenek ritkán szoktak elhangzani a szokásos kiállításmegnyitókon. A képek egyes elemeiről, a különleges tárgyak, anyagok használatáról ezekben a munkákban, az egyes alkotások drámaiságáról és népművészet általi ihletéséről, a nő rendkívül érzékeny megjelenítéséről, a színekről, árnyalatokról, tárgyanimációról, bábszínházi jellegről, sajátosan gazdag szimbólumrendszerről és formai egyensúlyról is beszéltek a méltatók, a művész magánéletével kapcsolatos alkotói titkokba is betekintést nyújtva e rendhagyó tárlatvezetés által.
Hiányzott a társaság, a zsongás, a közönség és a művész jelenléte is ebből az online tárlatmegnyitóból, nem lenne jó, ha ezentúl mindig így kellene követnünk a hasonló eseményeket. De amint Vécsi Nagy Zoltán is megjegyezte az élő közvetítés végén: talán tovább lehetne gondolni ezt a fajta kötetlen, az egész kiállításon végigvezető, és annak egyes darabjait egyenként is szemügyre vevő, elemző beavatást az egyes művészek alkotói világába. Minden bizonnyal izgalmasabb volna ez a közönség számára, mint néhány magasröptű gondolat felolvasása.
