Van-e olyan gomba, amely a tavasz hírnökének számít a tavaszi csigagombán kívül? Van.
Van-e olyan gomba akár télen, akár tavasz elején, amely nyersen is fogyasztható? Van.
Mindkét tulajdonsággal rendekezik a tájainkon is előforduló piros, illetve a nála gyakoribb osztrák csészegomba.
Mindkét faj a nyitott termőtestű tömlősgombák közé tartozik. A csésze, olykor tálacska alakú termőtestek általában 1–3 cm szélesek, s feltűnőek a talajon fekvő korhadt ágakon. A csészécskék belső felülete élénkpiros, bíborvörös, vérvörös, kívül barnásfehér. A termőtestnek rövid kis nyele van. Februártól márciusig szedhető, egyik legkorábban megjelenő gombafajunk mindkettő, a piros csak szórványosan fordul elő, az osztrák viszont gyakoribb.
Viszonylag könnyű megtalálni, észrevenni. Figyeljük a talajon a korhadt faanyagot, s valószínűleg idővel rá fogunk találni, piros színével feltűnően elüt környezetétől. Nemrég a szakirodalom mindkét csészegombánkat piros csészegombának hívta, de kiderült, hogy többnyire osztrákot találhatunk, már csak azért is, mert a piros jóval ritkább. A két fajt kizárólag spóravizsgálattal lehet elkülöníteni.
Étkezési értéke alig van tárgyalt gombáinknak. Sokáig ne főzzük, mert színüket hamar elveszítik, s akkor díszítéshez már kevésbé lesznek megfelelőek. Népi nevük talán a fülgomba, de azonosítása nem egészen bizonyos. Valószínű, ha látnák, a piros és az osztrák csészegombát is ezen a néven neveznék a moldvai magyarok, például Klézsén. Itt fokhagymásan szokták megkészíteni, sütik elsősorban a nyáron termő narancsvörös csészegombát, illetve a nyúlfülegombát. Előfordulhat, hogy kivételesen tavaszi csészegombáink is terítékre kerülnek.
Ne felejtsék: minden esetben, ha nem biztosak az azonosításban, szakellenőrrel, szakemberrel kell bevizsgáltatni a szedett gombát!
Zsigmond Győző