A sepsiszentgyörgyi Kátai Edit és Petke László Úz-völgyi mementó című filmje nyerte a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) által kiírt, Voltunk, vagyunk, leszünk című filmpályázatot. A szintén sepsiszentgyörgyi Klárik Loránd Puki bácsi és a Mesekaláka című alkotása különdíjat nyert.
A második és harmadik helyezett magyarországi alkotó: Rózsa Gábor Ősök hívása, illetve Áder Bálint Magyar harc Erdélyben című filmjével.
A beérkezett pályamunkákat a SZMÚE által felkért szakmai zsűri bírálta el: Demián József (Josef Demian, Sydney, Ausztrália) rendező, operatőr, forgatókönyvíró – a testület elnöke, Ferencz Csaba újságíró, a Háromszék szerkesztője, Galbács Pál nyugalmazott televíziós szerkesztő, a SZMÚE alelnöke, Kádár Melinda televíziós szerkesztő és Vargyasi Levente operatőr, filmrendező.
A koronavírus-járványra való tekintettel a vetítéssel egybekötött ünnepélyes díjátadásra egy későbbi időpontban kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A SZMÚE a 2018-ban kiírt, Magyarok a román nemzetállamban című sikeres riportpályázata, valamint a 2019-ben meghirdetett, Voltunk, vagyunk, leszünk című filmpályázata után hamarosan publicisztikapályázatot kíván meghirdetni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.