Életet menthetnek a 3D-s nyomtatók

2020. március 20., péntek, Magazin

Orvosi felhasználású eszközöket, lélegeztetőgépek részét képező szelepeket kezdett el gyártani egy háromdimenziós nyomtatókkal foglalkozó olasz cég, hogy így segítse a kórházak munkáját: 24 óra alatt 100 létfontosságú alkatrészt készítettek Chiari város kórháza számára.

Amikor a mindössze 14 dolgozót foglalkoztató Isinnova vállalkozás hírt szerzett arról, hogy a helyi kórházban hiánycikk több létfontosságú eszköz, amely a koronavírussal fertőzött betegek ellátásában segíthet, felvette a kapcsolatot több mérnökkel és az észak-olaszországi Chiari város kórházával. Ott megvizsgálták az úgynevezett Venturi-szelepet: egy ilyen fogyóeszköz kapcsolja össze az intenzív osztály betegeit és a lélegeztető gépeket. Néhány órával később már elkezdődött az első 100 termék nyomtatása, melyeket azonnal a kórházba szállítottak. Sőt, 3D-s nyomtatókat állítottak fel a chiari kórházban is, hogy a helyszíni gyártással is gyorsítsák a folyamatot.

„A kórházaktól megtudtuk, hogy kétségbeesve keresnek még több szelepet. Képtelenség volt újabb ellátmány beszerzése, a termelés ugyanis nem tudott lépést tartani az igényekkel” – idézi a BBC Cristian Fracassit, az Isinnova vezetőjét. Chiari kórházában 250 koronavírusos pácienst ápolnak az intenzív osztályon, egy szelepet viszont legfeljebb nyolc órán keresztül lehet használni. A nyomtatott verzió előállítási költsége kevesebb mint egy euró.

A projektben részt vevő cégek ingyen dolgoznak, de nem tervezik, hogy nyilvánosságra hozzák a dizájn alapjául szolgáló terveket. „A szelepnek nagyon apró csövei és lyukai vannak, 0,8 milliméternél is kisebbek, nem könnyű nyomtatni őket. Emellett nagyon figyelni kell arra, hogy a termék ne fertőződjön meg. Klinikai körülmények között kell végezni a termelést” – indokolta Cristian Fracassi, az Isinnova vezérigazgatója.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 774
szavazógép
2020-03-20: Magazin - :

Legalább egy év kell a vakcina kifejlesztéséhez

A koronavírus izolációja ellenére is hosszú idő, legalább egy év szükséges a hatásos vakcina kifejlesztéséhez – mondta a vírus izolációját végző kutatócsoport vezetője az M1 csatorna műsorában. Kis Zoltán közölte: néhány kísérlet semmit sem ér, vagyis akkor tekinthető hatásosnak egy szer, ha több ezres populáción eredményes a tesztelése. 
2020-03-20: Magazin - :

Törölték az idei eurovíziós dalfesztivált

Idén nem rendezik meg az eurovíziós dalfesztivált sem. A verseny szervezői, valamint az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) szerdán jelentették be, hogy a rotterdami eseményt, ami május 12-től 16-ig tartott volna, a koronavírus-járvány miatt törlik.