Mikóújfaluban nem áll meg az élet

2020. március 24., kedd, Riport

„Különben csend van” – a költő Bartalis János szavai szerint megy minden a maga útján. Mikóújfalu önkormányzata birkózik a jelen kihívásaival. Élénken figyelik a helyiek, hogy történik-e valamelyes előrelépés a községben. Az ivóvíz, a villany, újabban a közélelmezés lett a legfontosabb. A gyermekek-unokák jó iskolában, jó kezekben vannak, és a falu nagyon aktív fiatalsága még életkedvet is tud kölcsönözni az „időt töltöttebb generációnak”.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Hinni kell

– mondogatták a helybeliek, bár úgy tűnik, hogy ekkora baj, mint mostanság, sohasem volt. – Nem igaz! Volt a magyarnak annyi baja, hogy leírva egyetlen könyvben el sem férne. Mi katolikus emberek vagyunk, gyakran bízzuk magunkat a Megváltóra. Őbenne bízunk. Az ima nyugtat. Nekünk fontosabb az, hogy ezzel a vírussal hátha alább hagy ez a nagy kapitalizmus is, ami erőst mély gyökereket kezdett ereszteni errefelé is. Csak egy kicsi jobbulást, csendet, nyugodalmat várunk, mert túl sok volt már az a megpróbáltatás, amit a mi népünk ki kellett hogy bírjon!

– Mi a hír, mi az újdonság, melyek az év gondjai? – érdeklődtünk a községvezető Demeter Ferenctől.
– Az elmúlt időszakban – különösen az esős időjárások alkalmával – ismét gondok voltak itt a forrásokból bevezetett ivóvíz minőségével, zavarossá vált az esőzések idején. Nem üzemelt megfelelően víztisztítónk. Felvettük a kapcsolatot egy székelyudvarhelyi céggel, ígérték, hogy segítenek megoldani a gondot. Pályázatunk is van új ivóvízrendszerre, várjuk a fővárosi döntést, túl nagy ugyanis az értékkülönbség a régi és az újra megállapított összértékek között. Bízunk abban, hogy nyertes lesz, de számítottunk az ellenkezőjére is. Amíg a kérdés eldől, nekifogunk egy újabb ivóvízforrás befogásához a Kicsipatak övezetében, hogy növelhessük a vízhozamot, száraz időjárás esetén jól fog jönni az. Mintát vettünk, két hónapja működik a klórozónk, várjuk a vízminőségi eredményt a közegészségügyi hatóságtól. Jó hír az is, hogy befejeztük a szennyvizet tisztító derítőállomás munkálatait, s remény van arra, hogy még a tavasz folyamán megtörténjen ennek átvétele. Tájékoztattuk a lakosságot arról is, hogy a hatósági rendelkezés nyomán minden portának kötelessége lesz rácsatlakozni a szennyvízelvezető hálózatra. Nem lesz egyszerű, keressük annak módját, hogy mit tegyünk ott, ahol kezdetben nem sikerült lefektetni a telkek felé a lecsatlakozó vezetéket. Az infrastruktúra része a település utcáinak telekkönyvezése, amelyen jelenleg is dolgoznak, enélkül nem tudjuk a mellékutcákat leaszfaltozni. Azért is vállaltam még egy mandátumot, hogy láthassam megvalósulni azt a régi álmot, hogy Mikóújfalu sáros-poros utcáiban megjelennek az aszfaltozó gépek.

Sikerként könyveltük el, hogy családorvosi szolgálatot biztosítottunk a község lakóinak, hogy javítottunk a rendelő épületén, és egy sepsiszentgyörgyi cég új gyógyszertárat is fog nyitni községünkben. Már javítjuk, rendezzük a volt patika szobáit. Reméljük, egy hónapon belül helyben kapja meg minden lakos előírt gyógyszerét. Megszabadultunk egy nagyon fontos szociális gondtól, de sajnos, lassan megy a visszajelentkezés, az időközben más családorvosokhoz bekérezkedettek feliratkozása, ugyanis még Málnás községgel együtt sem jön ki az a szám, amivel megfelelő módon működni tudna az orvosi rendelő. Sokat talpaltunk azért, hogy családorvost szerződtethessünk ide, most pedig a lakosság megértését és segítségét kérjük, támogassanak ennek fenntartásában.

Több infrastrukturális beruházást, ezek mellett több közmunkát is igénylő munkálatot tervezünk ebben az évben. Szeretnénk idén befejezni szakképzett és lelkes önkéntes tűzoltó csapatunk szertárát, a jelenlegi vízhálózatra pedig hat darab tűzoltó csapot fogunk szerelni, ami tűz esetén elengedhetetlenül fontos. Jó hír az is, hogy hamarosan birtokunkban lesz az a traktor, amit pályázat útján nyertünk, rácsatolható egy útgyalu és egy sáncásó kupa. A pályázatban benne van egy nagyobb kapacitású víztartály is, amiben tűzoltásra alkalmas vizet lehetne tárolni. Másik tervünk egy műgyepes focipálya megépítése, ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a községben sok fiatal keres mozgásra-sportolásra alkalmas helyet. A jelenlegi focipálya mögött megvan az erre alkalmas terület, s községi tulajdonban is van, szintúgy megvan minden fontos papírformaság. Újabb hasznos beruházásunk lenne egy községi szintű térfigyelő kamerarendszer felszerelése a település tíz pontján, nem annyira a bűnözés miatt, inkább a helyiek szeméttel való szabályellenes ténykedése fékezésére, ugyanis hiába szállítják el sokak kapuja elől a szemetet, olykor mégis szeméttel van tele a határ, főleg a külső utcák, mezei utak széle, arról nem is beszélve, hogy a patakok medrébe is ürítenek nem lebomló hulladékot. Nemrég a fiatalok, az IKU-sok (Ifjúsági Klub Újfaluért) csak a borvízforrás környékéről tíz zsák szemetet gyűjtöttek össze.

Ami a közösségi dolgokat illeti, Demeter Ferenc elmondta: ha kissé alábbhagy a vírus, szeretnének nyáron egy családi majálist szervezni. Ebben helyet kapnának a gyermekek, a versenyző tűzoltók, a hagyományos rakottágas asszonyok, futóverseny, lovas bemutató, este pedig tűzoltóbál. Községi napokat is terveznének, amolyan falu(vi­lág)találkozóra szeretnének meghívni minden elszármazott mikóújfalusit, s mind a négy testvértelepülést is, amelyekközül a palócföldi Mikófalvával a legrégebbi községünk kapcsolata.

– A helybeli kulturális egyesülettel készülünk egy majálisra májusban – sorolta Demeter Norbert, a Nagykürt 95 Fúvós Egyesület elnöke. A két kulturális csoportosulás között átfedés van, több fiatal mindkettőben tevékenykedik. Az idén 25 éves a fúvószenekar, a majálison egy emlékező koncertműsort fogunk bemutatni és mindenkit meghívunk, akinek valamelyes köze volt a zenekar tevékenységéhez. Koncerttel készülünk Magyarországra, kétnapos szeptemberi turnéra. Fellépünk testvértelepüléseinken és néhány nagyvárosban.


Levendulaillat

Életkedv és munka fogadott ismét Laczkó Bálint nyugalmazott mérnök udvarán, ahol szorgos kezek nyomán ebben az esztendőben is bújnak már a tavaszi zöldségpalánták, bimbóba szökkennek hamarosan a levendulák s hajtani készülnek a székely konyha számára nélkülözhetetlen francia tárkonyok is. Egy kerek év hosszú a termelő ember életében – mondtuk, és azóta sok víz lefolyt már a Falupatakán. Hogy sikeresen küszködött Bálint gazda – ahogyan a baráti körben nevezik őt –, mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy változtatott a munkamódszeren, melegágyai alá fűtést szerelt, s az apró kis dobozokban lassan palántává cseperednek a sokszínű konyhakert majdani lakói: a legkülönb fajta paradicsomok, paradicsompaprika, zeller és más magok, s dugják már hegyüket a csíráztatni beültetett dughagymák is.

– Ez csak a bevezető – mondta Laczkó mérnök. – Én tulajdonképpen a levendulatermesztéssel foglalkozom, s mindent hobbi­szinten. Olvasom a szakirodalmat, de szolgálok tanáccsal is bárkinek. Kicsiben kezdtem, de most már sok helyen ismeretes az én levendulám: Aldobolyban, Nagyborosnyón. Szeretik a méhészek is, mert jó mézelő növény. Levendulapalántáim még alszanak kinn, de már nem sokáig. A világhálón ott vagyok, egy kis piacot is teremtettem magamnak, kisebb mennyiségben levendulaolajat is tudok készíteni.

Laczkó mérnök lakásához közel egy bérelt kertben is levendulát ültetett (képünk), s a kis bokrok már harmadik évükben járnak. A sikerekig ezt az időt minden termelőnek ki kell várnia. Az ő sikere számunkra sokatmondó: bebizonyította, ha minden szakmai előírást betart, levendulát nemcsak a Balaton-vidék éghajlata alatt lehet termeszteni, hanem itt, a székelyföldi hegyek között is, a 600 méter felett uralkodó, kissé szélsőséges mérsékelt kontinentális éghajlati körülmények között is!

A Fejér Ákos-iskola udvarán Nagy Sándor igazgató-tanár ismertette: egy olyan iskolai pályázattal foglalkoznak, amely egy sor fontos változást hozna számukra. Egyelőre a pályázatíró dolgozik, várják az eredményeket, s a hivatallal együtt a legközelebbi kiírásokat. Még a tavasszal befut majd egy igen hasznos munka: játszóteret fognak felszereltetni a helybeli óvoda udvarán a magyar kormány jóvoltából a hazai pedagógusszövetség közvetítése-támogatása révén.
 

Éltető terméskő

Az Olt mente itteni szakasza gazdag vulkanikus eredetű, jó minőségű andezitféleségekben. A kőbányákban világosabb és sötétebb szürke, emellett vöröses színű terméskövet fejtenek, munkahelyet biztosítanak a környék szakképzett munkaerejének. Látogatásunk idején teljes gőzzel működött a „kőüzem”. Hável Botond a 2012-től termelő újfalusi Prester Kft. vezető-tulajdonosa kérdésünkre elmondta, hogy a cég négy szakképzett munkással dolgozik, és főleg építő- és burkolóanyagot állít elő.

Fő kínálata a különböző vastagságú vágott térkő. Kockakövet, szegélykövet, kerítésekhez, járdákhoz és házalapokhoz szükséges hasított követ is előállít a jól megmunkálható sepsibükszádi szürke andezitből. A cég korszerű, részben elektronikus vezérlésű kővágó gépekkel rendelkezik, a kézi munkaerő minimális.

Látogatásunk idején Boga Imre (képünk) éppen kockakövet hasított. – Én már hangjáról megismerem, hogy melyik szikla alkalmas erre – mondja. – Mielőtt megvásárolnánk, megkopogtatom kalapácsommal, a mélyebb csengésű hangot adó a megfelelő – avat be a szakma rejtelmeibe. A Hável cég mutatós kőtalapzatok és emlékművek előállítója. Itt készült többek között a sepsiszentgyörgyi zsidó temetőben levő gyermekáldozatok emlékműve, valamint a Csíkszeredában, a Szabadság téren álló Márton Áron-szoborcsoport talapzata.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1486
szavazógép
2020-03-24: Magazin - :

Hangoskönyvek ingyen

Az MTVA Archívum több száz hangoskönyvet, köztük meséket, kötelező és ajánlott olvasmányokat, valamint rádiójátékokat tesz ingyenesen hallgathatóvá, hogy a koronavírus-járvány idején megkönnyítse a hozzáférést az oktatási tartalmakhoz és a kulturált szórakozáshoz.
2020-03-24: Gazdakör - Bokor Gábor:

Folytathatják a munkát a gazdák

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumtól kapott tájékoztató szerint a növénytermesztésben, állattenyésztésben, méhészetben, élelmiszeriparban dolgozó gazdák folytathatják a munkát, betartva a COVID-19 terjedésének megelőzésére hozott rendeletek előírásait.