Románia államháztartási hiánya idén elérheti a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát – jelentette ki Virgil Popescu.
A gazdasági miniszter szerint ez a legoptimistább változat, hiszen becslések szerint a hiány akkor lesz 5 százalék, ha a koronavírus-járvány csak két hónapot tart, de ha három-négy vagy esetleg öt hónapig érvényben lesznek a rendkívüli intézkedések, akkor nem lehet előre jelezni a deficit mértékét. A kormány már a járvány kitörése előtt is 3,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számolt az idei évre, miután tavaly a deficit az elmúlt években végrehajtott bér- és nyugdíjemelések miatt elérte a 4,6 százalékot. Időközben a kereskedelmi bankok is közölték a hazai gazdaság idei kilátásaira vonatkozó első becsléseiket. A ZF gazdasági lap szerint négy kereskedelmi bank elemzői azt vetítik előre, hogy a GDP 3,9 százalékos visszaesés és 1,8 százalékos növekedés között fog alakulni az idén. A járvány előtt a kormány 4,1 százalékos gazdasági növekedést valószínűsített. A legtöbb elemző azzal a forgatókönyvvel számol, hogy az első és a második negyedévben a gazdaság jelentős mértékben visszaesik, a második fél évben pedig várhatóan egy felfelé ívelő szakasz kezdődik majd el. A hatóságok bejelentései szerint eddig 200 ezer munkaszerződést függesztettek fel a vállalkozók a járvány és a karantén okozta gazdasági leállás miatt, és arra számítanak, hogy ez a szám kétszeresére fog nőni. Jelentek meg azonban olyan elemzések is, amelyek szerint a vállalatok várhatóan 1 millió dolgozót bocsátanak el vagy küldenek kényszerszabadságra márciusban és áprilisban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.