A svéd gyártó kiírt egy dizájnversenyt, amelyre a Mitsubishi egyik dizájnere is jelentkezett szabadidejét kihasználva, és amit beadott tervként, azonnal közre is adta.
Maximilian Schneider a svéd márka nevével játszott el a „Königs-egg” című formaterve egy nagyon harmonikus, törésmentes formát ad ki, a kocsi tetejét pedig koronaszerűen alakították ki, amely szintén utal a gyártó nevének elejére. Az egész dizájn persze összetéveszthetetlenül a Koenigsegg jellegzetes formája. A formaterv mellett Schneider hajtásrendszert is javasolt, amely hidrogén üzemanyaggal üzemeltetett 6.4 literes V8-as lenne, nagyjából 1600 lóerő teljesítménnyel. A kocsi tömege a tervek alapján 1530 kilogramm. Menetdinamikáját tekintve az elképzelt jármű 2,8 másodperc alatt gyorsulna 0–100 km/h-ra, a végsebessége pedig bámulatos, 441 km/h. Mindezt persze papíron könnyebb kitalálni, mint a valóságban, a kocsi terve azonban kétségtelenül lenyűgöző.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.