ALIG TUDTÁK KITENNI A KARANTÉNBÓL. Miközben folyamatosan azt halljuk, hogy az emberek nem tűrik a bezártságot, sokan megszöknek a házi vagy a hatósági karanténból, akad olyan is, aki a jelek szerint annyira jól érzi magát az elkülönítésben, hogy nem is akar kijönni.
A hatóságok szerint Bârlad városában egy külföldről hazatért férfit 14 napra karanténba helyeztek, majd miután letelt a két hét, és kiderült, hogy nem fertőzött, ki akarták engedni. Csakhogy ő megmakacsolta magát, és közölte: nem mozdul egy tapodtat sem, jól érzi ott magát. A helyzet odáig fajult, hogy az egészségügyi illetékeseknek ki kellett hívniuk a rendfenntartó szerveket, mert hiába könyörögtek neki, nem volt hajlandó távozni. Az esetet még érdekesebbé teszi, hogy a férfi két hete még feljelentésssel fenyegette meg a hatóságokat, annyira nem akart karanténba vonulni. A jelek szerint olyan ellátást kaphatott, hogy azt nem szeretné lecserélni az otthonival. (Főtér)
ÉLETMENTŐ ADOMÁNY. Az egyik gyógyszeripari cég a múlt héten több mint 4000 doboz vírusellenes szert adományozott az egészségügyi minisztériumnak, amit a COVID-19 betegségben szenvedők kezelésében is használnak. A szaktárca tájékoztatása szerint a készítményt az ország tíz kórháza között osztják szét, minden olyan első vonalbeli egészségügyi intézmény részesül belőle, ahol új típusú koronavírussal fertőzött betegeket kezelnek, többek között a kolozsvári és temesvári járványkórház is. Az egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a vírusölő készítmény jobbkor érkezik, mint bármikor, hiszen a kórházak az utolsó percben próbálnak felkészülni az újfajta betegséggel való harcra, így nagy szükség van rá. A készítményt egyébként a gyengített immunrendszerű felnőttek és gyerekek, AIDS-betegek kezelésére használják, de az orvosi szakvélemény szerint az új típusú koronavírus elleni harcban is hatékonynak bizonyult. (Krónika)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.