A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) arról számolt be, hogy a válogatott versenyzők felkészülésének folytatásához kötelezően előírt koronavírustesztek kilenc személy esetében pozitív eredményt mutattak. A hírt először az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok sportoló, Kapás Boglárka közölte közösségi oldalán, később Kozma Dominik, Horváth Dávid és Bohus Richárd is jelezte, második tesztjük kimutatta a vírus jelenlétét szervezetükben.
A Magyar Úszószövetség tájékoztatása szerint a tesztelésen részt vett a válogatott keret valamennyi tagja, illetve a válogatott mellett dolgozó szakemberek (edzők, gyúrók) is. A külföldi edzőtáborból hazatérők esetében többeknél pozitív lett a második vizsgálat, de állítólag páruknál kétes az eredmény, így harmadszor is mintát vesznek tőlük.
Az úszók csak akkor folytathatják az úszószövetség által rendelkezésre bocsátott öt otthoni medence valamelyikében a felkészülést, ha előtte két tesztjük negatívra sikerül, illetve vállalják, hogy más okból nem mozdulnak ki otthonukból.
A MÚSZ közleménye összesen kilenc pozitív tesztről számol be. A fertőzöttektől kapott információk alapján egyelőre egyikük sem igényel különleges orvosi ellátást, ugyanakkor az állami járványügyi hatóságok már felvették velük a kapcsolatot. Amennyiben bármelyikük kezelésre szorulna, úgy rájuk is a jelenleg érvényben lévő országos egészségügyi protokoll szabályai vonatkoznak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.