Határozott NEM a kórházak központosítására

2020. április 3., péntek, Közélet

Egy sürgősségi kormányrendelet pénteken nyilvánosságra hozott tervezete szerint az egészségügyi minisztérium alárendeltségébe helyeznék a kórházakat, ezzel megszűnne az önkormányzatok hatásköre ezen a téren. A kórházak központosítását az RMDSZ ellenzi, a szövetség álláspontját tegnap Cseke Attila, a szenátusi frakció elnöke ismertette. A kérdésben megszólalt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is.

Cseke Attila elmondta, az RMDSZ határozottan ellene van bármiféle kórház-központosításnak. Emlékeztetett, hogy 2010-ben az RMDSZ vitte végig a kórházak decentralizációját, háromszázhetven intézmény került az önkormányzatokhoz és ezt jelenleg is nagyon jó döntésnek tartja. Infrastrukturális beruházások szintjén az elmúlt tíz évben az önkormányzatok többsége nagyon sokat tett a kórházakért, saját és pályázati forrásokból nagy összegeket juttattak a ezeknek, ezen kívül a civil társadalom is támogatta a szóban forgó intézményeket. Azáltal, hogy a kórházak menedzsmentje átkerült a helyi, illetve a megyei önkormányzatokhoz, ezek tulajdonképpen a helyi közösséghez kerültek közelebb – szögezte le Cseke Attila. Jelenleg a kórházak mérföldkövekre vannak attól, amilyen állapotban voltak a decentralizáció előtt, és ez a folyamat nem állat le, semmiképpen nem megoldás a visszaközpontosítás – mondotta. A szenátor nyomatékosította, nem szabad felhasználni a suceavai eset, ahol a megyei kórház szintén nagyon sokat fejlődött infrastrukturálisan az elmúlt tíz évben, az más kérdés, hogy a menedzsment követett-e el hibák vagy nem, de ez nem azt jelenti, hogy Bukarestből jobban lehetne irányítani a suceavai vagy bármelyik másik kórházat.

Arra az újságírói kérdésre, hogy szükségállapotban van-e a kormánynak eszköze, ilyen döntést meghozni, Cseke Attila elmondta, az államelnöki dekrétumban van egy cikkely, miszerint fel lehet függeszteni azokat a kórházmenedzsereket, akik nem teljesítik jól hivatali hatáskörüket. Ez eléggé tág fogalom és szubjektív, ezért is történhetett meg, hogy a Maros megyei prefektus csütörtökön felfüggesztette a Maros megyei önkormányzathoz tartozó megyei kórház menedzserét – mondotta. Jogi alap van erre, de ott kellene csak használni, ahol valóban problémák vannak és erről a prefektusnak meg kellene győződnie a helyi, illetve megyei önkormányzattal való kommunikáció révén. Ha az önkormányzat vezette az adott kórházat tíz évig és belefektetett akár több tíz millió eurót, akkor jobban tudja, hogy infrastrukturálisan vagy szervezésileg milyen problémák vannak, mint egy prefektus, akit két hónapja neveztek ki és lehet nem is járt soha abban a kórházban. Nincs rendben az, hogy a prefektus nem tájékozódik a problémákról, hanem azonnal dönt, az ilyen eset azt a látszatot kelti, hogy akár politikai döntés is születhet – mondotta.

Tamás Sándor hangsúlyozta, a megyei önkormányzat jobb gazdája a kórházaknak, mint amilyen az állam volt, és ezt bizonyítja az elmúlt tíz év alatti sok beruházás, felújítás, eszközbeszerzés, de szervezés tekintetében is jobban állnak, mint amikor a kórházak állami tulajdonban voltak. Ezt a munkát szeretnék folytatni, ha hagyják – mondotta.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4564
szavazógép
2020-04-03: Belföld - :

Háromezernél több igazolt eset

Közel 450 új megbetegedést jegyeztek péntek délig, ezzel Romániában háromezer fölé ugrott az igazolt koronavírus-fertőzések száma. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján ismertette, eddig összesen 3183 személynél mutatták ki eddig a fertőzést, melynek következtében 118-an veszítették életüket. Kovászna megyében 38 fertőzöttet tartanak nyilván.
2020-04-03: Közélet - :

Több beteg, több bírság

Április 3-ig Háromszéken 38 koronavírusos fertőzöttet azonosítottak és eddig egy beteg hunyt el – tájékoztatott napi sajtóközleményében a kormányhivatal.