A sepsiszentgyörgyi Szabó Norbert neve már nem ismeretlen a Háromszék olvasói számára, így az sem jelent senki számára újdonságot, hogy a munkájában maximalista pályakerékpározónk minden versenyéből új erőt merítve, a folyamatos fejlődésre teszi a hangsúlyt. Számára roppan mozgalmas volt az elmúlt év: egy nagy bukás mellett, két világkupa-szereplésből, három országos csúcsból, összesen tíz hazai és nemzetközi versenyből, s mindeközben több ezer autóval, repülővel megtett kilométerből állt össze a 2019-es esztendő. Bár az olimpiai kvótát nem tudta kiharcolni, Norbertet azonban ez sem tántorította el semmitől, hiszen utolsó, decemberi versenye óta is rendületlenül készül az előtte álló új, 2020-as szezonra. Sajnos, ez nem tudni, mikor is rajtolhat el igazából, ám az augusztusban a 27. születésnapját ünneplő bringásunk reménykedik abban, hogy a koronavírus-járvány lezárulása után erősebben fog visszatérni, mint valaha.
– Tavaly háromszéki pályakerékpározóként, sőt, Romániából egyedüliként a világkupán való szereplésért és az olimpiai kvóta megszerzéséért tekertél több világversenyen. Voltak jó, de voltak rossz pillanataid is. Miként értékeled a 2019-es szezonodat?
– A 2019-es idényem összesítésben nagyon jónak mondható, egyértelműen látszott a fejlődés, úgy érzem, hogy felnőttem ahhoz, hogy a világélvonalban versenyezzem. Nagyon sok jó pillanatot élhettem meg az előző esztendőben, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy voltak lehangolóbb momentumok is. Úgy gondolom, hogy ezek azért következtek be, mert túl hamar szerettem volna szintet ugrani... Utólag visszagondolva, azt elmondhatom, hogy egyenletes fejlődés látható a teljesítményemen, ami nagyon rendben van, és számításaim szerint még másfél, két év szükséges, hogy a világelit legjobbjai között, azaz a top négyben lehessek minden világversenyen.
– Tajvanon egy jó versennyel kezdted a 2019-es esztendőt. Innen indulva vegyük sorra a megmérettetéseidet és a veled történteket...
– Igen, Tajvanon kezdtem a szezont, ahol megszereztem életem első Class 1-es (CL1) dobogós helyezését, hiszen második lettem és nagyon sok pontot szereztem, s emiatt ígéretes volt az idénykezdés. Erre jött aztán júliusban a dublini verseny, ahol nagyot estem, 70 km/óra feletti sebességnél értem földet... Az akkori bukásomra úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. Kiállt előlünk a minket felvezető motorkerékpár, s a hatodik helyről feljöttem a negyedikre. Elöl egy malajziai versenyző haladt, én pedig az utolsó körben indítottam a támadásomat. Már a második helyen tekertem, amikor a mögénk beszorult másik malajziai bringás a kanyarban meglökött egy picit, emiatt pedig megcsúszott a bringa hátsó kereke. A gumi lefordult a felniről, s 20–30 méter után elestem. A bal oldalamról nagy felületen lehorzsolódott a bőr, a bokám pedig roppant csúnyán nézett ki. Azt még hozzá kell fűznöm a történtekhez, hogy Írországban szabadtéri aszfaltpályán versenyeztünk, amelynek kiváló a tapadása, de a felülete roppant érdes. Két nap múlva is szedtem még ki apró kavicsokat a tenyeremből. Ez a baleset kissé bekavart, ugyanis ki kellett hagynom miatta pár hét versenyzést, aztán nagyon összesűrűsödtek a viadalok, mivel rohamos léptekkel közeledett a szeptemberben esedékes ranglistazárás. Mint ismeretes, akkor dőlt el igazából, hogy melyik pályakerékpáros jutott ki a világkupa-sorozatra, és ki nem. Tehát nagyon nehéz időszak következett, rengeteg volt a verseny és az utazás. Előbb Ukrajnában, majd Litvániában, Csehországban és Spanyolországban álltam rajthoz. A CL2-es ukrajnai megmérettetést egy ötödik (sprint) és egy nyolcadik (keirin) helyezéssel, illetve 125 ponttal fejeztem be. A litvánoknál már CL1-es versenyen indultam, sprintben az ötödik lettem, és új román csúcsot futottam, keirinben pedig a kilencedik voltam. A cseh GP Framar nevet viselő versenyen egy hatodik (sprint) és egy nyolcadik (keirin) helyezés mellett összesen 120 pontot kerekeztem össze, és már akkor megvolt a tartalékos hely a világkupa-sorozatra. Barcelonában két hatodik pozíciót és 130 kvalifikációs pontot sikerült gyűjtenem. Folyamatosan bekerültem a mezőny elejébe, és ennek köszönhetően sikerült első háromszéki, erdélyi és romániai versenyzőként megszereznem a világkupán való indulás jogát. Visszatekintve ezekre a viadalokra, azt kell mondanom, hogy a tajvani volt a tavalyi legjobb versenyem, mivel ott mutatkozott meg először, hogy mennyit is fejlődtem a 2018-as szezonhoz képest.
– Októberben Európa-bajnokságon vettél részt, ám betegség miatt gyengébbre sikeredett a hollandiai kontinenstornád. Milyen reményekkel utaztál erre a viadalra?
– Az Európa-bajnokságra nagy reményekkel utaztam, hiszen úgy éreztem, hogy remek formában vagyok. Bizakodó voltam. Sajnos, semmi sem úgy alakult, ahogy elterveztem: egy megfázás teljes egészében felforgatta az Eb-szereplésemet, és a várt eredmény elmaradt. Úgy gondolom, ez annak is tudható be, hogy a szervezetemet kissé túlhajtottam, rengeteg volt az egymást követő verseny, s nem utolsósorban a sok utazás is nagyon kifárasztott.
– Szintén októberben rendezték meg az országos bajnokságot, amelynek ezúttal is Bulgária adott otthont. Mérleged két új országos csúcs és három aranyérem. Elégedett vagy a plovdivi teljesítményeddel?
– Az országos bajnokságon hoztam a kötelezőt, és minden próbámat megnyertem, s az 1 km-es szakaszon futott új országos csúccsal különösképpen elégedett vagyok. Ha már eredményekről beszélünk, meg kell említenem, hogy sprintben is megdöntöttem a román csúcsot, és keirinben sem találtam legyőzőre. Emellett a két Sepsi-SIC-es csapattársam – Madaras Dániel és Iulian Baciu – is ígéretes versenyzéssel mutatkozott be, aminek szintén roppant örvendek.
– Novembertől a földkerekség legjobbjai között tekertél a világkupán. Hongkongban és az új-zélandi Cambridge-ben versenyeztél. Vk-pontokért és az olimpiáért hajtottál... Mesélj egy keveset ezekről a megmérettetésekről.
– Világkupán versenyezni a földkerekség legjobbjaival fantasztikus érzés volt. Hittem, hogy biztos léptekkel haladok a céljaim és a világelit felé. Sajnos, végül nem sikerült elérnem a kívánt eredményeket, de ott voltam közöttük, és ez már hatalmas lépés volt számomra. Most tudom, hogy még keményebb munkával körülbelül másfél, két év múlva juthatok el oda, hogy a világkupamezőnyben is az első helyekért küzdhessek majd. A hongkongi 33. helyezés miatt nem voltam csalódott, mivel kihoztam magamból a maximumot. Új-Zélandon ugyan három helyet javítottam korábbi pozíciómon és 30. lettem, de meglátszott rajtam az egész évben felhalmozódott fáradtság.
– Mi a 2019-es idény tanulsága?
– A 2019-es esztendő tanulsága ugyanaz, mint az előző pár évé. Nagyon keményen és teljes maximalizmussal kell dolgoznom. Végig kell járni a csúcs felé vezető út minden egyes lépcsőfokát, egyet sem lehet, nem szabad átugrani! Mindenképp jó volt, hogy kijutottam a világkupára, tapasztalatszerzésnek remek volt ez a két verseny.
– Ha nem csal az emlékezetem,a tavalyi szezont még a Team Novák színeiben kezdted, majd júniusban leigazolt téged a megyeszékhelyi Sepsi-SIC. Mi jelentett számodra a csapatváltás?
– A csapatváltás elsősorban igen nagy morális támaszt adott nekem, hatalmas öröm, hogy közösségünk vezetői bíznak bennem, látják bennem a potenciált és támogatják is a munkámat.
– Jól érzed magad zöld-fehérben? Gondoltad volna valaha, hogy egyszer szentgyörgyi együttes tagjaként fogsz hírnevet szerezni városodnak, Háromszéknek?
– Köszi, remekül megvagyok a Sepsi-SIC együttesénél. Amíg nem csöppentem bele, nem is gondoltam, mennyire jó érzés tud lenni, hogy egy itthoni csapat tagja vagyok. Álmodni se mertem erről még pár éve, és most végtelenül hálás vagyok ennek a lehetőségnek!
– A koronavírus-járvány és a szükségállapot miatt számodra is leszűkült a világ. Miként telnek a napjaid? Hogyan edzel?
– A koronavírus-járvány teljesen felforgatta a napjaimat, az edzéseket meglehetősen át kellett terveznem, a garázsomat alakítottam át konditeremmé, most ott csinálom a 180–200 kilogrammos guggolásokat meg felhúzásokat. A biciklis edzéseket a mostani lehetőséghez képest próbálom megoldani, hol így, hol úgy. Minden ellenére töretlen lendülettel dolgozom és még céltudatosabban edzek ebben a periódusban. Bízom abban, hogy amikor lejár ez az egész történet, erősebben fogok visszatérni, mint valaha.
– Milyennek ígérkezik a 2020-as idény? Tudod-e, mikor versenyezhetsz újra? Melyek az idei célkitűzéseid?
– Nehéz lenne megmondani, milyen lesz a 2020-as szezon, amint lehet, szeretném megkezdeni a versenyzést. A nyárra „beütemeztem” néhány CL1-es és CL2-es versenyt, de minden attól függ, hogy mikor cseng le Európa-szerte a koronavírus-járvány. A fő cél idén is a téli világkupa-sorozat, ám idén már sokkal jobb eredményeket szeretnék elérni.
