Sürgősségi rendeletet fogadott el tegnap a kormány, amelynek értelmében legkésőbb 2020. december 31-éig meghosszabbítják a helyi választott vezetők mandátumát.
Ez azt jelenti, hogy a júniusban esedékes önkormányzati választásokat későbbre halasztják. A tervezetet Raluca Turcan kormányfőhelyettes ismertette a tegnapi kormányülés elején, és azt is elmondta: az erre vonatkozó javaslatot az Állandó Választási Hatóság, a belügyminisztérium és a fejlesztési minisztérium fogalmazta meg, mivel a krízishelyzet nem teszi lehetővé sem a választási kampány, sem a választások megszervezését. Arról még nem döntöttek, hogy mikor kerülhet sor az önkormányzati választásokra, de az előkészületek menetét leegyszerűsítik: a pártoknak és a jelölteknek 25 ezer támogató aláírást kell majd összegyűjteniük, 500–500 aláírást minden megyéből, 1000-et pedig Bukarestből. Az aláírási ívek helyett azonban pénzt is letehetnek: legalább 50 bruttó minimálbérnek megfelelő összeget kell majd befizetniük az e célra létrehozandó bankszámlákra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.