Elkészült a sepsiszentgyörgyi középiskolák legsportosabb osztályainak rangsora. A Bajnokok osztálya nevű vetélkedőt a Diákok éve rendezvénysorozat részeként tavaly ősszel a kamaszok megmozgatására hirdette meg a város önkormányzata, és bár a koronavírus-járvány miatt ezt a programot is fel kellett függeszteni, az iskolai szakasz már februárban véget ért.
A tanév első felében az iskolai szakasz zajlott, minden évfolyam tíz különböző sportban – többek között atlétikában, kosárlabdában, labdarúgásban, erőgyakorlatokban és ügyességi versenyekben – méretkezett meg, viszont az eredménybe beleszámított a minél több aktív résztvevő, az iskolán kívül és szabadidőben végzett sportolás is. Az eddigi pontszámok alapján a nyolc középiskola minden évfolyamának van egy győztes osztálya, akik nem csupán a testet edzették ezalatt, ugyanis a Bajnok mentalitás sorozatban minden tanintézmény saját Sportnagykövete a diákokkal találkozott és kötetlenül beszélgethettek a sportolról, a kitartásról és a motivációról. A sportolók a kijárási tilalom ideje alatt az otthoni mozgáshoz adtak ötleteket a Diákok éve közösségi oldalán futó videókon keresztül. Habár az eseménysorozat jelenleg a virtuális térbe költözött, a szervezők igyekszenek ezen a felületen is közösségi élményt teremteni a diákoknak és minél több fiatalt mozgásra buzdítanak. Amint a körülmények megengedik, tájékoztatják a résztvevőket a verseny további alakulásáról. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.