Adam Silver, az NBA első embere bejelentette: legkorábban májusban dönthetnek arról, miképpen folytatódjon a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt idény. Európában nem folytatódik az olasz kosárlabda-bajnokság élvonala, amelyben a magyar válogatott Vojvoda Dávid (Reggio Emilia) is szerepel.
Az NBA vezetője a TNT csatornának adott közel félórás interjújában arról beszélt, a mostani helyzetben nem rendelkeznek elegendő információval ahhoz, hogy reális döntés szülessen a folytatásról. Silver megjegyezte, a jelenlegi tervekben gyakorlatilag minden eshetőség szerepel, így a szezon esetleges törlése is, vagy egy rövidített rájátszás lehetősége. Az ESPN értesülése szerint annak érdekében, hogy minél hamarabb folytatni lehessen a szezont, a liga a következő időszakban folyamatosan vizsgálja majd gyorstesztekkel a játékosokat.
Ez idő alatt az olasz szövetség kedd este jelentette be, hogy az idényben nem hirdetnek bajnokot, és egyetlen együttes sem esik ki a 17 csapatos ligából. A Reggio Emilia a 12. helyen állt a tabellán, amikor a küzdelmeket február végén felfüggesztették. A szövetség a közleményben hangsúlyozza, hogy egyedül a nemzetközi kupaküzdelmekben érintett három csapat (Olimpia Milano, Reyer Venezia, Virtus Bologna) számára aktív hivatalosan az idény.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.