Negyvennyolc kórházi alkalmazott tesztje pozitív, gyermekek is vannak a fertőzött betegek között

2020. április 10., péntek, Közélet

Harminckét igazoltan fertőzött és nyolc gyanús esetet látnak el a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, közülük heten gyermekek (hat fertőzött és egy gyanús) – derül ki a péntek déli összesítésből. Hétfőtől újraindulnak az onkológiai, hematológiai és reumatológiai kezelések, és megkezdik a harmincnyolc terhességi hetet betöltött várandósok koronavírus szűrését – számolt be sajtótájékoztatón András-Nagy Róbert kórházmenedzser.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

A harminckét fertőzött betegből harmincat az erre a célra kialakított fertőző részlegen kezelnek, közülük öt gyermek kilenc év alatti, egy tíz és tizennyolc év közötti, a többiek felnőttek. Újságírói kérdésre válaszolva a kórházmenedzser elmondta, a gyermekek nem a kórházban fertőződtek meg, hanem új esetekről van szó. Egy gyermekről tudja, hogy mindkét szülője fertőzött és bent fekszenek a kórházban. A megyei közegészségügyi igazgatóság feladata járványtani vizsgálatot végezni annak megállapítására, hogy a fertőzöttek kivel voltak kapcsolatban, ez így lesz a gyermekeknél is – mondotta.

Két pozitív teszteredményű beteget az intenzív osztályon látnak el, egyikük kritikus állapotban van, a másik lélegeztetőgépen. A nyolc gyanús esetből egy kilenc év alatti gyermek. Az elmúlt két napban öt pácienst engedtek haza a fertőzöttek közül.  A sepsiszentgyörgyi megyei kórházban eddig három Kovászna megyei fertőzött beteg hunyt el - az esetekről korábban beszámoltunk -, és egy Brassó megyei, akit súlyos állapotban utaltak be sebészeti beavatkozásra, ám arra már nem került sor, mivel néhány óra múlva meghalt.

András-Nagy Róbert elmondta, eddig közel kilencszáz tesztet végeztek el a megyei kórház alkalmazottai körében, negyvennyolc esetben volt pozitív az eredmény, közülük húszan az intenzív terápián dolgoznak, ahol az össz-alkalmazotti létszám harmincnyolc. Ahhoz, hogy ez az osztály továbbra is el tudja látni a feladatát, a kardiológia osztályról csoportosítottak át személyzetet és segítséget kértek más megyékből. Maros megyéből rezidens orvosokat ígértek, a brassói kollégák a súlyos eseteket vállalják át, Hargita megyéből nem tudnak személyzettel segíteni – részletezte a kórházvezető.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a fertőzött egészségügyi személyzet részére a kórház tud-e biztosítani családjuktól való elkülönülésre alkalmas lakhatási lehetőséget, a kórházmenedzser azt mondta, csak a kórházi beutalást tudják biztosítani. A megyei tanács alárendeltségébe tartozó árkosi felnőttoktatási központban a nem fertőzött orvosok, ápolók, nővérek számára biztosítanak szállást.

A megyei közegészségügyi igazgatósággal kötött megállapodás alapján a következő héttől megkezdik a várandósok összeírását az egész megyében, amiben segítenek a családorvosok és a helyi önkormányzatoknál dolgozó szociális munkások. A harmincnyolc hetet betöltött terhesség esetén minden érintettnél elvégzik a koronavírus tesztet. A kórházmenedzser elmondta: akinél fennáll a fertőzés vagy annak gyanúja, az a sepsiszentgyörgyi megyei kórházban fog szülni, az egészségesek a kézdivásárhelyi kórházban.

Hétfőtől újraindítják a félbemaradt onkológiai, reumatológiai és hematológiai kezeléseket – közölte a kórház menedzsere. Erre a célra biztonságos körülményeket teremtettek a tüdőkórházban és ezeknél a krónikus betegeknél kezelés előtt elvégzik a koronavírus tesztet – mondotta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2020-04-10: Belföld - :

Tilos a gabonaexport, a piac az őstermelőké (Újabb katonai rendelet)

A méhészek és halászok is elhagyhatják lakásaikat a megfelelő nyilatkozat kitöltésével, valamint azok is, akik gépkocsit, gépkocsialkatrészeket vásárolnak vagy szervizbe viszik autójukat – többek között ezt tartalmazza a 8-as számú katonai rendelet, amelyet Marcel Vela belügyminiszter csütörtökről péntekre virradó éjszaka, kevéssel éjfél előtt ismertetett. A rendelet április 10-én megjelent a Hivatalos Közlönyben, és hatályba is lépett. A koronavírus-járvány miatt március 16-ától bevezetett rendkívüli állapotot lehetővé teszi, hogy a belügyminiszter katonai rendeleteket hozzon, amelyeket azonban a miniszterelnöknek is ellenjegyeznie kell.
2020-04-10: Közélet - :

Közel 16 ezer lejt gyűjtöttek a szurkolók (Döntetlen a képzeletbeli rangadón)

A sepsiszentgyörgyi Székely Légió futball és kosárlabda szurkolói, a csíkszeredai Lokálpatrióták, valamint a Transylvanian Fanatics jótékony, képzeletbeli labdarúgó mérkőzésre hívta az érdeklődőket. Az élvonalban érdekelt Sepsi OSK és a másodosztályban szereplő FK Csíkszereda csütörtökön döntetlent játszott az új háromszéki stadionban. A találkozóra bárki jegyet válthatott, így a 15 lejes belépőkből közel 16 ezer lej gyűlt össze, a szervezők pedig az összeget a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak és a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháznak utalják.