A június 28-ra tervezett Forma–1-es Francia Nagydíjat is valószínűleg el kell halasztani, miután Emmanuel Macron államfő hétfőn módosította a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás lejárati idejét.
A bejelentés szerint május 11-ig lesznek érvényben a koronavírus-járvány megfékezése érdekében március 17-én életbe lépett kijárási korlátozások, míg július közepéig biztosan nem lehetne nagy tömegeket vonzó eseményeket rendezni Franciaországban. Ez pedig a BBC szerint lehetetlenné tesz egy olyan sportrendezvényt, amelyre tavaly 135 ezren látogattak el. A Francia Nagydíj halasztásával kapcsolatban a Forma–1 hivatalosan még nem foglalt állást. Az autós gyorsasági világbajnokság 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a koronavírus-járvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói, az azeri és a kanadai viadalt is törölték.
A franciát követő futam a naptárban az Osztrák Nagydíj. Szombaton az osztrák sportminiszter azt mondta, hogy reményei szerint sor kerülhet a július eleji spielbergi versenyre. Ezt a viadalt a Brit Nagydíj követné, majd augusztus 2-án a Hungaro-ringen a Magyar Nagydíj.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.