Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Mikó 160Internátusi élet az emlékezés tükrében 2.

2020. április 15., szerda, Élő múlt

A közlekedési, a szállítási lehetőségek bővülésével az 1960-as évektől egyre csökkent a bentlakók száma, így a hálószobák száma előbb négyre, majd háromra zsugorodott. Az 1977-es földrengést követően az épület megerősítési munkálataival egy időben a tanulólétszám növekedése miatt a bentlakási szobákat is osztálytermekké alakították, az internátust pedig a család nélküliek Csíki negyedi tömbházába, az ún. Sing-Singbe költöztették.

  • XI.-es diákok a 45-ös hálóban 1959. június 24-én, kicsengetésük reggelén
    XI.-es diákok a 45-ös hálóban 1959. június 24-én, kicsengetésük reggelén

A konviktus irányítása a tanügyi reform előtt az ezzel járó gazdasági feladatok megoldása annak elnökére – a tantestület választott vagy kinevezett tagjára – hárult. Az ő munkáját segítette két-három felügyelő (általában helyettes tanár). Az étkezés nyolcas csoportokban történt, az étel behozását, a tálak kivitelét naponként váltva a tanulók végezték. A csoportfőnökök kivételt képeztek.

A kollégium évi értesítőiben lapozva ragadjuk ki az 1909–10-es tanév étrendjét: „Reggeli felváltva kávé és köménymagleves. Ebéd 3-szor húsleves, főtthús körzettel, mártással és főzelék, hetenként 2-szer árvaleves sült körzettel. Csütörtökön és vasárnap főzelék helyett tészta. Vacsora sült körzettel vagy főzelékkel. A húsból minden étkezésnél személyenként 14–15 deka, kenyérből 15–20 deka számíttatik. Minden bentlakó növendék a konviktus kötelezett tagja.” Néha, főként a háborús évek alatt, ellátási gondokkal is meg kellett küzdeni, s ha ez nem sikerült, a humor segítette át a nehézségeken a bentlakókat. „Vacsorára gyakran kaptunk »szűz« krumplipaprikást. A szolgálatos hetedikes így mondta el a vacsora utáni kötelező imát: »Hál’ istennek jóllakánk, hústól meg nem nyuvadánk.«” (Bölöni József – érettségizett 1944-ben)

1958-ban a leromlott állapotba jutott személyzeti lakások helyén felépült az új étkezde, a régi konviktusban műhelyeket rendeztek be.

Az internátusi élet „középkori anakronisztikum volt? Túlnőtt maradvány, melyet nem bírt levetni az intézet” – kérdi Czegő Zoltán (érettségizett 1955-ben), majd válaszol is: „Részben igen… csontjaimban éreztem a szabadság hiá­nyát, a nagydiákok uralkodó törekvéseinek gúzsait. Megszoktam… Kimenő egy héten egyszer-kétszer, de a diákok egy része általában bűnben találtatott a hét folyamán, s megvonták tőlük a kimenőt. Hihetetlen rendszer uralkodott az internátusban, a nagydiák azt művelhetett a kisebbekkel, amit akart, elvehette az otthonról kapott csomagját, cipőjét takaríttatta, ha játékos kedvében volt, tizenötször egymás után… Valami vad rendszert próbáltak megőrizni a huszadik század derekán, s erre ma sincs mentség, akkor sem volt, és ezt az időbeni messzeség meg nem szépítheti.”

Bíró Béla (érettségizett 1965-ben) mindennek a másik arcát idézi fel: „Az akkori diák, a maga szigorú, úgy is mondhatnám, irgalmatlan fegyelmével, a diákönkormányzat valósága volt. Azt a – hagyomány jogán elfogadott, a nagyapák, az apák és a nagyobb testvérek elbeszéléseiből ismert – rendet mi, diákok gyakoroltuk önmagunkon. Szabadnak érezhettük magunkat, mert a kötöttségeket is magunk vállaltuk. Hogy a valóságos szabadság csak az ilyen típusú rendből csírázhat ki, azóta egyértelműen bebizonyosodott: a manapság kultivált korlátlan szabadság valójában a korlátlan zűrzavar világa, a körülményeknek való teljes kiszolgáltatottságé.” Minden szigorúság ellenére a csínytevésekben sem volt hiány, s ha néha büntetés következett is, az emlékezet idővel azt is széppé varázsolta. Elkövetőik ma már nosztalgiával elevenítik fel egykori kihágásaikat, az intriből való engedély nélküli esti kilógásokat, melyek végcélja a város olyan kocsmáinak felkeresése volt, ahol a tanár megjelenése szinte kizárt, s ahol a kocsmáros szükség esetén a diákok cinkosává is vált.

„Nyolcadikosokként – bár tartva a felfedés veszélyétől – kellemes órákat töltöttünk együtt a kocsmákban, ahol nem az ablativus absolutust, hanem az alkohol absolutust gyakoroltuk. Sörözés után, ha az idő már későre járt, lefizettük a pedellust, hogy beírás nélkül mehessünk be az intribe.” (Szőts Dániel)

„Nekünk, az 1950-es évjáratnak volt egy külön baráti körünk, a Septim… A négy év vége felé, már nagylegényekként megalakítottuk az INÉK-et, azaz az Internátusi Nikotinélvezők Klubját, melynek címere egy egyméter hosszú Mărăşeşti volt a cigarettagyárból, majd az IAK-ot, azaz az Internátusi Alkoholfogyasztók Klubját, de ezek inkább csak amolyan diákhumoros dolgok voltak.” (Veress István)

Folytathatnánk… Vajon e sorok hány olvasójának jut eszébe hasonló történet? Szeptember – június: kezdet és vég, közöttük egy tanév eseményei. A „Jó estét kívánunk, megjöttek a székely mikós diákok”-tól volt hangos a szeptemberi reggel, amikor a szekereken érkező bentlakók a kollégium udvarán kezdték leszedni csomagjaikat, s óriási, a tanárok által is megértéssel fogadott hangzavar, kiabálás, nevetés júniusban, amikor az emeleti ablakokból egymás után repültek ki a szalmazsákok, hogy majd tartalmukat szétszórva vigyék haza a vakációra indulók.

Hozzászólások
Szavazás
Tart-e a koronavírus-járvány második hullámától?







eredmények
szavazatok száma 159
szavazógép
2020-04-15: Sport - :

A törlést nem, de a halasztást fontolgatják (Kerékpározás, Tour de France)

A Tour de France törlését nem, a halasztását viszont fontolgatja a koronavírus-járvány miatt a francia országúti kerékpáros körversenyt szervező Amaury Sport Organisation (ASO) sajtóértesülések szerint.
2020-04-15: Élő múlt - Kisgyörgy Zoltán:

Régi járványokról

„Az 1719-ik évben, a tavasz beálltakor a Székelyföldet akkora pestis támadta meg, hogy egy év leforgása alatt több mint százezren pusztultak el” – írja önéletírásában Bod Péter a 18. század elejének óriási járványáról, a kortárs báró Apor Péter háromszéki főkirálybíró szerint Sepsi-, Kézdi-, Orbai- és Miklósvárszéken ekkor 19 ezer ember halt meg. Jó, ha tudjuk tehát: ez a járvány is csak egy a sok közül, ugyanis a világtörténelem tele volt a jelenlegihez hasonló, nagy pusztító járványokkal, talán sokkal veszedelmesebbekkel is, mert akkor még annyi védekezési lehetőség sem állt rendelkezésükre, mint jelenleg, és az orvostudomány sem volt a mai szinten.