A bruttó hozzáadott érték alapján 2017-ben nőtt a multinacionális cégek hozzájárulása a hazai gazdasághoz. A most nyilvánosságra hozott adatok szerint az arány elérte a 44,2 százalékot, egy évvel korábban 43,3 százalékra volt tehető.
Ezzel Románia a negyedik az uniós országok között, az első három helyen Írország (62,8), Magyarország (50) és Szlovákia (48,1 százalék) áll. Az unióban egyébként a vállalatok csupán 1,3 százalékát működtették multik, ám ezek a hozzáadott érték 26 százalékát valósították meg. Az Eurostat nyers adatai szerint ugyanakkor az évtized első hét évében ez az arány átlagosan 4,5 százalékponttal növekedett, miközben Magyarországon a legnagyobb mértékben, 1,4 százalékponttal csökkent a multinacionális cégek „befolyása”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.