A megyei közegészségügyi igazgatóság adatai szerint tegnap estig 1457 tesztet végeztek el Kovászna megyei lakosokon, ezek eredménye még nem minden esetben ismert, mert Brassóban, Bukarestben, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön végezték különböző időpontokban – közölte lapunk érdeklődésére Ágoston László, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője.
Az adatok folyamatosan változnak, ahogy halad a tesztelés – mondotta Ágoston László. Kovászna megyében tegnap délutánig 1454 tesztet végeztek el, ezekre konkrét eredményeket várnak. A levett minták feldolgozása több helyen történik aszerint, hogy éppen hol van szabad kapacitás, melyik laboratóriumnak vannak tesztjei – mondotta. Küldenek mintákat Bukarestbe, Brassóba, Csíkszeredába és a sepsiszentgyörgyi Pro Vitamhoz is. A minták elosztásánál azt is próbálták figyelembe venni, hogy a kórház által indított tesztelési programra is maradjon kapacitás.
Az eddigi eredmények szerint a pozitív esetek száma 149, ezek nagy többsége, 74 százalék a megyeszékhelyen van. Ezenkívül még vannak esetek Bölönben (7 százalék), Előpatakon, Kovásznán, Ozsdolán, Hetében (1–2 százalék). A mintákat az epidemiológiai vizsgálat előírásai szerint veszik, főként a pozitív személyek kontaktjaitól, olyanoktól, akik korábban fertőzöttnek bizonyultak, és mielőtt gyógyultnak minősülnének, meg kell legyen a két negatív tesztjük. Orvosi meglátások szerint más esetekben is tesztelnek elsősorban elővigyázatossági szempontból, vagy azért, hogy az orvosi tevékenység biztonságos körülmények között folytatódjék – hangsúlyozta az igazgató.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.