Figyelemfelkeltő céllal ,,városnévtáblát" állított ki Dan Suciu, a Demokrata Liberális Párt ifjúsági szervezetének megyei elnöke és kollégája, Vasile Liviu Compăneci Sepsiszentgyörgy Brassó felőli bejáratához. Ezen az áll: turkálóváros.
Természetesen, csupán a fotózás idejére feszítették ki a pannót, mivel másképp az törvénytelen lenne. Arra kívánnak rámutatni, hogy a megye és Sepsiszentgyörgy nem fejlődik, s ezért elsősorban a helyi közigazgatást okolják, másodsorban az RMDSZ-t, mely az önkormányzatok élén áll, továbbá jó ideje kormányzati szerepet vállal, odáig menően, hogy miniszterelnök-helyettese volt — fejtette ki Suciu. A politikus elmondta, míg a székelyföldi önkormányzati vezetők arról tárgyalnak, hogyan lehetne a bejáratoknál jelképezni a településeket, megyéket, addig az ide látogatót a turkálók látványa fogadja, csupán Sepsiszentgyörgyön mintegy száz működik. Ez kiválóan tükrözi a lakosság elszegényedését, amit statisztikai adatok is alátámasztanak: Háromszéken a legalacsonyabbak a fizetések.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.