Az új típusú koronavírus-fertőzésből kigyógyult páciensek vérplazmavételét szabályozó miniszteri rendeletet adtak ki tegnap: ez az első lépés annak érdekében, hogy a betegségben szenvedőket a gyógyultak vérében már megtalálható ellenanyaggal kezelhessék – közölte Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
A vérplazma-terápia bevezetéséhez nemcsak a vérplazmavétel feltételeit kell szabályozni, a kezelés is meg kell kapja a fertőző betegségek, illetve intenzív ellátás orvosi szaktestületének jóváhagyását. Erre valószínűleg még várni kell, mert egyelőre vita van róla az infektológusok és aneszteziológusok között, hiszen Romániában még nem alkalmazták ezt a terápiát – magyarázta a miniszter.
Romániában eddig 2400 igazolt koronavírus-fertőzött gyógyult ki a betegségből. A miniszteri rendelet szerint közülük azok jelentkezhetnek önkéntes vérplazmadonornak, akik szívesen megosztanák védettségüket a COVID-19-ben szenvedő betegekkel. A vérplazmavételt megelőzően tesztelik majd a donorokat, hogy rendelkeznek-e koronavírus-ellenanyaggal.
Kínai kutatók április elején az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) számoltak be arról, hogy az új koronavírus okozta COVID-19 betegségből már felépült páciensek vérében lévő antitestek egyetlen adagja életeket mentett súlyosan fertőzött betegek esetében.
A 20. század elején – a megfelelő oltások felfedezése előtt – az orvosok a kanyaróból, gyermekbénulásból, mumpszból vagy influenzából felépült betegek vérében keletkezett antitestekkel kezeltek sikeresen olyanokat, akik ezektől a betegségektől szenvedtek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.