Az erdélyi fejedelemség megalakulása
Fráter György a két nagyhatalom közti egyensúlypolitikával az ország egységének helyreállítását szerette volna elérni, de előbb közöttük kellett egyensúlyt teremteni, ami sikeresen kezdődött, nevezetesen azzal, hogy Erdély a töröknek adót fizetett, ugyanakkor állandó kapcsolatban állt a Magyar Királysággal is. E kettősség miatt vált ő gyanússá Ferdinánd szemében, aki — attól tartva, hogy a szultán kezére játssza Erdélyt — 1551 decemberében meggyilkoltatta. Fráter György halálával kiváló államszervező politikust veszített el a magyarság; ő elérte azt, hogy Erdélyt ne szállja meg a török, s így időt nyert az új állam szervezeti alapjainak lerakásához.
A török is féltékenyen figyeltette Fráter György politikáját, s halála után nyomást gyakorolt az erdélyi rendekre, hogy hívják vissza Izabellát, s újból fogadják el fiát, II. Jánost, azaz János Zsigmondot fejedelmüknek. Így történt, hogy az 1556. március 8-i szászfenesi országgyűlés másodszor is Erdély fejedelmének ismerte el János Zsigmondot, amit Ferdinánd is tudomásul vett, s 1556 júniusában értesítette a szultánt, hogy visszaadta az Erdély feletti hatalmat Izabella királynénak, aki 1556 októberében fia kíséretében érkezett Kolozsvárra, majd átköltözött Gyulafehérvárra, ahol kialakul az új állam fővárosa.
A röviddel ezután összeülő erdélyi országgyűlés — fia nagykorúsításáig — Izabella királynéra bízta a kormányzást. Ettől kezdve mintegy másfél évszázadra Erdély önálló fejedelemség lett a török hatalom fennhatósága alatt. Az önálló Erdélyi Fejedelemség első évei a székelység jövőbeli helyzetére nézve rendkívül fontosak voltak: ekkor dőlt el, hogy fennmaradhat-e a Magyar Királyság idejéből örökölt önigazgatási rendszerük vagy sem.
Vegyük sorba az eseményeket.
A gyulafehérvári országgyűlés már 1557-ben a székely örökösödési rendszerrel teljesen ellentétes törvényt fogadott el: kimondta, hogy hűtlenség esetén a székely is fő- és jószágvesztésre ítélhető, akár a magyar nemes. Emlékeztetőül: a régi székely szabadságjogok egyik legfontosabbika az volt, hogy Székelyföldön nem érvényesülhetett a király földadományozási joga, a jus regium, s a székely örökség még akkor is a családra vagy a vérrokonra, illetve a szomszédra szállt, ha a tulajdonost hűtlenség miatt fővesztésre ítélték.
A következő évben, 1558-ban újabb csapás érte a székelyek szabadságát: az országgyűlés 5000 forint adót rótt ki rájuk, s a régi hadrendszerüket is megváltoztatta, amennyiben a székelyek katonai kötelezettségét a másik két erdélyi nemzetéhez igazította.
Mindez két, illetve három évvel azután történt, hogy 1555-ben a marosvásárhelyi székely nemzetgyűlés jóváhagyta a szabadságjogaikat rögzítő gyűjteményt, s ezt két erdélyi vajda, Dobó István, a korábbi egri hős és Kendi Ferenc kézjegyével látta el. Pedig az 1555-ös székely joggyűjteményt bizonyosan ismerte az 1557—58-as országgyűlés.
A sérelmek elkeseredést váltottak ki a székelyek körében, de ekkor még nem válaszoltak felkeléssel, hanem tiltakozásukat terjedelmes kérelemlevél benyújtásával próbálták kifejezni a Gyulafehérvárra összehívott országgyűlésnek. A beadványra Izabella királyné elképzelése szerint válaszolt a gyűlés, ez derül ki abból a kitételéből, hogy a válaszok ,,a mi kegyelmes emlékezetű szerelmes asszonyunk, anyánk által végeztettenek".
És itt legyen szabad rövid kitérőt tennünk azzal az okirattal kapcsolatban, amely a fent említett kérdéseket tárgyalja, és amelyet 1566-ban adott ki a kancellária. Marosvásárhely főbírája ezzel az okirattal tulajdonképpen azt kívánta bizonyítani, hogy 1559-ben ,,a székely városok az egyéb székelységtől külön szakasztattanak", ami a városi privilégium elismerését jelentette. Ennek alapján később többen úgy vélték: Marosvásárhely (amelynek neve egyébként következetesen Székelyvásárhely volt) a város székely jellegét tagadta volna, holott — úgy véljük — csak városi jogait akarta érvényesíteni. Természetesen, ettől még a Székelyföld része maradt, s lakosai székelyek voltak. Ezt azért is meg kellett jegyeznünk, mert a székely történelem számos jelentős eseményének színtere volt Marosvásárhely és környéke a fejedelemség korában. De térjünk vissza a minket most közelebbről érdeklő témához.
Lássuk részletesebben a sérelmeket és a végzéseket, azért is, mert véleményünk szerint ebben az okiratban találunk először hivatalos választ, közvetve persze, arra a kérdésre, hogy mikortól számíthatjuk a székely szabadság, az önigazgatás megnyirbálását, sőt, háttérbe szorítását az universitas, az egyetemesség szintjén.
Eszerint az adómentesség ezután nem érvényes az össz-székelységre, csak a főnépekre és a lófők egyik rétegére: ,,Mind a fő-főszékelyek, azokkal a lófejekkel egyetemben, kik tudniillik igaz gyökér szerént lófő ősöktől származtanak, és kiknek az ő elejök az Mátyás király és egyéb királyok idejibe jámborul és serényen vitézkedtenek és véreket ontották, semmiképpen ezentúl meg nem rótatnak, sőt, a régi szabadságokban megsértés nélkül, a vitézlő dologra és hadakozásra tartatnak meg, kiket ő feleségök bizonyos időkben megmustráltat és készületöket megtudatja."
A székely autonómia válsága
A gyulafehérvári országgyűlés úgy határozott, hogy ezentúl nem az egész székelység, hanem csak a primorok és régi lófők lesznek mentesek az adózás alól, viszont ők tartoznak katonáskodni, s a hatalom időnként ellenőrzi készültségi állapotukat. A két említett rend számára a saját költségen történő katonai szolgálat és ennek fejében az adómentesség továbbra is fennmaradt, s ezzel a státusuk hasonlóvá vált a vármegyei magyar nemesekéhez.
Miközben a primorokat és lófőket tételesen is nemesi privilégiummal ruházta fel, az országgyűlés az eddig adómentes közszékelyeket adóztatásra kötelezte.
Erről az okirat a következőképpen tudósít: ,,Minden székre penig alkalmas és hív személyek bocsáttatnak, kik minden faluknak számlálnak kapukat, és az ő felségök(től) nékik adott Instructio szerént, mind selyért (zsellért), szolgát és az köz községet híven s igazán rónak" — természetesen, az adózás érdekében.
A közszékelyeket, az eddigi gyalogrendűeket, akik jog szerint ugyanolyan nemesek voltak, mint a primorok és lófők, ugyanazon kiváltságokkal rendelkeztek, most a zsellérek és szolgák közé sorolták, hogy velük együtt őket is adófizetésre fogják. Ilyen rangvesztés, társadalmi lesüllyedés és főleg jogfosztás soha nem érte a közszékelységet, a gyalogrendet. Ezzel a három székely társadalmi rend eddigi közjogi egyenlősége végképp a történelem lapjaira került, a történelmileg kialakult székelyföldi rendiség elvi s szerkezeti alapjai teljesen megváltoztak. Annál inkább, mivel eltűnt a fejenkénti kötelező katonai szolgálat is, ami pedig ez idáig a székely szabadság jogforrása volt. ,,Ami a hadakozásnak dolgát és a vitézlő készületet nézi, székelyek úgy készülnek és mozdulnak, a mint az országi urak végezték, és a mint az ország szüksége kívánja, kit akkoron az ő felségök arról küldött leveléből megértnek, és mozdulnak, vagy mindenestől, vagy rész szerént a levél tartása szerént."
Vagyis nem a régi hadszervezet értelmében fogják hadi szolgálatra hívni a székelyeket, hanem a vármegyékhez és a szászokhoz hasonlóan, ,,amint az ország szüksége kívánja". Ez ismét csak a gyalogrendű közszékelységet ért sérelem volt, amelyet annál nehezebben tudott elfogadni, mert a két felső rend privilégiumai fennmaradtak. Ezek a törvények a székelység rendi küzdelmeinek kiéleződéséhez vezettek.
Eltekintünk attól, hogy a gyalogrendű székelység mint katonai erő többé nem játszott a hadi technika fejlődése miatt olyan szerepet a hadászatban, mint korábban, ami indokolhatta volna az állandó kötelező fejenkénti szolgálat eltörlését, s arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért következett be az előbb elemzett változtatás. Csak amiatt, mert Izabella királyné nem felejtette el, hogy a székelyek Fráter Györgyöt támogatták, akit ő ellenfélnek tartott? Természetesen, ez is közrejátszhatott a székelység szabadságjogainak csorbításában, azonban ennél sokkal mélyebb okai voltak. Erre utal a székelyek beadványára adott válasz bevezetője: ,,a székelyeket Ő felségek régi szabadságukban — amennyire lehetséges — az időnek mivoltáért eltökéllették megtartani".
Figyeljük meg jól: csak anynyiban vehették tekintetbe a kérelmet, ,,amennyire lehetséges" volt az akkori idők viszonyai között. Arról volt szó, hogy a megváltozott helyzet következményeként a kiváltságokat csökkenteni kellett, mert az önállóság útját járó kis országnak több jövedelemre, több adózóra volt szüksége. Kellett az adóból befolyó összeg a török távoltartására, valamint Erdély kormányzatának kiépítésére is.
Az 1566-os törvény, amely a fejedelmi hatalom tekintélyének erősítésére hozott intézkedés, a székely önkormányzati rendszert tovább gyengítette. Ilyen intézkedés volt a királybíró jogkörének jelentős erősítése a székely ispán és a hagyományos tisztségviselők: a hadnagy és a bíró jogkörével szemben. A székelyek beadványára adott válasz ezt a határozatot a következőkben igyekezett megindokolni: mivel eddig a székely tisztségviselők között a királybírák ,,mindennél hátrább hagyattattanak", ezentúl minden székely székben ,,méltó tisztességben és becsületben tartassanak és abban legyenek a tekintetben, melylyel a fejedelmek méltósága igazán nyilván és merőn kitündököljék. Mert ő felségök az ő személyeknek és méltóságoknak akarják kiváltképpen való tekintetét állítni."
Különös sérelmük volt a székelyeknek az is, hogy több primor dézsmát kezdett szedetni a közszékelyektől, sőt, még a lófők egy részétől is, viszont az új törvény a dézsmaszedő főszékelyeket arra kötelezte, hogy ,,Őfelségének dézsmával tartozzanak". Ezzel a törvény tulajdonképpen a primorok egy részét is az új hatalom ellenségévé tette, és a székelység elégedetlenségét felfokozta.
Tapasztalva a hangulat megváltozását, az uralkodó értésére adta a székelységnek: csak akkor nem kell tartania, hogy a beadott kérelem miatt ,,afféle feleltetés és cirkálás" lesz, ha ,,magok nem adnak okot reá".
A székelység azonban elfogadhatatlannak tartotta az új törvényeket, s végül is felkeléssel próbálta megakadályozni jogainak csorbítását és elvesztését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
