Kölcsey Ferenc a kolera egyik gócpontjában vészelte át a járványt„Sem nem gyóntam, sem testamentomot nem tettem”

2020. április 27., hétfő, Múltidéző

„Imádkozzatok érettünk; mert nálunk harangszó és templombajárás tiltva vagynak; e formák világában pedig, hogyan eshetik meg valami, a maga kimért helyén kivűl? De ti, kiknek még az oltárhoz szabad járúlás adatik, imádkozzatok magatokért is, és böjtöljetek!” – írta Kölcsey Ferenc Bártfay László barátjának 1831. július 2-án keltezett levelében. Kölcsey a nagy kolerajárvány egyik gócpontjában, Szatmár vármegyében lakott – pontosabban Szatmárcsekén –, de a veszedelemtől korántsem esett kétségbe.

Leveleiből kiderül, hogy noha tisztában volt a járvány végítéletszerű emberi és társadalmi pusztításaival, Kölcsey Ferenc nem igazán törődött vele, inkább az bosszantotta, hogy a katonai kordonok miatt hamarosan a posta sem jár és nem levelezhet. A barátai féltették őt, Bártfay László és Kazinczy Ferenc is, de az író egészségesen vészelte át ezt az időszakot. Kazinczy nem volt ilyen szerencsés. Később Kölcsey gyönyörű emlékbeszédének hatására döntötte el az Akadémia, hogy kiadja a széphalmi mester összes művét, és országos gyűjtést szerveztek az özvegy és az árvák támogatására.

Furcsa belegondolni, de egy Panka nevű magyar bábának köszönhetjük, hogy van himnuszunk. Bár Kölcsey Ferenc megúszta a kolerát, a pusztító járványok harmincadját korábban már megfizette, sőt egész életén át viselte a fekete himlő bélyegét. Kölcsey jól ismert, méltóságot sugárzó alakja egy antik íróéra emlékeztet, de persze az is feltűnik, hogy félszemű. Négyéves korában, 1794-ben ő is elkapta a Közép-Európán végigpusztító fekete himlőt, amelynek évente több százezer ember esett áldozatául, és a járványban megbetegedettek negyven százaléka meghalt.

Ez a sors várt volna Kölcseyre is, aki olyannyira megbetegedett, hogy elveszítette az eszméletét. Ekkor lépett közbe Panka nevű bábája, aki rávette a szüleit, hogy engedjék egy népi gyógymóddal megmenteni az életét. Czeizel Endre orvos-genetikus Aki költő akar lenni, pokolra kell annak menni? – Magyar költőgéniuszok testi és lelki betegségei című könyvében részletesen leírja ezt a jelenetet is. Felhevítették az akkortájt még igen tágas sütőkemencét, de nem annyira, hogy a száraz kukoricaszár lángra lobbanjon benne, 60–70 fok lehetett benne. Ekkor a bába, szorosan mellére szorítva a már eszméletlen kisfiút, bebújt a kemencebelsőbe. A népi szokás szerint a kívül maradóknak hét miatyánkot kellett elmondaniuk, ami nagyjából tíz percig tarthatott.

A hólyagok a forróság hatására kipattantak, ami által állítólag a szokásosnál gyakrabban életben maradtak a kezeltek. Viszont a kisfiú már az ötödik miatyánk után magához tért. Az édesanya, meghallva szavát, kinyitotta a kemence ajtaját, és ekkor állítólag parázs csapódott a gyermek jobb szemébe. Mint Czeizel írja „Kölcsey csonkult szemét a szemgolyó kifolyása okozhatta, ami sérülés vagy fertőzés következménye lehetett. A himlőoltás bevezetése előtt a vakságok öt százalékát okozta e ragályos kór.” A gyermekkori betegség nemcsak a költő testi, hanem az egész lelki alkatát is előre meghatározta.

Kölcsey járványnaplója:

„Édes Lacim! Minden, minden ellenkezik ohajtásaimmal; s ha életemnek minden szakai oly visszásan folynak, mint a múlt hónap és ez: úgy nem sok örömre tarthatok számot. Mert íme gondold el! Örömek között várám június 13-ikát, s oly bizonyos valék benne, hogy Károlban ölelni foglak, s te nem jöhetél. Levelet vettem Palinktól, hogy jön, s Csekén meglátogat, s ki vala boldogabb e reményben mint én? s íme a kolera, s a kolera miatt tett szoros rendelések idejövetelét engedni nem fogják. Mert tudnotok kell, édes barátom, hogy mi, azaz, egész Cseke és én, az örökkévalóság partján állunk hét nap olta már” – így kezdi Bártfaynak címzett levelét Kölcsey Ferenc 1831 júliusában a karanténból. Ebben hosszasan leírja a járvány miatti korlátozásokat, a közhangulat alakulását és persze rosszkedvét is.

Sorai a manapság divatos vírusnaplókat juttatják eszünkbe, és persze Kölcsey is mindennél jobban vágyott arra, hogy az élet térjen vissza a megszokott kerékvágásba. Pedig a Himnusz írójáról tudjuk, hogy melankolikus korszakaiban volt olyan év, amikor el sem hagyta az udvarát. Bort nem ivott, viszont sokat kávézott és teázott, rengeteget éjszakázott, mert olvasásra és írásra csak ekkor maradt ideje a gazdálkodás miatt. Hajnalban feküdt, másnap később kelt, fel-alá járkált a házában, gondolkodott. Csak pár éve lett aljegyző, 1830-ban pedig akadémiai tag, országgyűlési követi pályája csak két év múlva kezdődik.

Érdekes, hogy levelében ő is megemlíti, hogy a sószállító oroszok, oláhok terjesztették el a „veszedelmes vendéget”. Jók az értesülései, s mint írja: „Megyénknek eddig négy helyeiben történt halálos jelenés: Csécsen, Kóródon, Kisarban, és legnagyobb mértékben Csekén. Itt a múlt vasárnap négy halott feküdt, s a kir. kommisszióhoz tartozó orvosok mind a halottakban, mind a betegekben a kolera legnyilvánosabb jeleit találták. Azolta a betegek egymást érik s elhullott legalább hét. Falunk zár alatt van, s holnapután a szomszéd helységeken keresztül katonai kordon vonatik. E levél eljuthat-e a postára? bizonyos benne nem vagyok. Ha a veszély nem szűnik, úgy lehet hosszú időkig leszek az örömtől megfosztva: tőletek tudósítást nyerhetni. Azonban reménységem van, hogy a csend helyreáll. Miolta az orvosok jelen vagynak, s a betegeket jókor gond alá vehetik, a nyavalya nagyot szelídűlt. A gyógyúlás 24 vagy kétszerannyi idő alatt elkövetkezik; s általán fogva mondhatni, hogy halottaink közűl még alig volt valaki, kit vagy régi nyavalygás, vagy rendetlen életmód előre el nem készítettek volna.”

Levelének további részében a barátját nyugtatja, s azzal példálózik, hogy nem kell megrémülni a koleraszörnyetegtől, hisz ő egy gócpontban lakik, de ugyanúgy él, mint a „béke napjaiban”, ráadásul eszébe sem jutott papot hívni, hogy felvegye az utolsó kenetet. „Ezeket azért írám hosszasabban, mert tapasztalásból tudom, hogy a kolera is, mint minden egyéb, a távolban óriási nagyságúvá leszen. Míg Moszkvában s a Lengyelföldön űzte gonoszságait, itt azt hivők, hogy az aegypti pestisnél irtóztatóbb; s most látom, hogy mégsem oly igaz vala a hír. Itt három év előtt a veres himlő is tett ennyi pusztítást, koros emberek közt is; s a veres himlő mégsem rettentett országokat. Azért a kishitűeket vígasztaljátok soraimmal, s mondjátok nekik, hogy én a közelebb múlt hét nap alatt, mint ezelőtt a béke napjaiban háborítás nélkül folytatom mind gazdai foglalatosságaimat, mind az országos küldöttség munkálkodásai vizsgálatát; s még sem nem gyóntam, sem testamentomot nem tettem.”

Pataki Tamás (mno.hu)

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 531
szavazógép
2020-04-27: Riport - Józsa Zsuzsanna:

Miként gyógyult meg anya és lánya (Koronavírusos betegek között)

Aczél Cecília volt jegyzőnő és édesanyja, a 77 éves Aczél Piroska nyugdíjas egészségügyi asszisztens nemrég esett át a koronavírusos megbetegedésen. Legyőzték a kórt, és meggyógyultak belőle. Tapasztalatukat azzal a céllal osztják meg a Háromszék olvasóival, hogy ha valaki véletlenül elkapja a fertőzést, tudja, mi vár(hat) rá. Ugyanakkor azt is elmondják, őket mi segítette a gyógyulásban. Kálváriájukat Cecília meséli el.
2020-04-27: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Újratervezés vagy újramelegítés?

Még igen keveset tudunk arról, hogy mi lesz a szükségállapot május 15-ei feloldása után, de már se szeri, se száma azoknak a terveknek, amelyek az újrakezdésre vonatkoznak. Elsősorban mindenkit a saját élete érdekel – mit tehet és mit lehet majd a csak részlegesen, fokozatosan visszaígért szabadság első napjaiban, illetve a még hónapokig vagy talán két évig is fenyegető vírus közelségében –, ami azonban nem független a környezettől, sőt.