Magyarázkodik a külügyminiszter

2020. május 4., hétfő, Belföld

Nem a bukaresti külügyminisztérium utasítására, nem annak jóváhagyásával, hanem személyes kezdeményezésből, saját nevében vállalt szolidaritást a budapesti román nagykövet a magyar országgyűlés egyik politikusával – szögezte le Bogdan Aurescu külügyminiszter a G4Media.ro hírportál által szombaton közölt interjúban Szabó Tímeára, a Párbeszéd társelnökére utalva.

A román diplomácia vezetője hozzátette: szerinte Marius Lazurca üzenete tartalmában világossá tette, hogy gesztusa nem a magyar belpolitikába való beavatkozási kísérlet.

Aurescut a román államfő szerdai – a magyar fél és az RMDSZ által sértőnek minősített – nyilatkozata kapcsán kialakult magyar–román diplomáciai pengeváltás kapcsán kérdezték meg arról: vajon a román nagykövet állásfoglalását kifogásoló korábbi magyar reakcióra utalt-e, amikor „provokatívnak” nevezte magyar hivatali partnere egyes megnyilvánulásait. A román külügyminiszter kifejtette: neki úgy tűnt, hogy Szijjártó Péter megjegyzéseinek (amelyekkel a budapesti román nagykövet állásfoglalását kommentálta) volt egyfajta provokatív felhangja, ő azonban ezt akkor azért hagyta válasz nélkül, mert nem akart belépni a „nyilatkozatjátékba”. „Úgy értékeltük, felelősséggel kell viszonyulnunk Románia és Magyarország, két EU- és NATO-tagállam, szoros gazdasági kapcsolatokat ápoló stratégiai partner rendkívül fontos kapcsolatához, ezért óvakodtunk válaszolni egy olyan üzenetre, amely elmérgesíthette volna a két fél közötti párbeszédet” – mondta Aurescu.

Bogdan Aurescu ugyanakkor elzárkózott attól, hogy kiegészítéseket fűzzön a Iohannis-nyilatkozat kapcsán szerdán kiadott bukaresti külügyi közleményhez. Azt hangoztatta: Románia valódi stratégiai partnerségre törekszik Magyarországgal. Emlékeztetett: a koronavírus-járvány kapcsán sikerült közös megoldásokat találniuk az áruk és az emberek tranzitjára, az ingázók helyzetére, ami szerinte azt bizonyítja, hogy kialakítható a valós partnerség, ha van rá akarat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2020-05-04: Belföld - :

Fellépést sürgetnek a gyűlöletbeszéd ellen

Levelet írtak az Európai Néppárt (EPP) elnökének az Erdélyi Magyar Szövetség társelnökei. A dokumentumban Csomortányi István és Mezei János arra kéri Donald Tuskot, az EPP vezetőjét, hogy „határozottan és késlekedést nem tűrően” lépjen fel a Klaus Iohannis román államelnök által gyakorolt gyűlöletbeszéd ellen, amely súlyosan rombolja a román–magyar kapcsolatokat.
2020-05-04: Belföld - :

Magyarázatot várnak

A Román Hírszerző Szolgálat illetékeseinek nyilvánosan magyarázatot kell adniuk Klaus Iohannis azon nyilatkozatáról, amelyben a Székelyföld autonómiájával kapcsolatos „egyezségről” beszélt az államfő, ellenkező esetben behívják őket meghallgatásra a testület tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elé.