Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Sportvilág

2020. május 6., szerda, Sport

FORMA–1. Dupla osztrák futamot szeretne Max Verstappen, a Red Bull Forma–1-es pilótája. „Mindig szerettem Spielbergben versenyezni. Remélhetőleg most két futamot is rendeznek” – nyilatkozta a tavalyi világbajnokság harmadik helyezettje. Hozzátette: a Red Bull számára az Osztrák Nagydíj hazai pályának számít. Ugyanakkor kiemelte, a legfontosabb most az, hogy újra beinduljon az F1, és erre csak nézők nélkül kerülhet sor.

  • Fotó: XPB
    Fotó: XPB

A sorozat 71. idénye a koronavírus-járvány miatt nem kezdődött el márciusban, és az eredetileg 22 futamosra tervezett világbajnokságból eddig tíz viadal maradt el. Legutóbb a június végére tervezett Francia Nagydíjat törölték, a mostani tervek szerint a július eleji ausztriai futam(ok) után Nagy-Britannia, majd a Hungaroring következne – zárt kapuk mögött.

JÉGKORONG. A tavaly világbajnok finn Mikko Lehtonen egyéves szerződést kötött az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Toronto Maple Leafsszel – jelentette be honlapján a kanadai együttes. A 26 éves védő – aki 2014-ben junior-vb-aranyérmes is volt – az előző idényben szenzációsan játszott az orosz bázisú KHL-ben érdekelt Jokerit Helsinkiben. A hátvédek között neki lett a legtöbb pontja (49), gólja (17) és gólpassza (32), posztján a legjobbnak választották három egymást követő hónapban, és játszhatott az All Star-gálán is.

ÚSZÁS. A Swimming World szakportál szerint a svájci szövetségi bíróságnál fellebbezett az őt sújtó ítélet ellen a nyolc évre eltiltott olimpiai bajnok kínai úszó, Szun Jang. A cikk emlékeztet rá, hogy a 28 éves sportolót februárban tiltotta el a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), amiért 2018 szeptemberében megsemmisíttette a tőle vett vérmintát, mivel szerinte a doppingellenőrök nem tudták magukat hitelt érdemlően igazolni. Szun Jang a 2012-es londoni olimpián 400 és 1500 méter gyorson diadalmaskodott, négy évvel később Rio de Janeiróban 200 méteren győzött, ezenkívül további két ezüstérme és egy bronzérme van a nyári játékokról. A világbajnokságokon 2011 és 2019 között 11 aranyérmet gyűjtött.

AMERIKAI FUTBALL. A koronavírus-járvány miatt idén Londonban és Mexikóvárosban sem rendeznek alapszakasz-mérkőzéseket a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL). Az NFL a héten hozza nyilvánosságra az alapszakasz programját, az azonban már eldőlt, hogy 2020-ban kizárólag az Egyesült Államokban lesznek összecsapások. A korábbi tervek szerint a brit fővárosban négy találkozóra került volna sor, kettő a Wembley Stadionban, kettő pedig a Tottenham Hotspur közelmúltban átadott stadionjában. Ezenkívül Mexikóvárosba látogatott volna még el két csapat. Az NFL vezetősége közleményben hangsúlyozta, hogy a tervek szerint 2021-ben visszatérnek ezekre a helyszínekre. Londonban az elmúlt 13 idényben mindig rendeztek mérkőzéseket.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy őszig zárva maradnak az iskolák?







eredmények
szavazatok száma 2132
szavazógép
2020-05-06: Sport - :

Folytatódik a Magyar Kupa és az NB I. (Labdarúgás)

A tervek szerint szigorú egészségügyi előírások mellett május 23-án az elődöntők első mérkőzéseivel a Magyar Kupa, május 30-án pedig a 26. fordulóval a férfi élvonalbeli bajnokság is folytatódhat – jelentette be a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).
2020-05-06: Emlékezet - :

„Kész prédái vagyunk a gyilkoló betegségnek” (A járvány Kuncz Aladár emlékiratregényében)

Mit érezhet egy magyar férfi, aki szerelmese a francia kultúrának, ha a franciák csak azért tartóztatják le és küldik fogolytáborba 1914-ben (sok-sok társával együtt), mert osztrák-magyar állampolgár? Négyévnyi kínszenvedés után, a szabadulása előtti hónapokban az író még a spanyolnáthát is elkapja, fogolytársai közül sokan, akik a négy szűk esztendőt kibírták, a szabadulás kapujában vesztik életüket.