A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete a 2018-ban kiírt Magyarok a román nemzetállamban című sikeres riportpályázata és a 2019-ben meghirdetett Voltunk, vagyunk, leszünk című filmpályázata után, idén ismét pályázatot hirdet. A témakör ugyanaz, s amint a pályázat címe – Nyakig a Demboviccben – is jelzi, a kiíró ironikusan összegző véleménycikkeket vár az utóbbi száz év nemzetpolitikájának témakörében.
Bárki pályázhat életkortól, lakhelytől és állampolgárságtól függetlenül. A beküldött munkák terjedelme nem haladhatja meg a 6000 leütést (szóközökkel együtt). Pályázni kizárólag magyar nyelvű, a benevezésig közzé nem tett írással lehet. A nevezés ingyenes, az űrlap kitöltése, csatolása kötelező. (További információk az egyesület honlapján: szekelyfoldiujsagirok.org/hu/palyazatok). A pályaműveket erdélyi idő szerint 2020. december 22-én 24 óráig fogadják. A beérkezett pályaműveket ötfős szakmai testület bírálja el. Elnöke Galbács Pál (Illyefalva), további tagjai: Ambrus Attila (Brassó), Bakk Miklós (Kolozsvár), Dénes László (Nagyvárad) és Kuti János (Sepsiszentgyörgy). Az első díj 500, a második 300, a harmadik 200 euró. A pályázat eredményét 2021. január 22-én, a magyar kultúra napján teszik közzé. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.