A legfelsőbb bíróságon jelentette fel Klaus Iohannis államfőt uszításért az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – közölte Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája.
Az EMNT és az SZNT jogi hátterét biztosító Siculitas Egyesület Kincses Előd ügyvédi irodáját kérte fel a feljelentés megfogalmazására. A beadvány szerint a román államelnök április 29-i televíziós beszédében gyűlöletre és diszkriminációra uszított, ezt pedig a törvény bünteti. A feljelentés a román büntető törvénykönyv 369. cikkelyére hivatkozik, amely tiltja a polgárok uszítását bármilyen módon arra, hogy gyűlöljék vagy hátrányosan megkülönböztessék az emberek valamely csoportját. A feljelentők úgy vélték: jelen esetben a romániai magyarok, a legnagyobb ellenzéki párt tagjai, valamint Magyarország állampolgárai ellen irányult az uszítás. A jogszabály 6 hónaptól 3 évig tartó börtönbüntetést ír elő azok számára, akik az említett bűncselekményt elkövetik. A feljelentést Tőkés László EMNT-elnök és Izsák Balázs SZNT-elnök írta alá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.