Miután a taláros testület alkotmányellenesnek nyilvánította a szükségállapot idején kirótt bírságokat, Ludovic Orban és csapata harsányan megtámadta a legfelső jogi intézményt. E pillanatban nem az kérdés, hogy a lehetséges legjobb, szakmailag és politikailag támadhatatlan alkotmánybírák alkotják-e vagy sem e testületet, hanem az, hogy beszélhet-e így egy kormányfő az alkotmánybíróságról? Mindeddig az volt a szokás, hogy a testület döntéseit, akár tetszik, akár nem, a politikusok elfogadják, s nem kérdőjelezik meg az alkotmányos demokrácia alapintézményét. Ráadásul, ha a bírák elutasítottak egy-egy magyar vonatkozású jogszabályt, döntésüket szinte megtapsolták, ám ha a mostani kormányzat intézkedését nyilvánítják jogszerűtlennek, politikai bűnszövetségként bélyegzik meg őket.

A veszélyhelyzet és az egészségi fenyegetettség okán nagyon veszélyes játékba kezdett a liberális érdekszövetség. Azt állítani ugyanis, amit a kormányfő ismételget, hogy maga az alkotmánybíróság lenne az alkotmány ellensége, illetve hogy határozatával anarchiára bátorít, előzmény nélküli. Keddi álláspontjukkal ugyanis az alkotmánybírák egyöntetűen döntöttek: jogszerűtlenek a szükségállapot idején drasztikusan megemelt pénzbírságok, alkotmányellenesnek nyilvánították azt a sürgősségi kormányrendeletet, amelynek alapján kétezer lejtől húszezer lejig terjedő bírságokkal sújthatták a kijárási tilalmat megszegőket. Mi több, hiányosnak és pontatlannak találták azt az 1999-ből származó kormányrendeletet is, mely alapján a hatóság megállapította a jogsértést, kifogásolták, hogy a rendőrök egyéni, szubjektív megítélésén múlott, mekkora bírságot róttak ki.

Mindeddig a kormány, élén a populista Vela belügyminiszterrel azzal büszkélkedett, hogy mintegy háromszázezer állítólagos jogsértőt értek tetten, s az államkasszát 120 millió eurónyi többletjövedelemmel pumpálják fel, s ez milyen nagyszerű. Rend nélkül nyilván nincs sikeres védekezés, de a rend nem azonos a hatósági túlkapásokkal. Vela hirtelenjében javítani próbált imidzsén, tegnap már azzal bátorított, május tizenötödike után bárki bárhova mehet, de Orban azonnal cáfolt, s azt mondta, az lesz, amit az elnök mond. Persze, az elnök szavai sem tekinthetők szentírásnak, a nép ügyvédje, Renate Weber megjegyezte, az alkotmánybíróság egyben azt is rögzítette, maga Iohannis is túllépte hatáskörét. Sokasodnak tehát a kérdések: mi jogszerű és mi nem e szükségállapot idején?

Az is bizonyos, a hangadó politikusok alkotmányossági ismeretei is hiányosak, az egyes cikkelyen csak kevesen látnak túl. Ám ha ehhez még az a szemlélet is társul, hogy a cél bármikor szentesíti az eszközt, az bizony súlyos hatalmi visszaélésekhez vezet. És ez mindenféle vírusnál veszélyesebb.