Hegedűs Imre János: Egy hatalmas könyv

2020. május 12., kedd, Kultúra

Hitel – nemzetpolitikai szemle. Egy szolgáló nemzedék üzenetei napjaink olvasatában*
Szeretni Erdélyt! Ez a parancs, ez az imperatívusz különböző hangsúlyt kapott az elmúlt századokban.  A magyar királyság és fejedelemségek korában alanyi jogunk volt hozzá. Miután bekebelezték a Habsburgok, sajogni kezdett a lelkünk. A Monarchia időszakában elveszítette identitását. Trianon után sikoly lett belőle. Munch képének iszonyatos, rejtélyes nőalakjáról ismert sikoly. A nagy norvég által megmintázott alak rettenetét élte át az, aki lelki és szellemi energiáit Erdély, az erdélyiség, az erdélyi sors szolgálatába állította. Ma is dübörög bennünk a kiáltás: Szeretni Erdélyt!

Ha az izzás okos ésszel, higgadt bölcsességgel társul (ma csak ez az egyetlen út járható!), akkor minden célt, álmot, akaratot, szándékot egyetlen szóba lehet sűríteni: munka. Dolgozni kell! Dolgozni kell Erdélyért, mert amit érte teszünk, azt az összmagyarságért tesszük. Egy summáslegény és egy hatalmas, tonnás könyv váltotta ki a fenti rövid elmélkedést.

A summáslegény: Szász István Tas. A tonnás könyv: HITEL – NEMZETPOLITIKAI SZEMLE. EGY SZOLGÁLÓ NEMZEDÉK ÜZENETEI NAPJAINK OLVASATÁBAN.

Az Újraélesztés és az Öröklött szolgálat munkái­val együtt triptichont alkot a Szász-életműben. Méreteiben Mátyás Corvináira emlékeztet: 30+25 cm, 920 oldal! Súlyát kilogrammban lemérni illetlenség lenne.

Mit kezdhet a jegyzetíró ekkora tengerrel? Nem is tengerrel, Himalája-hegytömbbel? Még statisztikát sem lehet készíteni a cikkek, esszék, tanulmányok, kiáltványok sokaságáról. Csak a felsorolás kitenne egy új könyvet. Az alaphelyzetet viszont föl kell vázolni. Erdélyben Trianon után először az irodalom munkásai mozdultak. Közismert az Erdélyi Helikon, a Pásztortűz folyóiratok körül kibontakozó mozgalom.

A közéletiség, a publicisztika, a zsurnalizmus megkésve, de annál határozottabb hangon 1935-ben jelentkezett. Ez év januárjában jelenik meg Kolozsvárott a Hitel félhavi szemle. Rövid életűnek bizonyult, júniusban megszűnt. Szerkesztője és kiadója Koós Kovács István, de lényegében Makkai László és Venczel József fogott össze, hogy fórumot teremtsen szociológusok, közgazdászok, zsurnaliszták számára. Ez az ún. kis Hitel.

A nagy Hitel negyedévenként jelent meg 1936-tól 1944-ig. Szerkesztői: Albrecht Dezső, Kéki Béla, Venczel József, Vita Sándor.

A fent említett tonnás könyv szerkesztője, Szász István Tas, mondhatni, az anyatejjel szívta magába a kolozsvári Hitel atmoszféráját, szellemét, mivel a szülei, Szász István gazdamérnök és Hort Idy színésznő otthonukba fogadták a szerkesztőséget. Tisztviselőtelepi villájukban gyűltek össze a munkatársak, így volt alkalma a gyermek Szász István Tasnak Tamási Áron térdén lovagolni.

Nem rossz indítás. Férfi számára kiváló útravaló egy ilyen galopp. Méltónak bizonyult az igencsak rangos hintaszékhez. Mivel Erdély legsötétebb korszakában, a román bolsevizmus éveiben őt is kényszerpályára lökte a despota hatalom, kitelepült Magyarországra, és leányfalusi házában egyedülálló, fényes példáját adja annak, miképpen, hogyan kell szeretni Erdélyt. A Hitel múzeum-galériában megemelkedik a lélek. A hajdan volt kolozsvári folyóirat és a hagyatékgondozó, hálás utód, Szász István Tas Magyar Örökség Díjat kapott.

S ez még mindig csak a keret. A körülmények fölvázolása. Az óriási anyag, amelyet Szász István Tas összegyűjtött, kötetbe szerkesztett, az Ezeregyéjszaka gazdagságához hasonlítható. Mielőtt az inercia állapotába lökné a tonnás könyv a jegyzet­írót (és az olvasót!), tanácsos tollat ragadni és jegyzetelni. Ki kell írni először a sugárzó neveket, akiket ismerünk, akiket szeretünk, akik még ma is világítják az utunkat. Íme néhány lámpagyújtogató: Babits Mihály, Bözödi György, Féja Géza, Jékely Zoltán, Kodály Zoltán, Kodolányi János, László Gyula, Makkai László, Makkai Sándor, Márton Áron, Mikó Imre, Németh László, Ravasz László, Szabédi László, Szabó Zoltán, Tamási Áron, Tavaszy Sándor, Gróf Teleki Béla, Venczel József. És… Urambocsá!, idéznek egy szemelvényt a kormányzó, Horthy Miklós beszédéből, és köszöntik hetvenötödik születésnapján. Elámul a vájt fülű olvasó. Kitenne ez a 18 alkotó, ez a tizennyolc szellem egy tudományos-művészeti akadémiát. A hitelesség pecsétjét szellem­idézéssel teszik rá munkájukra a Hitel szerzői, képzeletben, képletesen Kemény Zsigmonddal, Deák Ferenccel, Ady Endrével társalognak. Természetesen a legnagyobb magyar, Széchenyi jelenvalósága is állandó.

Következne a jegyzetíró legnagyobb próbatétele: miről írtak a kolozsvári Hitel szerzői, szerkesztői, munkatársai? Néhány téma-, illetve gondolatkör: a megmaradás módjai, eszközei; jogvédelem; nép- és nemzetnevelés; kultúra, művelődés, műveltség; iskola és egyház; a politika vegykonyhája: pártok; ipar, mezőgazdaság; pénzvilág; színházak, lapok, újságok; az asszimiláció ellenszerei; demográfia. Alig van köztük olyan cél, téma, amely nem lenne aktuális ma is az össz­magyarság számára, éppen ezért Szász István Tas minden írás mai olvasatát is megadja.

Bámulatos az a látnoki képesség, amellyel a szerzők kijelölték Erdély útját. A költők „európai tetőnek” nevezték a jobb sorsra érdemesíthető országrészt, s a Hitel írói, szerkesztői a Nyugat irányába nyitnak meg minden kaput, ajtót, ablakot. Tudták, európaiság nélkül Erdélyt elnyeli a balkáni, ortodox despotizmus. S azt is kimondták, hogy európai utasok csak akkor lehetünk, ha a híres püspök-író, Makkai Sándor intelme szerint véghezvisszük a „magunk revízióját”, aminek lényege az, hogy (ez a gondolat fennforog évtizedekig!) csak kiművelt emberfőkkel lehet országot építeni.

Makkai László írja programcikkében, hogy négy fogalomkörbe lehet sűríteni az erdélyi magyar élet legtöbb problémáját: európaiság, közép-európai gátlások levedlése, magyar hagyományok ébresztése-őrzése és az erdélyi társadalmi-nemzetiségi valóság fölmutatása.

Most, a 21. század elején kimondhatjuk, jottányit sem változott a világ térségünkben. Csupán azt szükséges hozzátenni, hogy Nyugat-Európa ma már nem az a sugárzó fény, ma már nem az a kultúr-bölcső, ma már nem az a demokrácia-föld, amely a XX. század elején volt.

Milyen legyen ennek a megújuló értelmiségnek, a „kiművelt emberfők” elit közösségének a műveltsége, kultúrája? Ez a leggyakrabban fölbukkanó, ismétlődő kérdésfelvetés a Hitelben. Virrasztó, töprengő elmék egyértelműen állítják, hogy csak a múlt értékeinek megtartásával lehet, csak így szabad meghirdetni a haladás-igéket. De a múlt valós értékeit a nép őrizte meg! A népiesség tehát nem gátja, hanem energiatartaléka, hajtóereje, megtermékenyítője a városi, a polgári műveltségnek.

Ez a kolozsvári Hitel alaptézise, ez garantálja egyensúlyát: se nem jobboldali, se nem baloldali, hanem hagyományőrző, népi kultúrára építkező, nemzeti krédót valló polgári lap. Ötletszerűen kiragadott idézet a hatalmas szövegtengerből: „Végre eljutottunk oda, hogy általános követelménnyé vált: a magyarságnak meg kell újulnia… Arra azonban még kevéssé jutottunk el, hogy az új magyar életnek legelső követelménye egy új magyar gondolkodásmód… s még ezt is megelőzőleg új lelkiségre és új szellemre van szükségünk…” (Tavaszy Sándor: Az új gondolkodásmód követelményei, 459. oldal)

A bécsi döntés cezúra a kolozsvári Hitel életében is. Kolozsvár visszatért. Észak-Erdély újból Magyarország része. Felszabadultabb, derűsebb a hang, a román impérium lidércnyomása alól szabadult szerzők már az egész magyar nemzet áramkörébe kapcsolódva görgetik a gondokat, fontolgatják a tennivalókat, s ami a legfontosabb: szoktatják az olvasókat (és önmagukat!) a nemzeti szabadsághoz.

Ezt nevezi Szász István Tas harmadik Hitelnek: az 1940-től 1944-ig megjelent számokat. S ha már Észak-Erdély felszabadulásáról esett szó, jöjjön egy passzus, egy gondolat – kommentár nélkül – a néhai kormányzó Kolozsváron elmondott beszédéből: „A jelen öröme összefolyik lelkemben a múlt bánatával, és feltámad bennem a kérdés: hogyan is szakadhatott ránk, magyarokra ez a szenvedés? Tiszta lélekkel felelem a történelem ítélőszéke előtt: nem a mi hibánkból! Minket sorsunk ideállított kelet és nyugat mesgyéjére, hazánk századokon át a romboló világtörténet országútján örökös harcok színtere volt, és mialatt Európa más boldog népei békés munkában gyarapodtak és erősbödhettek, a magyar örökös harcokban vérzett, pusztult és fogyott. Közben beszivárogtak idegen nemzetiségek, hol mert ellenség elől kellett menekülniük, hol mert itt reméltek boldogulást.” (Hitel, 340. oldal)

Ismerős gondolatok? Igen, iskolai tankönyvek anyaga már. A hajdani kormányzó alakja még mindig homályos, küszködik vele a história, de a magyarság nyakába akasztott malomkő súlya nem változott. Szász István Tas tartalmát tekintve szétágazó, méreteiben szokatlanul nagy könyvet tett le az olvasó asztalára. Ember legyen a talpán, aki elolvassa. Csakis elszánt, vájt fülű olvasó szánja rá magát ekkora kalandra. De bizonyára böngészésre szánta a szerkesztő, és ez a böngészés elsőrangú intellektuális élvezetet nyújt annak, aki ismeri a súlyos parancsolatot: Szeretni Erdélyt!

* HITEL – NEMZETPOLITIKAI SZEMLE. EGY SZOLGÁLÓ NEMZEDÉK ÜZENETEI NAPJAINK OLVASATÁBAN. Faluház és Ravasz László Könyvtár Kiadó, Jancsó Alapítvány,  Leányfalu – Budapest, 2018

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1511
szavazógép
2020-05-12: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2020-05-12: Kultúra - :

Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet

Tanuld meg ezt a versemet,
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad,
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég –
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.