Az úttörő korszakot követő fellendülés a nyolcvanas években kezdődött el. Ennek a fellendülés is egy úgymond szellemi hátterre, ennek az ihletője pedig kétségtelenül a megye, a vidék sportszerető közösségének az elvárása volt. Ez az elvárás nem rejtette véka alá a sportszerető közönség véleményét: a klubnak ahhoz, hogy felvehesse a versenyt az ország élegységeivel, sportkombinátnak kell lennie, olyan élegységnek, mely összefogja a kis megye szétforgácsolódott erőit, s ezeket naggyá tegye.
Az elgondolás kivitelezésével a kézdivásárhelyi sportélet jeles vezetőjét, Farkas Istvánt bízták meg. Benne látták azokat a kvalitásokat, amelyek egy ilyen elgondolás — nevezhetjük nyugodtan tervnek — kivitelezéséhez kellenek. Azt szinte mondanunk sem kell, hogy Farkas István nagy lendülettel látott munkához. Aktivitásának első évében a labdarúgók nagyszerű teljesítménnyel rukkoltak elő, a női kézilabdázók megszilárdították helyüket a B-osztályban (ma A-osztályának felel meg), s jelezték, hogy az előttük álló új bajnoki évben megcélozzák a csoportelsőséget s ezzel a feljutást a felsőházba. Az újjászületett birkózószakosztály egy vitrinre való éremgyűjteménnyel — előbb a gyermek, majd a felnőtt korosztályban — bizonyította, hogy jó útra lépett; a visszafogadott férfi kézilabda azzal, hogy felküzdötte magát a B-osztályba, igazolta, nem egy elhibázott lépés volt visszafogadása. A klub palettáján új sportág jelent meg: a tenisz. Sajnos, nem úgy sikerült a ,,bemutatkozása", ahogy szerette volna a vezérkar s na persze, a sportbarátok széles tábora, a teniszezők ugyanis elbetlizték az osztályozót. Ez a kudarc amolyan figyelmeztető is, hogy ebben a sportágban nem elegendő két salakos pálya, tíz-tizenöt teniszpalánta. Több pálya kell, több lelkes és igazán hozzáértő szakember, akik túl tudnak nőni a társadalom felső rétegének kiszolgálásán, és minden igyekezetükkel a sportág igazi tehetségeire figyelnek, a sportág valós igényeinek teljesítésére összpontosítanak.
S ha már az új szakosztályoknál tartunk, hadd soroljuk rögtőn ide az atlétikát is. Nem véletlenül került a klub sportágai közé. Farkas István Kézdivásárhelyről jött, onnan, ahol csodálatra méltó atlétikai élet s egy ragyogó atlétikai iskola, Kalith Attila iskolája működött olyan remek atlétákkal, mint a Vitályos, a Szakács testvérek, Gáspár Zoltán, Kicsid Gergely, Szígyártó Zsombor, Ambrus Erzsébet, Darvas László... hogy csak néhány nevet említsünk. Minden kétséget kizáróan Farkas István hozta magával azt a szellemet, amely Attila bácsi iskolájában, na meg Kézdivásárhely atlétikai életében élt és gyümölcsözött. Ezt a szellemet akarta átültetni a szentgyörgyi atlétikai életbe, ehhez az atlétikai élethez akarta megnyerni a megyeközpont embereit, sportbarátait. De nem csak az atlétikának, hanem a klub többi sportágának is. Jól látta, élni lehet a város ipari negyede nyújtotta lehetőségekkel! A gyárakhoz való közeledés első jelének szánta a névváltoztatást. Így lett az Olt Sport Clubból Munkás Sport Club.
Farkas István nem tévedett. A klub valóban közelebb került az emberekhez. És már gondolkozhatott is a következő lépésen, az anyagi bázis megteremtésén, mert azt mindenki, még a vak is látta, észlelte, hogy Sepsiszentgyörgyön is elkelne már egy modern, minden szempontból korszerű stadion, labdarúgó- és atlétikapályával ellátva. Mert furcsamód atlétikai szakosztályok működnek a városban — az MSC szakosztálya mellett jegyezték az Iskolás Sportklubét is —, de hivatalos versenyt szervezni, rendezni az adott körülmények, feltételek között nem lehetett a meglévő atlétikapályán, s ezért szégyenszemre a Román Atlétikai Szövetség ide irányított versenyeit a szomszédos Brassó-Pojánán kellett lebonyolítaniuk a sepsiszentgyörgyieknek... Az elgondolás, az ötlet megszületett, a modern stadion kivitelezése viszont váratott magára. (És várat ma is mindamellett, hogy idővel új gyepszőnyeg került a labdarúgó-, műanyag borítás az atlétikapályára. A modern stadiontól legalább olyan messze állunk, mint Medinától.)
Közben a női kézilabdacsapat megtette első lépéseit az A-osztályba jutás érdekében. Török Máriát ,,nem sikerült" ugyan hazahozni, átigazolták viszont Ecaterina Mariant, Maria Floreát, és olyan sportiskolás játékosokkal frissítettek, mint Török Edit (Mária húga), Ferenczi Piroska... A kézdivásárhelyi Jakabos István vezette együttes végül is kiharcolta az A-osztályba jutás jogát ezzel a játékoskerettel: Jakabos Olga, Csillag Julianna — kapusok, Elena Andruc, Maria Florea, László Kinga, Török Edit, Andor Éva, Vaszi Anna, Takó Éva, Kopacz Valeria, Ecaterina Marian, Kolcza Erzsébet, Horváth Etelka, Ferenczi Piroska. Az öröm leírhatatlan volt. S ez érthető. A sportág barátai úgy érezték, felsőházi helyünk méltó hagyományainkhoz, s ilyenkor gyakran elhangzott így vagy úgy Radó Ilona, Ugron Jozefina, a teleki származású Nagy Irén neve. És elhangzott a Török Marié is. Mit nem adtak volna a szurkolók, ha Marit a csapat soraiban látják... Az atléták is igyekeztek növelni a sportbarátok örömét. Darvas László, Fekete Zoltán, Dombi Tünde ígéretesen bontogatta szárnyait. Az igazi nagy szárnyalás azonban még váratott magára.
Amíg a szárnyalásra vártunk, az MSC mellett feltűnt két munkás-sportegyesület: az Elektró és az ISAMA. Igazán vetélytársnak az ISAMA tűnt. Átvette a labdarúgást, az A-osztályos jégkorongot, igen erős gyorskorcsolya-szakosztályt indított be két olimpiai versenyzővel, Jenei Dezsővel, Erdély Andrással az élen, gyorsasági motorkerékpárosok erősítették az egyesületet. Sportbázisa nem volt az indulásnál, de menet közben kapott... S ha már kapott, tett is valamit azokért a sportlétesítményekért mind a Szemerja negyedi stadionban, mind a műjégpályán. A túlsó póluson az Elektró állt. Stadiont épített futballcsapatának, pályát terepmotorosainak, hegymászóinak pedig ott volt a Kárpátok vonulata, sárkányrepülőinek pedig a kék ég... Elvitathatatlan, hogy a két munkásegyesület megjelenésével erősödött sportmozgalmunk. Ha nem is nyíltan, de a napi történések hátterében jól érezni a három nagy különversenyét. Nem egymás ellen küzdöttek, hanem egymás mellett igyekeztek a maguk módján az eddig nem tapasztalt, át nem élt eredményességre. Mindeniknek megvoltak a maga erős szakosztályai, s ezek hozták is az eredményeket. Az MSC, ha már megszabadult a labdarúgástól, megerősítette atlétikai, birkózószakosztályait és természetesen a kézilabdát. Több figyelmet, gondoskodást fordított rájuk, s a három szakosztály ezt igyekezett is eredményeivel meghálálni. Igyekezetét jórészt siker koronázta. A nagy sikereket, sajnos, Farkas István már nem élhette át. Idő előtt távozott az élők sorából. Egy csupa szív és lélek sportembert veszített sportmozgalmunk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.