Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

AutósportTesztelni már lehet, versenyezni még nem

2020. május 14., csütörtök, Sport

A Román Autósport-szövetség nemrégiben arról határozott, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapot után – több óvintézkedés betartása mellett – engedélyezik a teszteket, a hivatalos edzéseket, ám az illetékes sportvezetők még nem döntöttek arról, hogy mikor és milyen körülmények között rajtolhat el a 2020-as hazai autósportidény. Ahogy a többi sportban, így a raliban is még sok a kérdőjel, ám pislákolni látszik a fény az alagút végén. Sepsiszentgyörgyi autóversenyzőnket, Szabó Csongort faggattuk az új fejleményekről, és arról, hogy jelen állás szerint milyen is lehet az idei szezonja.

– Ez idáig nem került megrendezésre a szezonnyitó Bukovina Rali és az azt követő Hargita Gyöngye Rali, de már elnapolták a következő hétvégére betervezett aradi futamot is... Így tovább tart a ralisok kényszerszabadsága.
– Így van, egyelőre áll a bajnokság, azaz még meg sem kezdődött. Az első három versenyt elhalasztották, és nem lehet tudni, hogy mikor is pótolhatnánk be ezeket. Sajnos, még nem vagyunk tisztában azzal, hogy mikor és miként rajtolhat el a 2020-as raliidény. A szövetségnél teljes gőzzel dolgoznak, mérlegelik a jelenlegi helyzetet és keresik a megoldásokat a szezon megmentésére. Elképzelhető, hogy nézők nélkül rendeznék meg a futamokat... A szakszövetség döntése alapján törölték a raliversenyek nagyon látványos szuperspeciális szakaszait, amelyek rendszerint sok érdeklődőt vonzanak, s ezután az adminisztratív dolgokat online kell lebonyolítanunk. Eddig minden szép és jó, s talán még a versenyzést is meg lehetne oldani valahogy. Például az erdei gyorsasági szakaszokon, ha volnának nézők, nagyon szétszórva lennének, és talán nem volnának komolyabb veszélyben. A legnagyobb fejfájást a szervizpark jelenti, amelyet ha lezárnak a kíváncsiskodók előtt, még akkor is több száz személy gyűlhet ott össze. Ha oda szigorúan csak a csapat tagjai léphetnek be, ez is 350–400 embert jelent. Nemzetközi szinten is folyamatosan törlik, tolják a versenyeket, a rali-világbajnokságot például az augusztusi finn futammal szeretnék folytatni leghamarabb... Nagy a káosz, s egyáltalán nem tudjuk, mikor és hol lesz verseny.

– Beszéljünk a pozitív dolgokról is.
– Jóváhagyták számunkra a tesztelést, igaz, nézők nélkül. Most azt mérlegeljük, hogy eddzünk-e vagy sem, még annak ellenére is, hogy nekünk már ki van fizetve egy teszt. Nagyon hiányzik a vezetés, s így nagy valószínűséggel beülünk az autóba és kihasználjuk a felkínált edzéslehetőséget. Ennek nem lesz különösebb célja, hiszen nem tudjuk, hogy milyen versennyel, azaz aszfalt- vagy murvás futammal indul-e a szezon, így inkább a szinten tartásra, a jártasság megtartása fektetnénk a hangsúlyt.

– Milyen idei terveket húzott át a koronavírus-járvány?
– Az elvárásokkal ellentétben az előző szezon egy kicsit visszafogottabbra sikeredett, sőt, év közben még az autónkat is lecseréltük, miután vettünk egy újabb generációs Fiestát (Ford Fiesta R2T). Így már tavaly elkezdtük építgetni az idei bajnoki évet, s az volt az álmunk, hogy ismételhessük meg a remekre sikeredett 2018-as esztendőt. Akkor megnyertük a román ralibajnokság 7-es géposztályát (a mostani RC4-et), továbbá győztünk a European Rally Trophy (ERT) Balkán-bajnokságon, és ott voltunk a sorozat portugáliai döntőjén. Tehát e két versenysorozatra szerettünk volna összpontosítani, ám a koronavírus-járvány teljesen keresztülhúzta a számításainkat.

– Mit vársz az idei eszten­dőtől?
– Én ezt az évet, szezont feladtam, s ha lesznek versenyek, valószínűleg rajthoz állunk azokon, de nem tudok ennél többet mondani... Nem lesznek célkitűzéseink, mivel ha végre el is indul a szezon, az biztosan csonka lesz, és így nem lesz különösebben mérvadó. Egyelőre csak az biztos, hogy tesztelni fogok az autóval, s várom, hogy merre mozdul el a jelenlegi helyzet, továbbá reménykedem abban is, hogy a támogatóimat nem érintette túl komolyan ez a járvány. Minden a pénztől függ, de csendben a következő, azaz a 2021-es szezont is tervezgetjük a csapattal.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy őszig zárva maradnak az iskolák?







eredmények
szavazatok száma 2132
szavazógép
2020-05-14: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2020-05-14: Sport - :

Véget ért a hazai futsalidény (Teremlabdarúgás)

A Román Labdarúgó-szövetség hétfői bejelentése szerint lezárják a teremlabdarúgó 2. ligát, az élvonalban remélhetőleg bajnokot hirdetnek egy oda-vissza párharc után, amelyet a címvédő Csíkszeredai Imperial Wet és az ezüstérmes Galaci United vívhat meg. Ilyen körülmények között a Kézdivásárhelyi SE a nagypályás harmadosztály berekesztése után a futsalszezont sem folytathatja.