– Hosszú és lelkileg megterhelő két hónap után vagyunk, ám most valamelyest kezdünk felébredni a koronavírus-járvány miatt megélt szükségállapotból. Mi hír van a céhes városbeli sportiskola háza táján?
– Nagyon vártuk már a szükségállapot feloldását, és főképp azokat az intézkedéseket, amelyek engedélyezik legalább a kisebb csoportokkal való munkát, akár a szabad levegőn. A szükségállapot nagyon megnehezítette a sportolók és edzőink munkáját. Természetesen mi, edzők, pedagógusok megpróbáltuk tartani a kapcsolatot a sportolóinkkal, tanítványainkkal, s napi szinten kapnak feladatokat bizonyos online platformokon. De ezeket a megoldásokat egyáltalán nem találom hasznosnak. Volt és van egy olyan érzésem, hogy amikor nap mint nap közöltem a feladatokat a sportolóimmal, mintha ez egy totálisan felesleges munka lenne. Nagyon jól tudom azt, hogy néhányan elvégzik a kiszabott feladatot és nagyon sokan nem. Teljesen az adott diák ambíciójára, munkavégzési képességére bízzuk a dolgot, ebben pedig az emberek, gyerekek nem feltétlenül jeleskednek. Összegezve: nem lehet online élsportolni, talán pár napot igen, de nem hónapokon keresztül. A mi munkánk igényli a fizikai jelenlétet. Persze lehet ezt szépíteni, kimagyarázni és szépen csomagolva elmondani, hogy milyen jól lehet így is dolgozni. Nem lehet!

– Amellett, hogy a Nagy Mózes SK vezetője vagy, kosárlabdaedzőként is tevékenykedsz. Az elmúlt időszakban tudtál segíteni a tanítványaidon s milyen elképzeléseitek vannak május 15-e utánra?
– Igen is, meg nem is. Nagyon, de nagyon reménykedem abban, hogy május 15-e után legalább kis csoportokban engedélyezik a munkát. Az sem lenne különösebb baj, ha ezek kinti edzések lennének, és nem kellene bevonulnunk a sporttermekbe. Mivel az iskolák szeptember előtt már nem nyitnak, és mivel mi egy iskolás sportklub vagyunk – természetesen a sportnaptárunkon kívül –, az iskolai tanévszerkezet ránk is vonatkozik. Nos, ha ezt vesszük alapul, akkor a 2019–2020-as tanévnek vége, ebből meg az következik, hogy elméletileg az edzéseknek is vége van. Mi azonban gyakorlatilag vakációkban is mindig dolgoztunk, egész évben – kivéve egypár hetet a nyári szünetből – és május 15-e után is szeretnénk dolgozni, persze amennyiben ez lehetséges, de félő, hogy az elmélet újból felülírja a gyakorlatot!

Farkas Alpár munka közben

– Tartod a kapcsolatot a többi szakosztály edzőivel? Náluk mi a helyzet?
– Természetesen tudok minden kollégám aktivitásáról, és ők is, hozzám hasonlóan, reménykednek a körülmények javulásában. Mindenki megtett minden tőle telhetőt, sokunknak nehézséget okoz még a számítástechnikai eszközök használata is. A kollégáim nevében is elmondhatom, hogy sportolni online, számítógépen vagy okostelefonon keresztül nem lehet. Mostanáig sajnos csupán telefonon keresztül tarthattuk a kapcsolatot a munkaközösséggel, s próbáltuk gyakorlati tanácsokkal könnyíteni egymás munkáját, de reményeink szerint ezt hamarosan élőben is megtehetjük.

– Úgy tűnik, hogy nem lesz folytatása a félbeszakadt különböző bajnokságoknak, és sok versenyre nem is kerül sor. Milyennek látod, hogyan értékeled a kialakult helyzetet?
– Két hónap versenymentes időszak után és az újabb intézkedések miatt a 2019–2020-as sportidénynek vége. Ezt még hivatalosan sehol nem közölték, de így van. Még akkor sem lehetne ezt folytatni, ha engedélyt kapnánk erre, a sportolók nincsenek edzésben, sportformáról nem is beszélve. A bajnokságok folytatása ilyen felkészülési szinten hiba lenne, s most csak a sérüléseket említem, nem is beszélve az egyéb problémákról, amivel most szembesülnénk.

– Meglátásod szerint a Nagy Mózes SK mikor térhet vissza a régi kerékvágásba?
– A régi kerékvágásba soha nem térünk vissza, minden versenyrendszer át fog alakulni minden korosztályban és sportágban, viszont pár hónap múlva rendbe jön, a gyerekek ismét a régi sportformájukat mutatják majd és versenyképesek lesznek, de ez csak akkor, ha tudunk velük dolgozni!

– A folytatásban valószínűleg kevesebb pénz lesz a sportra, ez mennyire befolyásolja a Nagy Mózes SK működését, mindennapjait?
– Az elmúlt négy évben egyre kevesebb és kevesebb pénzt kaptunk a tanügyminisztériumtól, ennek következtében egyre kevesebbet költöttünk, viszont a kiszállási költségek nőttek. Itt gondolok olyan szolgáltatásokra, mint a szállás, az étkezés, az üzemanyag vagy éppen a bírói díjak. Idén már majdnem teljesen ellehetetlenítették az élsportot, a versenyzésünket. Visszatekintve, nem is tudom, hogy sikerült versenyben maradni márciusig, talán ez teljesen lehetetlen lett volna a kollégák és a szülők önzetlen áldozata nélkül. Ezúttal is köszönöm mindannyiuknak a hozzájárulást, mindenki munkáját. Visszatérve a jelenlegi helyzetre, és ha a jövőbe tekintek, akkor azt tudnám mondani: nagy baj lesz. Meggyőződésem, hogy a kormány semmiféle prioritást nem lát a gyerek-, ifjúsági sportban, ezt már rég bebizonyították, tehát ezután sem fog változni ez a nézet. Ehhez most társul a gazdasági, egészségügyi és politikai válság vagy már lassan a káosz. Ezeket látván és a bőrünkön tapasztalt dolgok után nem sok pozitív és optimista gondolat fogalmazódik meg bennem, ami a jövőt illeti. De azt is tudom, hogy jómagam és kollégáim, bármilyen körülmények legyenek, dolgozni és küzdeni fogunk továbbra is a gyerekekért, a sportért.

A Nagy Mózes SK cselgáncsozói

– Ahogy az élet többi területére, így a sportra is rányomta bélyegét a koronavírus-járvány. Milyen kilátásai vannak a kézdivásárhelyi utánpótlás-nevelésnek és amúgy a romániai sportéletnek?
– Amint már korábban is említettem, e tavasztól kezdve minden másképp lesz, és úgy vélem, pozitív hozadéka is lesz ennek a járványnak. Itt egy példát is említenék, ami a kosárlabdát illeti: nagy valószínűséggel még jobban megnő az érdeklődés a három-három elleni kosárlabda iránt, és úgy gondolom, ez a sportág egyre nagyobb teret hódít majd. Az utóbbi években már így is megnőtt az érdeklődés a félpályás kosárlabda iránt, s az egy évvel elhalasztott tokiói olimpián már új sportágként szerepelt. Ami a kézdivásárhelyi sportéletet illeti, szerintem továbbra is versenyképes marad országos vagy akár nemzetközi szinten is. Az utóbbi években a kézdivásárhelyi sport a helyi és a megyei tanács sportstratégiájának köszönhetően egyre több anyagi forráshoz jutott, és ez pozitívan hatott bizonyos sportágakra. Tudom, sokan és főleg a nem hozzáértők azt várnák el, hogy maximum két esztendő alatt minden sportágunk a világ bármely területén versenyképes, sőt, olimpiai szinteket súroló legyen, ám elfelejtik azt, hogy mindennek elsősorban hagyománya, majd infrastruktúrája és nem utolsósorban anyagi biztonsága kell hogy legyen. Úgy érzem, hogy a legfontosabbat majdnem mindenki elfelejti: ez nem más, mint az emberi erőforrás, gondolok itt a gyerekekre, az edzőkre és a tanárokra. Összegezve: optimista vagyok a kézdivásárhelyi sportjövőt illetően, talán még az is bekövetkezhet, hogy előnyünkre fordíthatjuk ezt a kellemetlen helyzetet, és további támogatásokkal, rengeteg munkával, a mozgás iránti szeretetünkkel, hosszútávú stratégiákkal kiemelkedünk a román sport élvonalából, és egy példa leszünk sok nagyváros számára.

– Végszóként: mit tanácsolsz a „házi őrizetből” nemrég kiszabadult, edzés és verseny nélkül maradt sportiskolásoknak?
– Elsősorban azt, hogy soha ne tévesszék szem elől a hosszú távú céljai­kat. Ezek a nehéz pillanatokban rengeteg erőt adhatnak. Tekintsenek úgy ezekre a napokra, mint egy kellemetlen, de mulandó helyzetre, és bízom abban, hogy mindenki kihozza magából a maximumot a nehéz körülmények dacára is. Minden lehetséges alkalmat ki kell használni a testmozgásra: menjenek a szabadba szaladni, biciklizni, túrázni, de a négy fal között is lehet végezni erő-, koordinációs és ügyességi gyakorlatokat. Most eljött az ideje annak, hogy mindenki egyénileg fejlessze magát, tanuljon meg figyelni testének jelzéseire, egészségére.