Az emberi jogok érvényesítéséért harcoló Active Watch bukaresti egyesület arra kérte Klaus Iohannis államfőt, hogy ne hirdesse ki a Trianon megünnepléséről szóló törvényt.
Az egyesület úgy értékelte, a román államnak arra kellene törekednie, hogy a magyar nemzetiségű állampolgáraiban érzelmi kötődés alakuljon ki iránta. „Ezt azonban nem lehet erővel vagy olyan intézkedésekkel elérni, amelyek figyelmen kívül hagyják az érzékenységeiket, hanem épp ellenkezőleg, elismervén, tisztelvén és megünnepelvén a kulturális sajátosságaikat.” Az Active Watch egyesület úgy vélte, a Trianon-nap semmi újat nem hoz a románoknak, akik december elsején, az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés évfordulóján is az Erdéllyel való egyesülést ünneplik. Szerinte a Trianon-nap egyedüli hatása egy nem kívánt feszültség keltése a magyar közösséggel.
A Trianon-nap állami ünnepi szintre emelése ügyében az Erdélyi Magyar Szövetség is megszólalt, kifejtve: a törvény a magyarság intézményesített megalázása. A Csomortányi István és Mezei János társelnökök által jegyzett dokumentum megállapítja, hogy „újra az állampolitika szintjére emelt magyargyűlölet lett a nemzetstratégia Romániában”. Kijelentik ugyanakkor: „Tegyük világossá: magyarok vagyunk, ezért június 4-én gyászolunk, illetve visszafogottan emlékezünk meg a nemzeti összetartozás napjáról. Magyarok vagyunk, tehát nem ünnepelünk” – áll a dokumentumban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.