Trianon 100Budapest leáll egy percre

2020. május 25., hétfő, Világfigyelő

Karácsony Gergely főpolgármester vasárnapi Facebook-bejegyzésében arra kérte a budapestieket, hogy a trianoni döntés századik évfordulóján, június 4-én 16.30-kor egy percre álljon meg a főváros.

A főpolgármester közösségi oldalán úgy fogalmazott: szembe kell nézni rossz döntésekkel a régmúltból és a közelmúltból is, nem a múltban szerzett sebek elfedése, hanem éppen a jövő lehetőségeinek megragadása miatt. Szerinte az 1920-as trianoni békediktátumban, a történelmi Magyarország felszámolásában a nagyhatalmak önzése és felelőtlensége mellett jelentős szerepe volt a dualizmus magyar politikai elitjének, korlátozó politikájának is. A mai felelős nemzetpolitikáról Karácsony Gergely úgy vélekedett, hogy minden eszközzel támogatni kell a határon túli magyar közösségeket, de ezt akadályozza minden olyan tett és kimondott szó, amit a környező országokban a határok megváltoztatására való törekvésként lehet értelmezni. Hangsúlyozta: abban azonban nem lehet vita, hogy száz évvel ezelőtt ordítóan igazságtalan, a nemzetek önrendelkezését sárba tipró döntés született. A magyarok pedig száz évvel a döntés után sem érezhetnek ezzel kapcsolatban mást, mint mélységes fájdalmat azért, mert „kilakoltattak bennünket országunkból”, hiszen Magyarország elvesztette területének és nemzeti jövedelmének kétharmadát. Azért is érezhet minden magyar fájdalmat, mert a nemzeti önrendelkezés jelszavát sárba tiporva 3,5 milliónyi „polgártársunk” került pusztán hatalmi számításból, akarata ellenére idegen állam fennhatósága alá. Mintegy 400 ezren kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket, sokuk vasúti vagonokban húzta meg magát hetekig, hónapokig, néha évekig. „Rájuk, Budapest első menekültjeire is emlékezünk, amikor Trianonról szólunk” – jegyezte meg.

A baloldali politikus szerint ahhoz, hogy „fájdalmunkból ne gyűlölet, a múlttal való szembenézésből ne a jövő feladása legyen”, az kell, hogy „egy percre legalább legyen közös az emlékezésünk”. Ezért kezdeményezte az egyperces leállást Budapesten. Egy percre meg fog állni a budapesti közösségi közlekedés, leállnak a metrók, a buszok, a villamosok, és Karácsony Gergely arra kért mindenkit, hogy egy percre álljon meg mindenki, a budapesti polgárok közössége is. Álljon meg egy percre a közúti autós, biciklis és gyalogos közlekedés is – írta. Az egyperces csendben „halljuk meg egymás közelségét határon innen és túl, a múlt, a jövő generációit” a fővárosban és vidéken is. Aztán az egypercnyi csend után úgy induljon tovább az élet, hogy egy kicsit közelebb vagyunk egymáshoz – fogalmazott.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2020-05-25: Jegyzet - Kuti János:

Iohannis büntetése (A múlt hét)

Iohannisnak a koronavírus-járvány miatt nem sikerült átvennie a Nagy Károly-díjat, amiért a németországi Aachenbe kellett volna utaznia, helyette kapott itt helyben egy 5000 lejes büntetést az Országos Diszkriminációellenes Tanácstól. Most rá­adásul állampolgári kezdeményezés indult, amellyel megakadályoznák, hogy megkapja „a méltányosság, a kisebbségek védelme, és a kulturális sokszínűség támogatásáért” neki ítélt kitüntetést.
2020-05-25: Világfigyelő - Szekeres Attila:

Magyar érték a vallásszabadság törvénye

Bekerült a Magyar Értéktárba a vallásszabadság törvénye, melyet az Erdélyi Országgyűlés 1568-ban Tordán fogadott el. Erről a Hungarikum Bizottság határozott május 21-én tartott idei elő, összességében 25. ülésén Budapesten. Ugyanakkor döntöttek arról, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely bekerül a Hungarikumok Gyűjteményébe, mely hír széles körű nyilvánosságot kapott, mellette viszont elsikkadt a fennebb említett.