SZABAD JUPITERNEK. Erre gondolhatott a Nemzeti Liberális Párt alelnöke, Raluca Turcan, aki abból az alkalomból, hogy a napokban a liberális párt fennállásának 145. évét ünnepelték, egy alkalmi kerettel toldotta meg a Facebook-profilképét, amiben más látványelemek mellett az 1920 utáni Nagy Románia térképe is megjelenik.
A profilképre ugyanakkor rákerült az évszám is: 1875. Értelmezésük szerint ettől a pillanattól állnak a románok szolgálatában a liberális politikusok. A gond csupán az – amint azt a sajtó egy része, valamint Benkő Erika RMDSZ-es parlamenti képviselő is jelezte –, hogy a térkép és az évszám nagyon nem talál, 1875-ben ugyanis a majdani román királyság területének politikai térképe egészen másként nézett ki. Benkő Erika Facebook-bejegyzésében felveti, hogy irredentizmus-e vagy sem Turcan lépése. „Nekik szabad történelmi térképekkel zsonglőrködni, de a magyaroknak nem?” – tette fel a kérdést. Turcan időközben törölte a profilképet. (Főtér/Facebook)
GÓCPONTTÁ VÁLT PÉKSÉG. Koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták a legnagyobb Hargita megyei pékség több alkalmazottját, a cég vezetősége Facebook-üzenetben biztosítja a vásárlókat arról, hogy minden kötelező biztonsági intézkedést megtettek az ügyben, és az általuk forgalmazott termékek továbbra is biztonságban fogyaszthatók. A Harmopan vezetősége tegnap jelentette be Facebook-oldalán, hogy több alkalmazottja esetében igazolódott be a fertőzöttség. Azonnal tesztelték a velük kapcsolatba került többi alkalmazottat, a pékséget pedig fertőtlenítették. Emlékeztetnek ugyanakkor, hogy a vállalat az elsők között volt a megyében, amely bevezette boltjaiban a koronavírus-járvány megfékezését célzó óvintézkedéseket. (Agerpres)
AMERIKÁNAK IS SEGÍTENEK. Öt romániai orvosból, öt egészségügyi asszisztensből és öt, a vegyi hadviselésre szakosodott katonai specialistából álló alakulat indul hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba, hogy segítséget nyújtson Alabama állam hatóságainak a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó erőfeszítésekben. A védelmi minisztérium vasárnapi közleménye szerint az alakulat tagjai két héten keresztül nyújtanak szakértői támogatást amerikai kollégáiknak, ugyanakkor tapasztalatot is szereznek arról, ahogyan az Amerikai Egyesült Államokban kezelik a koronavírus okozta helyzetet. A Románia és Alabama állam közötti együttműködés az 1993-ban elindított államközi partnerségi program égisze alatt zajlik. (Maszol)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.