Nincs egyensúly a támogatások elosztásánál

2020. június 2., kedd, Gazdakör

Sok pénz jutott kevés farmernek – állapította meg Emil Florian Dumitru, a mezőgazdasági mininsztérium államtitkára. A DCNews által közzétett nyilatkozat szerint egy több mint egymilliárd eurós keretnek 12 000 gazdához kellett volna eljutnia, ezzel szemben a pályázati keretösszegen végül mindössze 1700 nyertes pályázó osztozott.

A minisztériumi elöljáró konkrét példát is bemutatott. A 4.1-es intézkedés – amely mezőgazdasági gépek támogatott vásárlását tette lehetővé – a farmok felszereltségének javítását, versenyképességének növelését célozta, traktorok, mezőgazdasági gépek vásárlásának támogatásával. A támogatásból a célkitűzés szerint 12 000 gazdának kellett volna részesülnie, ezzel szemben mindössze 1720 gazda részesült a támogatási keretből. A pályázatok átlagos értéke 520 ezer euró volt, a támogatás mértéke 81 százalékos – mondta Dumitru, hozzátéve: az elemzések azt mutatják, nyilvánvalóan tévedett a minisztérium. „Hogy miért? Mert nagyon sok pénzt adtunk nagyon kevés gazdának, holott arra kellett volna törekedni, hogy az uniós forrásokból kiegyensúlyozott módon finanszírozzuk a mezőgazdaság egészét. Meg kell vizsgálni az ország mezőgazdaságának struktúráját. A nagy farmoknak a feldolgozás felé kell haladniuk, a kisebbeknek össze kell fogniuk, szövetkezniük, hogy nagyobb legyen a tárgyalási erejük a be­fektetésekre, valamint a termények eladása terén” – értékelte az államtitkár.

Összegzésként elmondta: nem engedhető meg az, hogy miközben a hazai rekordtermésekkel dicsekszünk, év végén, a gazdasági mérleg elkészítésekor rendre rájövünk, hogy lényegében más országok élelmiszeriparát finanszíroztuk. „A Nemzeti Stratégiai Terv elkészítésének felénél tartunk, a minisztérium szakembereinek arra kell törekedniük, hogy fenntartható mezőgazdasági politikákat alakítsanak ki” – magyarázta Dumitru. A DCNews által szervezett online fórumon az is elhangzott: a 2021–2027-es időszakban Romániá­nak 20,5 milliárd eurós keret áll rendelkezésére a farmereknek járó közvetlen kifizetésekre, valamint a mezőgazdaság, a faluvilág fejlesztésére.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 980
szavazógép
2020-06-02: Gazdakör - Bokor Gábor:

Előnybe hoznák a hazai termékeket

Ezt kívánja szolgálni az a tervezet, amelyet nemrég terjesztett a szenátus elé Grațiela Leocadia Gavrilescu LDSZ-es képviselő . A kezdeményezés értelmében a mezőgazdasági minisztérium felvásárolná a kisgazdák, illetve a hazai nyersanyagokat használó feldolgozók termékeit, majd üzleteknek, katonai egységeknek, étkezdéknek, kórházaknak adná azt tovább. A törvénytervezetet támogatja az SZDP frakciója is.
2020-06-02: Gazdakör - Incze Péter:

Sikeresen pályáztak a méhészek

Az Országos Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség a méhek világnapja alkalmából sajtóközleményben méltatta a méhészek munkáját és az általuk elért pályázati eredményeket mutatta be. Május 20-át az Egyesült Nemzetek Szervezete 2017-ben nyilvánította a méhek világnapjává szlovén javaslatra. Az unió szintjén a spontán flóra 78%-a, míg a vetett szántóföldi növénykultúrák 84%-a függ részben vagy egészében ennek a hasznos állatnak a beporzásától.